Semmi sem állandó csak a változás maga.

Nem tudom, miért ez a Heraklitosz- idézet a cím, vagyis hát, mert nem jutott eszembe semmi, de ebben azért sokminden benne van.

Lassan háromnegyed tizenegy, és én megint most kezdek el írni, nem tudom, mi lesz így velem, de megint éjszakázás:S. Ha most elmennék, akkor is legjobb esetben éjfélkor tudnék elaludni, de legalább még egy óra, amíg ezt befejezem, legalábbis abból kiindulva, mennyi mindent szerettem volna írni. Aztán utána három hétig semmi számítógép, internet. Ez az utolsó estém itthon. Arra gondoltam, hogy azért alvásra is lenne szükségem, mert tudom, hogy most 14.-ig napi hat óránál többet nem lesz lehetőségem aludni, és ez nekem nem elég. Megpróbálok nem parázni ezen. Ma kapcsoltam be utoljára a gépet, úgyhogy most legközelebb talán pont mához számított három hétre lesz alkalmam írni. A holnapi napot teljes mértékben a pihenésre szeretném szentelni, aludni szeretnék, és olvasni az Exodust.
Sokan nagyon féltenek, és csodálkoznak, hogy még így is elmegyek, lehet, hogy ez a túlzott aggódás ültette belém kicsit a parát, de ha Isten azt a sorsot szánta nekem, hogy felrobbanjak egy metróban, úgysem tehetek ellene semmit. Mondjuk nem is szeretnék játszani a sorssal, de nagyon nem szeretem, ha az ördögöt a falra festik. Baj bárhol, bármikor történhet. Amellett persze jólesik az aggódás.
Most kicsit más. Félek, hogy megint a fáradtság miatt nem tudok elég tisztán és pontosan fogalmazni, és összefolynak a gondolatok a fejemben, ugyanakkor ennyire konvencionális vagyok.
Megint csináltam egy hülyeséget, talán helytelen döntés következtében meggondolatlanul cselekedtem. (Na, hát ez már megint paradox.:) Mégiscsak ettől élet az élet, előre nem tudjuk kiszámítani, hogy amit teszünk helyes vagy helytelen-e, csak ha már bekövetkezik. Szóval, azt gondoltam azzal az okos fejemmel (pejoratívan:), hogy mégsem rejtegethetek, dugdoshatok egy több mint hétszáz oldalas könyvet a szobámban, ezért valamit ki kell találnom. Erre kapóra jött, és pont azt találtam ki, hogy a Diától kaptam szülinapomra. Megbeszéltem vele is, belement. Utána én meg jól megmutattam anyámnak, eleve nem jó dolog kamuzni, de ha még rossz is sül ki belőle... Természetesen tök kiakadt, hogy én mondtam el a Diának, hogy zsidó vagyok. Mintha neki bármi köze lenne hozzá, néha egy-egy nevelő célzatú leteremtésén, vagy érvelésén érzem, hogy 'na így nem; ilyen módszerrel nem fogom nevelni a gyerekeimet', ha másnak nem, jó elrettentő példának. Lényeg, hogy kitört egy kisebbfajta családi balhé, az én drága könyvem miatt (ami mellesleg amellett hogy érdekel, és a Flóra is ezt olvasta, azért is jó, mert kicsit beitta a Flóra szobájának illatát, és megszagolva olyan nosztalgikus.) Most este éreztem a legerősebben azt, hogy zsidó vagyok, arcon csapott hirtelen, mint a maró szél. Kicsit megpróbáltam délután kiművelni magam, felhoztam a zsidó nép világtörténetét, ami szerintem nagyon szép, és átfogó képet ad a zsidóságról, rengeteg ténnyel, történelmi és vallási vonatkozással. Például az is most tudatosult bennem, hogy mi a kabbalah. Számomra a zsidó mégiscsak egy vallás marad, hiába holokauszt, nürnbergi faji törvények, endlösung, Auswitch,antijudaizmus, antiszemitizmus. Nekem a zsidó nem jelent többet, mint például a buddhista, bráhmanista, hindu, krisnás, unitárius, evangélikus, mohamedán, református, ateista vagy éppen katolikus. Persze, van különbség, de számomra, ha valakit lezsidóznak, akármennyire is negatív töltetű mai világunkban, akármit is gondol mögötte az illető, nekem nem jelent mást, mintha mondjuk lekatolikusoznák. "a keresztények nem érthetik meg önmagukat anélkül, hogy ne értenék meg a zsidókat, a mi idősebb testvéreinket ".--- Ezt II. János Pál mondta. Anyut nem fogom megérteni, talán mert nem is akarom, de akkor sincs semmi köze az egészhez, nem ő a zsidó. (mellesleg pedig nem is én mondtam a Diának, hogy zsidó vagyok. ) Jaja, ma már annyit láttam, olvastam és használtam a zsidó szót, hogy azt hiszem, jobb lesz, ha más témába kezdek.
Ezzel együtt viszont szerintem kicsit agnosztikus vagyok, a szó eredeti jelentésében. (mármint hogy az empirikus élményen túli dolgokat megismerhetetlennek nyilvánító) Istenben hiszek, nagyon is, de ezt nem szeretném túlragozni, főleg nem itt, a blogban.

Jaj, mostanában olyan hektikus vagyok, ez az életmód nem tesz nekem valami jót...
Nagyon sokat szerettem volna még írni, de egyrészt Beu már kitessékelt a szobából, másrészt nem jut eszembe túl sok említésre méltó, viszont tudom, hogy ki kellene használnom ezt az utolsó lehetőségemet az írásra.
Még annyit akartam, hogy annyira jó volt ez a szülinap, és szerintem örök élmény marad, ahogy ott ülünk a konyhában, és bontogatjuk egymás ajándékját. A csomagolópapír, a lap, amire héberül is írt mindig titokládám legértékesebb kincsei közé fog tartozni. Az első közös szülinap..., annyira szép. Olyan nagyon sokmindenről beszélgettünk, és nagyon jó volt, reggel, délután négyig hálóingebn ülni a konyhában, beszélgetni. A képek pedig, annyira örültem nekik, és főleg az az egy, a kedvencem, nagyon meghatározó, ha két vadidegen ember lenne rajta, szerintem akkor is megindítana, annyira jól elkapott pillanat, egymás szemébe nézünk. Kinagyíttatom, be fogom kereteztetni és kirakom a koleszba. Kicsit megterhelő ez a titkolózás, de szerintem úgy fogok visszagondolni ezekre a hónapokra, mint életem egyik legboldogabb szakaszára.
Azon is gondolkodtam, hogy ha most nem találkozunk, mondjuk 18.-ig, az csak jó. Legalábbis én úgy vagyok vele, hogy sokkal nagyobb öröm egy hónap után újra látni, és megölelni valakit, akit szeretsz, mintha mindennap találkoznátok. Meg talán jó lesz érezni a másik hiányát. Kicsit ártalmas szerintem a túl sok együttlét, elveszíti a varázsát, és valahogy kihúny a szeretet lángja.

Szerintem ezek voltak a fontos dolgok, most sajnos abba kell hagynom--három hétre.
Remélem élményekkel gazdagodva, boldogan jövök majd haza, és lesz mit írnom.
Ja, ezt még akartam; félek, hogy a múltkori letargiám megint egy depresszió kezdete, és kiszámíthatatlan, bármikor jöhet ilyen, általános kedvetlenség, búskomorság. Kicsit megnyugtat, hogy Anikó néni szerint ez a felnőttség elkerülhetetlen velejárója, ezzel együtt szép az élet.

Mostmár tényleg nem írok többet. Holnap még angolozni is szerettem volna, hogy az útra, és egyben véglegesen, feloldójon ez a görcs, és merjek beszélni. Ez is életem egyik olyan problémája, amit nem tudok megoldani, bármit is teszek, viszont tudom, hogy nekem kell, és csak egyedül lehetne.

So sad:(

Ebből is látszik, milyen hangulatember vagyok...
Nem tudom, miért, de most annyira rámjött a szomorúság, olyan bánatos vagyok, és sajnos sok kedvem van sírni. Ez a 'mindjárt eltörik a mécses' állapot...
Félek, hogy sírni fogok.:(

Semmi sem úgy alakul, ahogy szerettem volna.
Annyira önző vagyok.

Eredeti elhatározásommal ellentétben ma mégis blogot írok.
Egyszerűen muszáj kiírnom magamból valamit, márcsak unaloműzésképpen is. (ezt hogy írják?)

Megpróbálok szép dolgokról írni.
Megünnepelendő, hogy tegnap sikerült beraknom a képet, bár azt nem tom, miért veszi le folyton a címét. De úgy látszik ez a blogger is kicsit bolond.
Egyszerűen annyira melankolikus a hangulatom, hogy nem visz rá a kezem arra sem, hogy mosolygós smileyt írjak.:(
Olvashatnék könyvet is, bizonyára hasznosabb lenne, de nincs energiám. Pedig nagyon jó könyv Az ajtó, annyira tetszik. Úgy örülnék, ha én is olyan szépen, kifejezően tudnék fogalmazni, mint Szabó Magda. Olyan szép mondatok vnnk benne, és az asszony leírása nagyon jó, egyszerűen megszeretteti az olvasóval Szeredás Emerencet. "...csak nézett rám titokzatos, komoly szemével, mint aki ha akarna, mondhatna valamit éppen, de nem teszi." -- ez annyira jellemző rám is, mondjuk nem tudom, mennyire titokzatosak meg komolyak a szemeim....
Sajna még mindig ott tartok, hogy minden erőmmel küzködök a sírás ellen, de egyre nehezebbre esik. Elég kilátástalan a helyzet, holnap nem tudok találkozni senkivel, mindenki nyaral, srác nem hív, de őszintén nem érdekel. Hét elején még úgy voltam vele, hogy pont egy rövid románcra vágyom, egy kis szerelemre. De mostanra minden vágyam szertefoszlott, teljesen céltalan vagyok. "A boldogság nem cél, hanem lelkiállapot."--ezt ma olvastam a naptáron.Eléggé ellentétben áll azzal a már közhelyesedett idézettel, h "Az élet célja a boldogság..."
Még ezt régen akartam írni, most nem vág ide, de talán kicsit felvidulok tőle, h szerdán voltam Devinéknél, és annyira nagyon-nagyon édes volt, úgy szeretem.:) Kérdezte tőle az Irénke, hogy szeret-e engem, ő meg tök aranyosan mondta, h "nein". Utána odajött megölelt, és mondta, h "Ich liebe dich, Dóri."-- na ez tök jót tett a szeretetre vágyó lelkemnek.:)
A Krisztával is tök jól elbeszélgettem, és még fel is hívott a szülinapomon, ez megint jólesett.
Jaj, most valami megint eszembe juttatta, hogy mennyire konzervatív vagyok.:( Egyszerűen nekem elég kb. kéthetente, sőt havonta bulizni, és valahogy nincs kedvem elmenni. Jaj, kezdek félni magamtól. Attól is félek, hogy kiveszik belőlem minden érzelem, ami eddigi életem során oly intenzív volt, és csak egy test leszek, érzelmek nélkül. Ha már itt tartunk, attól is félek, hogy olyan leszek, mint az Üvegburából a csaj, ha vki egyszer már volt depressziós, ki tudja, mikor esik bele mégegyszer, és akkor már nem tudok mit tenni.

Most már nem vagyok szomorú, sőt!, a pillanatnyi letargiám viszonylag hamar elmúlt.
Ellenben nagyon fáradt vagyok, úgyhogy ezt a tegnapit most berakom, aztán megyek aludni.
Olyan nagyon boldog vagyok, imádom ezt a szülinapot!

Elmúltam 16:D

Igen, már több mint három órája:).
Kettős öröm, mert ha minden igaz, tudok képet berakni, ezt most ki is próbálom.
Megnézem, sikerült-e. Ha igen, akkor most ideírom a neveket, ha nem, akkor is:), mindenki képzeljen hozzá képet. Szval nem tom, h ki alkotta ezt a remekművet, de a siófoki évfolyamtáborunkat ábrázolja.:) Lehet, h tévesztek, mert nem mindenki teljesen egyértelmű, de: föntről lefele, valamint jobbról balra: Áron, Csilla, Dia, Kinga, Niki, Gábor, Judit (?), Shasha, JóZsó, Matteo, és bár nem nagyon veszem ki, de mellette elméletileg én vagyok:P, aztán Viki, bár ő se hasonlít sztem, Tóni:P, Matyi, Réka és ST. Nagyon jó lett sztem:)

Mivel ma már nem tudok több bejegyzést feltenni, valószínűleg holnap reggel gyorsan megírom még, hogy mi volt ma, mert azért elég sokminden történt, és gondolkodtam is dolgokon...
Meg persze az ajándékaimat, és a vacsorát, amit örömmel várok, meg minden iesmit.
Ma egész nap arra hivatkozom, h szülinapom van, így nem kell csinálnom semmit az égvilágon, max. felvenni a telefont, ha hívnak.:D
Ja, eredetileg az egész napos bejegyzést egybe szerettem volna betenni, de vmi baj volt a bloggal, már azt hittem elszáll az egész, remélem, most nem lesz ilyen probléma.:S
Jaj, apám blogot akar írni!:S, sőt kezdi is, Endre's page, about myself---kész... Mondjuk angolul írja, asszem endremil.blogspot.com, de nem bizt. En plus közli, h kíváncsi a blogomra, én meg fel vtam háborodva (annak ellenére, h én pedig kérdezés nélkül olvasom másokét, köztük Beu naplóját), apu meg mondja, h dehát ez nyilvános, nem?, végülis igaza van, minek írok én nyilvánosan?....

Na, akkor mára ennyi.
A többit majd holnap, mert tényleg kell írnom, hiszen utána ott az egy vasárnap, aztán 14-én re. Óóóóó, nem tudom, hogy fogom bírni a dzsemborit, Londont természetesen nagyon várom, de az előtábor, annyira nem az én társaságom...

Remélem a képet megjeleníti.
Pá:)

Birthday

na, megint oan ambivalens érzéseim vannak, de azért jó:)

nem sokkal múlt fél egy, tehát elméletileg két óra múlva megszületek.:P

ja igen, de aztán van itt még sok dolog.... Mégiscsak sikerült változtatnom a styleon, most ilyen kék, de ezt szerintem már nem fogom megmásítani. Tegnap visszaolvastam az egész blogom, őrület, h néha mien gyerekes hü_lyeségeket írtam, de nem baj, ezentúl mondhatom azt, h jól van na, akkor még csak tizenöt éves voltam:).

Megint egy esős szülinap:S. De ma úgy látszik, mindennek csak örülni tudok.
Hemingway 106,Jean-Paul Sartre (francia író, filozófus) 100, Diana Trilling 100,Robin Williams 53, Josh Hartnett 27, Tündi néni, Gizi néni 80, Viki anyukája, Rácz Roland 16 (neeeem ér!, csak én akarok ekkor születni:), az a Flóra, aki elméletileg a rokonunk, ezek szerint 28, Flóra 28, nekem pedig 16--- szülinap
ezen kívül Belgiumban és Belarusziában a függetlenság napja, 1969. július 21.- tehát 20 évvel születésem előtt: Neil Armstrong, amerikai űrhajós első emberként a Holdra lép, 1861. július 21.- északiak veresége Bull Run-nál, 1980 Július 21. (25 éve történt)
Jean-Claude Droyer megmászta az Eiffel-tornyot 2 óra 18 perc alatt., Dániel és Daniella napja van.- sztem ezzel kész a leltár:). Jaj, most hogy ezt írtam, beteszem a Kész a leltárat,- imádok jó verseket tenni a bejegyzéseimbe.

József Attila:Kész a leltár

Magamban bíztam eleitől fogva -
ha semmije sincs, nem is kerül sokba
ez az embernek. Semmiképp se többe,
mint az állatnak, mely elhull örökre.
Ha féltem is, a helyemet megálltam
-születtem, elvegyültem és kiváltam.
Meg is fizettem, kinek ahogy mérte,
ki ingyen adott, azt szerettem érte.
Asszony ha játszott velem hitegetve:
hittem igazán - hadd teljen a kedve!
Sikáltam hajót, rántottam az ampát.
Okos urak közt játszottam a bambát.
Árultam forgót, kenyeret és könyvet,
ujságot, verset - mikor mi volt könnyebb.
Nem dicső harcban, nem szelíd kötélen,
de ágyban végzem, néha ezt remélem.
Akárhogyan lesz, immár kész a leltár.
Éltem - és ebbe más is belehalt már.

1936. november-december

szóval! Gondoltam, ma írok vmi igazán filozofikusat eddigi életemről, erről a 16 évről. Mert nálam szerintem a szülinap nem annyira azt jelenti, h most orrba-szájba:P bulizok, meg iesmi, hanem oan csendes, bensőséges ünnep, esetleg a családdal, és végiggondolod, hogy milyen volt eddigi életed, mennyi minden volt benne, és mi lesz később, hogyan tovább, miért döntöttek úgy az égiek, hogy neked pont ma kellett születni... Mondjuk furcsa időpont, mert nyár közepe, ha jól emlékszem eddig nem is nagyon ért itthon a szülinapom, mindig utaztam valahová, vagy dolgoztam, nem tudom... Ez a mai viszont különleges szülinap, máshogy telik, minta a többi , máshogy is gondolok rá... Nemcsak Flóra miatt, persze nagyban azért is, de mint már említettem valami megváltozott bennem, sok minden átértékelődött ez alatt az egy év alatt, máshogy gondolkodom az életről, a világról... Olyan boldog vagyok az smsek és hívások miatt:). Ilyenkor örülök, hogy gondolnak rám. Dius is rögtön éjfél után, h első legyen:), rá egy percre Linda...Aztán Trudi meg oan aranyos volt, írta, h nagyon sok boldog szülinapot kívánok neked/nektek/!:) Aztán nem tudom, mit fogok még kapni, de mondtam, hogy nem kérek semmit. Épp elég nagy ajándék most úgy minden, egyszerre, az is, hogy holnap mehetek:D. Nem tudom, már kicsit úgy viszolygok a sok tárgyi ajándéktól, nekem a szándék a fontos (húúde közhely:S), meg főleg, mikor megkérdezik, h naés, mit kérsz a szülinapodra? , mint pl. Beu...áhhh,brrrhhh. Merthogy én imádom a meglepetéseket. De szerintem ezt a bejegyzést még nem rakom be, hanem most elmentem, és este majd folytatom, leírom, h milyen volt a szülinapom, miket kaptam etc. Ez a nap más, mint a többi...-erre keltem:)- *boldogboldogboldog*
Jaj, megint ott vagyok, hogy nem jutnak eszembe a gondolatok, kezdem elveszteni a szép megfogalmazásra/ékesszólásra való törekvésemet, és sajna egyre egyszerűbb a blog. Olyan sokat akarok, és oly kevés lesz belőle. Ma megint elolvastam Beu naplóját- tudomtudom:(, de kell, hogy legyenek rossz tulajdonságaid, mint pl. az őrült kíváncsiskodás, erről már tényleg nem tudok leszokni, így szép az élet.:) Jó, semmi közöm hozzá. Na, aztán felfedeztem a rólam szóló részeket: "Na persze nagyon segítségemre volt drága, jó nővérem előrelátása, tájékozottsága és talpraesettsége, mely nélkül nem igazodtunk volna ki ily könnyedén..." (most fényezem magam:S) "holnap szándékomban áll valami értelmes (vagy legalább annak tűnő...) tevékenységet folytatni, például brácsázni, olvasni, elküldeni a maradék képeslapokat és a levelet, valamint a világ leghatalmasabb problémáiról elmés társalgást folytatni nővéremmel, vagy életadó szüleim egyikével!" "Ma van egyetlen nővérem születésnapja, és még mindig nem vagyok készen az ajándékjával..." jaj, annyira rossz érzés. Egyébként meg olyan visszataszító vagyok, nem elég, hogy elolvasom a naplóját, ami alapból tök illetlenség, még be is írok részleteket ide! áhh, még jó, hogy csak én tudom...
most megyek, mert nem akarok egész szülinapom alatt a gép előtt ülni, este re, és beszámolok...

Come Away With Me

I want to walk with you
On a cloudy day
In fields where the yellow grass grows
knee-high
So won't you try to come

Most nagyon ilyen hangulatomban vagyok... Egy Norah Jones cím, egyszerű, de szeretem..., mondjuk nem vok oan mániákus, mint Beu...
megint semmi különös, én mindig ezt mondom..., holott minden úgymond különös.
Szval NEM FOGOM FELESLEGESNEK ÉREZNI MAGAM!, pedig már közel járok hozzá, és akkor megint jön a letargia..:( Mostmár szinte mindennap írok ide, ezt is kicsit feleslegesnek tartom, de úgy érzem muszáj. Szerintem akkor is hasznos lenne a blog, ha csak hetente, sőt havonta írnék bejegyzést..., de nem bírom megállni. Hál' istennek nemsokára megyek mamáékhoz, és nem leszek ráfanyalodva a netre....Félek, h kezdek szenvedélybeteg lenni, mondjuk vmilyen szinten vigasztaló, h megannyi fiatallal egyetemben. De megpróbáltam kicsit változtatni a styleon, aztán rájöttem, hogy jó nekem ez a fekete háttér, kicsit darkos, de már megszoktam. A 'Mégsem' részt szándékosan írtam úgy, hogy ne látszódjon, talán valamikor visszateszem, de most úgy érzem, hogy az nagyon nem én vagyok, és visszaolvasva olyan rossz érzés. Na, remélem megvan az összes kötelező rossz, ami a boldogságomat ellensúlyozza; (igen, megint a rigolyáim, lsd. tegnap) nem tudtam saunázni, novemberhez képest híztam nyolc kilót:((, esett az eső, kiderült, hogy van egy lyukas fogam, amit be kellene tömni,továbbá vmiért nincs im-net (na ezen kiakadni már télleg a netfüggőség tetőfoka:), de hiába próbálom megnézni az esetleges üzeneteket, ’Forbidden- You don’t have permission to acces/ on this server.’ –hát thx:S Persze, ezek mind semmiségek a jó dolgokhoz képest, de remélem azért elég ennyi a rosszból .Meg itt lép életbe az Andy Warhol filozófia; Na és?
Most nincs kedvem többet írni.
Tudom, mindenben egyszer fenn, egyszer lenn.
Majd valamikor lesznek értékes gondolataim, remélem...

I'm so glad...

A tegnapi zavar után újra itt!:) bár nem frissen és üdén, hiszen kialudni nem tudtam magam, de boldogan!:) Elengedtek!:) (jaj, de sok a smiley, majd redukálom;)
Meg beszéltem a Diával is, és elhatároztam, hogyha hív a Jocó, talizom vele, végülis veszíteni nem veszíthetek...De!pár órát az életemből...
Azért szerintem természetes, hogy Flóra miatt sokkal jobban örülök, h elengedtek, egyrészt azért, m Jocó aranyos, de rohadtul nem az ideálom, mondjuk, ha úgy nézne ki, mint a Dávid (uh, bocs, h vele példállódzom, de sztem ő az utolsó jó pasi, akit láttam...) na mindegy. Azért már kezd normalizálódni a helyzet,m Dávid sztem akkor is tetszene, ha egyáltalán semmi köze nem lenne Flórához, egyébként is jó pasi. Persze nem mindenki tetszik, aki a Flórával járt, pl. Norbi qvára nem jó pasi...ezzel leg Dius is egyetért.
Na, megint felesleges dolgokról rizsázom, pedig megint rohadt kevés időm van..., ja, elhatároztam, h legkésőbb tizenegykor lefekszem, mert pótolnom kell a sok kimaradt alvást, nahát ehhez 55kor ki kellene kapcsolnom a gépet, úgyhogy van alig húsz percem. Ennyi idő alatt pedig nem fognak eszembe jutni a lényeges dolgok.
Igen, ha minden igaz, holnap kimegyek mamáékhoz, megint sétálgatások, nosztalgia, és persze az az öröm-érzet, mint mindig Zamárdiban:). Ja, és két napig megint net nélkül... Ezek szerint legközelebb a szülinapomon/szülinapunkon tudok felrakni bejegyzést, de nem tudom, hogy akkor lesz-e időm. Azért akármilyen jól is sikerül a szülinapom, a napján, csak a családdal, remélem a pénteki jobb lesz. Tudom, vannak furcsa rigolyáim meg mániáim, de ezzel együtt vagyok én. Nem próbálom görcsösen levetkőzni, mert mindenkinek vannak, ezzel együtt szép az élet. Hát milyen lenne a világ, ha minden embernek csak jó tulajdonságai lennének? Ja, úgy örülök, h a Dia megfogalmazta, h szerinte a Flóra milyen mély, és egyáltalán nem felszínes. Jó, hogy ő is így gondolja, és még mindig nem tudom elhinni, mennyire szerencsés vagyok...Nem lehet minden tökéletes, de boldog vagyok, h ilyen nővérem van, a húgomnak is örülök:), és hogy ilyen barátaim vannak. Azért a Dia túl sok jót lát az emberekben, mondjuk anyura ő is elég mérges, joggal...(mmint miattam, merthogy neki nem ártott....) De azért egyszer volt egy ilyen beszólása, h szerinte a Flóra anyukája mennyire kedves meg jót akar, ezt az is mutatja, hogy mennyire őszinte, mert ceruzával írta a levelet, úgy az igazi.-hát azt hittem eldobom az agyam. Azért Zsóék ilyen szempontból reálisabbak és egyetértenek velem. Próbálok tenni az ellen, hogy hálás legyek neki, ismerve a körülményeket-teszem hozzá ismerve a körülményeket egy ember-apu-szempontjából, ami azért elég negatív érzelmi töltetű- de azért akármennyire is próbálok objektív lenni, tudom, hogy nem neki kell hálásnak lennem, hanem a Sorsnak. Mint ahogy azt is tudom, hogy a rokonainkat nem mi választjuk, és nem tehetünk ellene semmit. Ezért jó, hogy minél több ilyen idézetet olvasok, mi örökre testvérek maradunk, akármi is történik, és ezt nekem nagyon megnyugtató tudnom.Ezt a két idézetet most találtam az Exley ajándékkönyvemben: *"A saját utunkat járjuk, sok tekintetben olyan különbözőek vagyunk- mégis olyan sok a közös bennünk- a példaképek, az ősök, az élmények, a családi viccek, a családi szokások, a bánat és az öröm emlékei, a titkok. Mi fél szavakból is megértjük egymást. Néha elmosolyodunk, vagy felsóhajtunk és azt mondjuk,- csak ő képes ilyesmire. Könnyű, láthatatlan láncszemek kötnek össze bennünket- erősebbek mint az acél, elpusztíthatatlanok."* *" Olyan közös emlékeink vannak melyekről senki más nem tud. Közös bánat lappang bennünk, melyet senki más nem élt meg. És titkos kincsként őrizzük az élet közös, örömteli pillanatait. Az életünk összekapcsolódik."*
Hát igen, már megint túlléptem a megengedett időkeretet.:S
Tudom, hogy most is az lesz, mint mindig. Befekszem az ágyba gondolkodni, és eszembe jut egy csomó értékes gondolat, amit megint elfelejtettem beírni.Még mindig úgy látom, van értelme az írásnak. Ma megnéztem a Jack&Sarah c. filmet, nosztalgia rulz:)).
Sajna tényleg befejezem, az utóbbi időben nincsenek túl jó gondolataim.
Néhány dologban akkor is hasonlítunk, belülről. Én észreveszem, néhány tulajdonságomat felfedezem benne.

Talán majd ha lesz valami fontos, írok.

by

Újra itthon:)

A 'happy smiley' nem azért van, m oan nagyon örülök neki, h hazaértem...Csak mert szép az élet, és imádok élni, és csodálatos a világ!

Ha valaki ilyet ír, akkor bizonyára mindenki azt gondolja, hogy valami nagyon-nagyon jó dolog történt vele, például megtalálta élete szerelmét, vagy felvették az egyetemre, mittomén....
Pedig nem. Velem-azonkívül, hogy létezem-, nem történt semmi különös. Megintcsak nagyon paradox, hiszen az, hogy vagyok, életem legnagyobb csodája. Ma nagyon filozofálgatós kedvemben voltam, miután pénteken is- most majdnem azt írtam,h tesómmal-, szóval húgommal a kettős premisszáról beszélgettünk. Ez olyan anakronisztikus (na jó, nem anakronisztikus, ez a szó nem illik rá,dehát már megint a természetem..., muszáj kb. minden második mondatomba vmi intellektuális kifejezést írnom, h ne érezzem magam túl primitívnek..., rossz szokás, de nem bírom levetkőzni... Ezzel együtt szép az élet.) Megfigyelhető. hogy most nagyon-nagyon 'életetdicsérő' hangulatomban vagyok, de erről majd később, ha lesz energiám. Szóval ott tartottam, h mennyire nem anakronisztikus, hanem valami másmilyen, helyzetbe nem illő szituáció, h két tizenéves kamasz az élet nagy dolgairól filozofálgat. De szeretem magam gondolkodónak érezni..., jó filózni, és ez avégső premissza, a végzet és a szabad akarat kérdése megint elindított bennem valamit. Halál fáradt vagyok, ki van szívva (hú, de szenved:) az összes energiám, és ezt az állapotom utálom a legjobban. Rengeteg, de rengeteg dolog van ma bennem, sajnálom, hogy nem tudom kiírni. Ilyen fáradtan ez a blogírás is rosszul megy. Sajnálom, mert nagyon szeretnék még...Azt utálom a legjobban, ha nem tudom kifejezni, amit akarok. Igen, ilyen típus vagyok, de örülök, mert szerintem jobb, hogy tudok igazán szeretni, úgy, hogy nem annyira mutatom, mintha felszínes lennék, és játszanám magam, de közben belül nem éreznék semmit. Mindig azt az állapotot szeretem, és próbálom belőle kihozni a legtöbbet, amiben vagyok. Jaj, mostmár látom, ma elég zavaros vagyok,de legalább valamelyest én értem magam. Szóval azt szerettem volna körülbelül kifejezni, hogy nem zavar, hogy most még minden a Flóra körül forog, és nem érzem magam rosszul amiatt, hogy most ő az első, mindenek elé helyezem. Tudom, hogy lehetett volna sokminden tegnap is, de én elég maradi vagyok..., lehet, h ezzel az életfilozófiával vénlány maradok (jaj, de nem szeretem ezt a kifejezést), persze nem várok az igazira, de még nem tartom magam túlságosan mutásnak vagy betegnek amiatt, h nem elégszem meg mindenféle beb.szott f.szfejekkel, hanem többre vágyom. Nem értem magam, hogy soha semmivel nem vagyok megelégedve, pedig a Jocó azért tényleg aranyos volt, de ez van. Nem rágom magam tovább. A tegnapi buli is arra volt jó, h észrevegyem, milyen konzervatív vagyok, talán húsz évvel korábban kellett volna születnem.
Nem érdekel, hogyha hajnali ötig írnám, akkor is mégcsak a tizedét sem tudnám kifejezni annak a rengeteg mindennek, ami most bennem van. De így nincs értelme, fáradt vagyok és nagyon zavaros. Befejezem. Holnap, frissen...(?) Remélem.
Deigenezfontos! A Diának nagyon szimpi volt.Ja, és szerinte jobban hasonlítunk, mint a Beuval.:) Nagyon örülök, hogy így jöttek ki a dolgok, minden, ez az egész. Én láttam a Flórán, hogy neki is szimpatikus volt, ahogy azt is látom, Zsófi nem szimpi neki. És ilyen iszonyú para még sosem vtam ajándékozásnál, de kész vok... Komolyan, nem érdekel, a könyvet még nem, de azonkívül mindent odaadok neki, amit vettem, és majd lesz vmi. Na jó, engem valakinek már nagyon le kéne csapnia, mert kezd a katasztrofálisnál is rosszabb lenni a helyzet. Komolyan, ha ebből valaki megért valamit...! Betűk egymás mellett, körülbelül. Nagyon aranyosan megszívattam tesómat- basszus, hát nem hiszem el, önkéntelenül is jön, nem bírok róla leszokni, de majd menni fog idővel..., bár lehet, h nem is olyan nagy baj, attól, h lett mégegy tesóm, még hívhatom a Beut továbbra is tesómnak. Na jó, ezt teszi velem négy és fél óra alvás. */me megint sajnálja magát és panaszkodik... (ilyen többet nem fordulhat elő!)*
Utolsó, amit ma megpróbálok közölni: Lehet, hogy nekem a mániám és nagyon fontos. De szerintem akkor is ritka, hogy valakik testvérek, nővérek, rákok, egy napon születtek és még a kínai horoszkópjuk is megegyezik;kígyók. Nagyon boldog vagyok, és olyan szerencsés. Élvezem ezt a 2in1 tesóságot, nővér és húg egy személyben. Áhh, szeretem az életet!
Csak a szülinapunk legyen jó, együtt!!!

Na ebben a bejegyzésban annyi az elvesztett fonál, elég közveszélyes vagyok most... Kialvatlanul mindig ideges, és iszonyat hisztis.Most meg még a fejem is fáj+ ezer baj, az élet godjai. De hát ez is én vagyok.

Ez még kell, kedvenc beszólás:): "A mazochistáknak a legjobb. Ha rossz, akkor jó. Ha viszont jó, akkor rossz, tehát jó!"

Happy day:)

Szval..., most itt vok az irodban, vagyis Flóráéknál..., és megpróbálok megint hírt adni magamról, újra megjött a kedvem az íráshoz.... Bár nem sokáig, mert hamarosan találkozom vele :), de majd sztem otthon folytatom...
huh, nem is tudom, hol kezdjem....
Hál' istennek a párizsi utat befejeztem, persze egy csomó rész kimaradt, pl. mikor intellektuális kitalálós játékot játszottunk az egyik benzinkútnál, csakis többség miatt, és kb. ienek voltak, h: viszkozitási együttható, ambivalencia, pozitív fototaxis, nasztia, skolasztikus, hübrisz, katarzis, intervallum, diszkrimináns, deklaráció, fluviatilis erózió, intellektualitás, intuíció, emancipáció, empátia,negatív diszkrimináció, anakronisztikus:P Nóri beszól egy iet: két trubadúr:), olyan tipikus Nóris, tök aranyos sztem...
szval, utána, mikor hazaértünk, másnap találkoztam Diával.... Leültünk öregek otthona elé egy padra, ettük a Mc Flurrynket, és egy bácsi meg elkezdett beszélgetni velünk..., világ romlottsága, mai fiatalság etc. Ezt is mesélhetném hosszan, de most nincs időm, lényeg, hogy behívott minket a szobájába, mi meg bementünk pezsgőzni, és tök jó volt látni az öregek otthonát, meg ien nosztalgikus volt ahogy mesélt..., olyan szívesen éltem volna a 20. század elején, de már az is jó lett volna, ha egy 50 vagy 20 évvel korábban születek...Számomra azok voltak a legszebb idők, nagymamáim kora....
Na, most abbahagyom, de majd még jövök...
Wow, sry deh hát ien az én formám...:o! "majd otthon folytatom...", de azért nekem ez igen nagy erőpróba/ önmegtartóztatás: szombat óta nem kapcsoltam be gépet! */me még a végén büszke lesz magára:P* nem, de vidék, mama jó gyógymód netfüggőség ellen... Bár, ha nem lenne blogom, lehet, h nem is lenne érdemes netezni... Most így visszaolvastam, és jó volt...Tudom, sokat fog ez érni nekem... Már sokat ér... Szvsz azért tudtam, h 5 napig nem bírom ki írás nélkül, úgyhogy már szombaton nekiveselkedtem egy nagymonológnak, mondjuk kézírással sokkal hosszadalmasabb..., kinn ültem a teraszon, boldogan-m Zamárdi:)-hat körül elkezdtem, s megszakításokkal azt vettem észre, besötétedett, 9 óra... Gondolkodtam rajta, hogy bemásolom, de az már úgy nem lenne olyan igazi, megmarad a titokládámban..:), de leginkább a vallásról írtam úgyis, vallási hovatartozásom, ami még mindig elég homályos, de majd, ha minél többet tudok, megpróbálom eldönteni. Szerencsére az embereknél ez általában vagy tabu téma, vagy csak szimplán nem beszélnek róla, de most, ha megkérdeznék, mien vallású vagyok, biztos nem felelném azt, hogy katolikus. Legalább annyira érzem magam zsidónak is, amit a külső jegyeim- ha nem is megkérdőjelezhetetlenül- de igazolnak. Egyébként szerintem a vallás egyébként sem öröklés kérdése, jó, oké, katolikusnak neveltek, de felnőttként te döntöd el, miben találod meg az igazi tanítást, miben hiszel. Én ehhez még túl fiatal vagyok, de próbálom megérteni. Furcsa- igen, mindig ezt a szót használom, ha valami túl idegen, távoli, elérhetetlen, megfoghatatlan vagy felfoghatatlan...-, igen, furcsa, hogy úgy voltam katolikus közel tizenhat évig, hogy semmit sem tudtam, ministráltam, minden vasárnap jártam templomba, nem tudom, miért... Csak most, azt is kötelességből, a Biblia értelmezésénél döbbentem rá a példabeszédek jelentésére, most fedeztem fel, hogy a Hegy beszédben mennyi, de mennyi minden benne van... Táborokban a lelki reggeliknél mindenki elmesélte, hogy hogyan is áll a vallással, Istennel..., és mikor én mondtam, sokan nyugtattak, hogy gyerekkorukban ők is csak kötelességből jártak szentmisére, nem értették miért, csak ezt tanulták a szüleiktől, de aztán, később történt valami- nirvána:P- pl. a Krisztiánnak egy 70km-s túlélőtúra végén látomása volt- persze mindenre van magyarázat, a fáradtság, kimerültség miatt képzelődött-, lényeg, hogy azóta mélyen vallásos. Más csak egyszer elgondolkodott, felnőtt korában, hogy mennyi mindent kapott az élettől, és egyszercsak megváltozott valami vallását tekintve. És azóta én is azt várom, hogy eljön a pillanat az életemben-talán, ha felnövök- amikor megváltozik minden, és utána már úgy járok templomba hogy értem, hiszek... Anett mondta, hogy az emberek általában akkor hisznek leginkább Istenben, amikor mélyponton vannak. Mikor depressziós voltam, rájöttem, hogy ez igaz. Nagyon elhagytam magam, és máig hiszem, hogy Isten segítségével épültem fel. Ateista nem vagyok, az biztos, de monoteista. "Az ateizmus gyengepontja, hogy nincs kinek hálát adni." Na igen, és az egyházban nem hiszek- talán sosem hittem-, amióta tanultuk a reformációt, mindenesetre azóta foglalkoztat, hogy miért vagyok én katolikus, nem én választottam, csak így neveltek. Azt hiszem ezt mostmár abbahagyom, talán idősebb-tapasztaltabb- koromban próbálom megoldani a vallási problémáimat. Mindenesetre nagyon sok dologban nem értek egyet a katolikus vallással, nem szabad figyelmen kívül hagynom a zsidóságomat sem, bár erről oly keveset tudok. Ezek túl személyes dolgok egy bloghoz? Már régóta frusztrál kicsit, hogy gyakorlatilag bárki elolvashatja, így nem merek teljesen őszinte lenni- anno a naplómhoz sem voltam teljesen őszinte, de azt meg anyám olvashatta el-, így mégiscsak sokkal kényelmesebb. Ja, és nem rakok be képet, meg semmi, lehet, hogy így túl egyhangú, de nem érdekel, kicsit inkognító:). Meg azon gondolkodtam, hogy ha én egyszer elkezdek írni, iszonyú nehezen tudom abbahagyni, annyi mondanivalóm van, hogy életem végéig is írhatnám, de lehet, hogy jobb lenne úgy, ha naponta írnék rövidebb bejegyzéseket, mert ilyen hosszú szövegeket megterhelő olvasni is. Na mindegy, talán nemsokára abbahagyom, ha már nem tudok fogalmazni. Mégiscsak rossz, hogy a gondolataim, egy ien gépben vannak benne, és ha mondjuk a gyerekeim (mindig ezzel jövök, remélem lesznek:S), szóval ha el akarnák olvasni a naplóm- mert az olyan nosztalgikus- lehet, h csak én imádom ennyire a régi dolgokat(?)-, akkor csak fel kell menniük az internetre:S. Furcsa. Na, most megpróbálok vmi máson filózgatni, sztem holnap úgyis lesz időm írni. Újre egy 'itthonpunnyadós' nap. Nem szeretem az ilyeneket, mert feleslegesnek érzem magam, és olykor elég depis leszek, amit a legjobban utálok- de hát ez velemszületett rendellenesség (by: pszichomókus:P)-, mondjuk ha én ezt elhinném, már rég megöngyilkoltam volna magam... Szóval, ha nem is vagyok az, megpróbálok kiegyensúlyozottnak látszani. Mégiscsak jobb a semminél.:) „Légy bátor! Vagy viselkedj úgy, mintha az lennél. Senki sem veszi észre majd a különbséget.” Már eléggé kifejtettem róla a véleményem, hogy miért fontos, hogy minél hasznosabb/értékesebb legyek(élő/hús-vér tagja a társadalomnak:P), hasznos emberré váljak, szóval ezt most nem írom le. Megpróbálom megszervezni a pesti programot- igen, mostmár elég valószínű, hogy megyünk:)))-, hogy leg vmi hasznosat:D is csináljak. Jaj, tegnap olyan jó volt beszélni vele telefonon:). Komolyan, Zamárdiban minden jobb, még a telefonbeszélgetéseink is:D, de megint nagyon boldog voltam, gyönyörű naplemente etc. Megpróbálok kevesebbet áradozni azokról a dolgokról, amiket nagyon-nagyon szeretek, de ez még nem annyira megy. Szóval, mikor az Eriéknél voltam,már megint nagyon-nagyon hasznosnak éreztem magam:S, egész álló nap csak olvasgattam... Befejeztem az Üvegburát, rájöttem, h nem kell nekem több könyv depressziós emberekről, lehet, h a Veronika meg akar halni is csak azért volt jó, mert éppen akkor én is az voltam, és megnyugodtam, mikor felfedeztem, mások is küzdenek hasonló problémákkal, és az egyik nőnek a könyvben ugyanolyan rohamai voltak, mint nekem. Mondjuk ő nem gyógyult meg, de talán, mert pszichiáterre bízta magát... Uhh, erről megint eszembe jutott nagyon sokminden, de mostmár menni szeretnék, valamit kell hagynom holnapra is... Aztán lapozgattam az ARJ-t, imádom azt a kötetet, a három kedvencem egy könyvben, mondjuk kicsit bizarr az ajánló a a hátulján- annyira érték ez a könyv, h ha már abszolút 'nincs pénzed rám, hát lopj el!', vagy vmi iesmi- de nagyon szeretem Ady-t, Radnótit és József Attilát, nagyon sok verset olvastam. Ilyenkor szoktam örülni igazán, és értékelni, hogy magyar vagyok...Leírhatatlan, pár sor mennyire csodálatos. Most beírom Radnóti versét, talán hármuk közül ő a kedvencem... Most asszociálok, Flóra is annyi lesz..., mondjuk nem így.

Radnóti Miklós: Huszonnyolc év
Erőszakos, rút kisded voltam én,ikret szülő anyácska, - gyilkosod!öcsémet halva szülte-é,vagy élt öt percet, nem tudom,de ott a vér és jajgatás közöttúgy emeltek föl a fény felé,akár egy győztes, kis vadállatot,ki megmutatta már, hogy mennyit ér:mögötte két halott.
Mögöttem két halott,előttem a világ,oly mélyről nőttem én,mint a haramiák;oly árván nőttem éna mélységből ide,a pendülő, keményszabadság tágas ésszeles tetőire.
Milyen mély volt gyerekkorom s mlyen hűvös.Hívó szavad helyett kígyószisszent felém játékaimkis útain, ha este letts párnáimon vért láttam éna gyermeket elrémítő,nagy, hófehér pehely helyett.
Milyen mély volt gyerekkorom,s milyen magos az ifjúság!A két halál megérte-é?kiáltottam a kép felé,mely ott sütött szobám falán.Hoszonnyolc éves voltál akkor,a képen huszonöt talán,ünnepélyes ifjú nő,komolykodó, tünődő.
Huszonnyolc éves voltál akkor,most ugyanannyi lettem én,huszonnyolc éve, hogy halott vagy,anyácska, véres szökevény!
Anyácska, véres áldozat,a férfikorba nőttem én,erősen tűz a nap, vakít,lepke kezeddel ints felém,hogy jól van így, hogy te tudod,s hogy nem hiába élek én.

Nagyon szeretem ezt is... Hihetetlenül jó vers. Kár, h nem tom, úgy beírni, ahogy eredetiben..., hogy kijöjjenek a versszakok meg rímek...
Mára ennyi!

Pusza: Dóri

Párizsi út II.

Na az utolsó három napot még röviden összefoglalom, így is egy külön bejegyzésbe tettem, aztán megyek, mert tényleg nem blogírással szeretném tölteni a nyaram.:S A negyedik nap volt a legfüggetlenebb, kilenc körül kitett minket a busz a Concorde téren, és mondták, hogy fél kilencre legyünk itt. Beuval nyakunkba szedtük a várost, az Orsay- ban voltunk pár órát, de szintén nagyon keveset láttunk belőle, pedig imádom az impresszionistákat, a neoimpresszionista képtárat viszonylag alaposan megnéztük, de a fölső szinten lévő kedvenc festőim impresszionista képein már csak gyorsan végigszaladtunk, a pre-impresszionistákra meg már tényleg nem maradt idő…, hogy csak a képeket említsük… Ismét nagyon-nagy, meghatározó és maradandó élmény volt látni azokat a fantasztikus műalkotásokat…Aztán kimentünk, esett az eső, vettünk gofry-t meg palacsintát, és ettünk.
Huh, most nagyon lefáradtam,nem bírok többet írni... Inkább bemegyek a városba, ha lesz kedvem, folytatom... (Ki tudja, mikor...?)
most kedd este van, újra megjött a kedvem a blogíráshoz:). Megpróbálom röviden és lényegretörően befejezni a párizsi utat. Szóval az Orsay után kerestünk egy postát, hogy feladhassuk a képeslapokat, kb. 5 embertől megkérdeztük, mire egy néni végre elvezetett minket, vhova jó messzire, sok utcát meg háztömböt bejártunk. A lapok feladása után nagyon nem tudtunk mit kezdeni magunkkal, megláttunk egy metrómegállót, gondoltuk miért ne menjünk el Pigalle-ra. Vettem hat jegyet, gondoltam a nap során még szükségem lesz rá, és Beuval ketten belógtunk egy jeggyel:), aztán felmentünk Pigalle-ra..., végigsétáltunk, megnéztük az összes kirakatot, hullafáradtak voltunk, úgyhogy valahol Anvers körül beültünk kávézni.... Így koradélután kávézgatva Párizsban tök úgy éreztük magunkat, mintha őslakos franciák lennénk, jó érzés volt..., főleg, hogy az idegenvezető is csak úgy emlegetett minket, hogy a 'párizsiak':D. Aztán még néhány bolt, ruhák, cipők- megbántuk, hogy nem itt vásároltunk-, majd felmentünk végre a Montmarte-ra, mindig is erre vártam... Leültünk a Sacré Coeur elé, kilátás gyönyörű..., egész végig azon gondolkodtam, hogy milyen hálás vagyok, hogy eljuthattam ide, aztán bementünk a templomba... Ránk köszönt egy magyar csajszi, elbeszélgettünk velük, kiderült, hogy a Paulo Coelho- féle zarándokútra mennek, furcsálltam, sosem tartottam teljesen normálisnak azt, aki elindul az ilyenen, nem tom, oan túl spirituális, de túlságosan mesterkélt, olyan Paulo Coelho-s, aki tök középszerű... Egyébként a Sacré Coeur-ben nagyon sok magyar volt, lépten-nyomon összefutottunk velük..., utána leültünk az oltár, meg a Szűzanya szobra elé imádkozni, persze beszélgettünk és röhögcséltünk, nagyon modortalannak éreztem magam... Valahogy úgy éreztem, nem tudom, miért, talán egyrészt mert déja vu-m volt a két lánnyal kapcsolatban, és azonkívül is elég furcsa érzéseim támadtak, hogy el kell mondanom... Fogalmam sincs, hogy jutott eszembe, de elmondtam Beunak az igazságot a származásunkról...-ez meg hűdenagyon titkosan hangzott-, nem tudom, miért egy katolikus szentélyben kellett közölnöm vele, hogy félig zsidók vagyunk, és szegény persze kiakadt, nem is azon, hanem, hogy ezt tizennégy évig miért kellett eltitkolni. Nem tudom, mit fog szólni, ha megtudja Flórát, ambivalens vagyok ezzel kapcsolatban, és hatalmába kerít valami leírhatatlan, fojtogató érzés, ha erre gondolok. De ezekről majd később, hosszan, egy másik fejezetben... Szóval utána felmentünk a Sacré Coeur legtetejére, a bástyára, egy keskeny, meredek csigalépcsőn, képesek voltunk ezért kidobni fejenként öt eurót.:S De jó volt, nem bántam meg..., gyönyörű kilátás egész Párizsra, meredek, olyan igazi középkori, romantikus... Erre ott fent éppen arról beszélgettünk, hogy mennyire jó, hogy alig vannak magyarok, most simán mondhatnánk ilyeneket, hogy 'hülye, baromarcú állat...', ebben a percben felénk fordul egy középkorú nő és pasi, és viccesen megjegyzi, hogy 'ejnye, hogy beszélnek ezek a magyar lányok...':P. Utána lementünk, és ültünk még egy kicsit a Montmarte-on, kiélveztük, hogy itt lehetünk, megettük a reggeli bagettünket... Aztán elsétáltunk a Festők terére, és sokkal jobban körülnéztünk, így a napsütésben, mint előző nap. Többször végigsétáltunk, alaposan szemrevételeztünk, minden portrét, karikatúrát, megjegyzéseket fűztünk hozzájuk... Aztán lesétáltunk a metró felé, de megint elkezdett esni az eső, így minden boltba behúzódtunk, nézelődni... Aztán a metróba megint megpróbáltunk egy jeggyel belógni, de most nem jött össze, mert elkaptak..., eleinte próbáltunk úgy tenni, mint aki nem ért semmilyen idegen nyelven, de sajna a pasi olyan egyértelműen magyarázta, hogy menjek vissza, vegyek egy jegyet 1.40-ért, és úgy jöjjek be, hogy muszáj volt megtennem... Aztán ugye a sok plakát ott hirdeti, meg az idegenvezető is mondta, hogy mennyire jó, egy jeggyel be lehet járni egész Párizst, hogy gondoltuk, akkor ingyenmetrózgatunk egy kicsit, és direkt a rosszra szálltunk fel...., utána direkt a rosszra szálltunk át, és ülök ott révetegen, erre mellettem Beu felsikolt, h 'nézdd, ott a Saint-Sulpice!'..., és tényleg, megnéztem a térképen is, megvolt, elhatároztuk, hogy muszáj elmennünk...Úgyhogy addig ültünk a metrón, amíg oda nem értünk...Felmentünk, nézegettük az ilyen tök hangulatos könyvárusokat, akikről már Kné is mesélt, meg hozott képeket, aztán már alig vártuk, hogy belépjünk a templomba. Meglepő volt, de nemcsak a könyv miatt, nekem egész Párizsban ez a székesegyház tetszett a legjobban, sokkal jobban, mint a Notre-Dame.Annak ellenére, h zömök, kevésbé díszes, de valahogy nagyon magával ragadó... Végigsétáltunk a rózsavonalon-az első főmeridián-, megszemléltük az orgonát, ahol Silas megölte a nővért..., aztán ugye kerestük a zárókövet, mert nem pontosan emlékeztünk rá a könyvből. Így egy csomó embert megkérdeztünk, és néhányukkal tök jól elbeszélgettünk, sokan olvasták, már csak így kérdeztek vissza: 'from the book?'..., aztán jól megvitattuk velük... Visszagondolva hihetetlen, hogy oly sokáig meredten ott álltam az obeliszk előtt, karnyújtásnyira a rend állítólagos zárókövétől... "Eddig jőjj, és ne tovább" (Jób)... Úgyhogy ezek után vissza is mentünk Rivolihoz, a Pont du Neuf-nél szálltunk ki, erre megint elkezd szakadni az eső...Boltról boltra futottunk, behúzódtunk Párizs legmárkásabb ruhaüzleteibe, és úgy csináltunk, mintha nézelődnénk. Nem bántam volna, ha árulnak esernyőt... Utána felmentünk egy Mc Donald's-ba wc-re, ahol kb. 20 percet álltunk sorba, előttünk egy transzvesztita páros, akikből a(z egyik) lány néger volt..., szóval izgalmas:S. Utána még mindig szakadt az eső, több, mint fél órát ültünk egy buszmegállóban, mire végre elállt, már alig egy óránk maradt a találkozóig. Sétáltunk még a Rivolin, vettem le pénzt az automatából, miután már az összes eurónk elköltöttük..., aztán valahol közel a Concorde térhez, beültünk vacsizni...Mondjuk ien clubsandwich, meg croque- madame, ráadásul rohadt drága..., de megettük, aztán fél kilencre kiértünk a megbeszélt helyre... Mindenki ott volt, a busz persze másfél órát késett, mi meg fagyoskodtunk..., addig instant játékoztunk meg Logi sztoriztunk... Megint nagy balhé volt, ezt most nem részletezném, lényeg, h az egyik csaj összeveszett a bnőivel, és eltévedt a Disney- Landben, a gyermekmegőrzőbe került, és úgy kellett érte menni kisbusszal, miatta is volt fél óra késés, a másik csajszinak meg kiesett a táskája a szellemvasútból, benne új telefon, személyi, útlevél, meg 130 euró.., és nem lett meg...szegény:(
Na, utána még felmentünk a Diadalívre, esőben.., de szép volt..., Beu és Zsófi direkt késtek a busztól, de akaratuk ellenére nem sikerült felbosszantaniuk többséget:S. Utána visszamentünk a szállásra, pakoltunk és aludtunk.

5. nap

Reggeli és bepakolás után a La défense-ba indultunk, háát nem mindenkinek jött be a modern városrész, bevallom, én sem voltam elájulva, de azért kell egy ilyen is. Az új diadalívről megnéztük a vele pont egy vonalba eső Napóleon diadalívet... Aztán bevásároltunk mindent a hazafelé útra az Auchan-ban..., megint veszekedtünk a pénzen, de végül sikerült megegyezni... Utána az Invaldinusok dómjába indultunk, megnéztük a templomot és Napóleon sírját... Utána körbejártuk a Hadtörténeti Múzeumot, főleg a napóleoni hagyatékot, és mivel a Rodin Múzeum sajnos zárva volt, elindultunk a Pantheonba... -Azért szerencsére A gondolkodót sikerült hátulról megfigyelnem-. A busz felé menet egy nénivel beszélgettem Párizsról, a jövőről, tervekről, ambíciókról..., ez jólesett. A Pantheon pedig nagyon kellemes csalódás volt, én máshogy emlékeztem..., most megtekintettük Zola, Hugo, Voltaire és további nagyon híres emberek sírját...Magában a templomban pedig egy nagyon érdekes kiállítás volt, el volt kerítve valamilyen inga..., és egy tükrökkel teli V-alakú váz, ami szintén lenyűgöző volt..., kicsit oan Csodák Palotája hatás, épp ezért volt paradox, h ien itt, a Pantheonban... Utána az operanegyedbe mentünk, és megtekinthettük a parfümmúzeumot, ami örök élmény marad. Ha mégegyszer mennék Párizsba, azt biztos nem hagynám ki. A nőci mutatott nekünk egy csomó mintát, igazi Fragonard, összeálltunk öten, mert úgy öt euróval olcsóbb, és vettünk anyu szülinapjára belle de nuit-t, 2005 illata..., most kezdtem nagyon megszeretni az igazi esszenciákat... A mintákat a titokládikámban őrzöm, az összes párizsi emlékemmel együtt... A Parfümmúzeum és Operanegyed után elindultunk hazafelé... Búcsút vettünk Párizstól, remélem, nem hosszú időre, még kifelé azárt végig nézelődtünk... Megállókkal és pisiszünetekkel együtt hét előtt értünk Reimsbe..., megnéztük a katedrálist, ami nem tudott lekötni, mert többség nagyon felb.szta az agyam..., hát még ami utána jött... Na, sétáltunk Reimsben, nekem nagyon jó volt megtekinteni egy francia kisvárost, mert még csak Párizsban jártam..., felmentünk egy Mc Donald's-ba WC-re, ahol csak a számlával tudtál bemenni, de egy rendes csajszi odaadta nekünk, ráadásul pottyantós Wc volt... Na, rohantunk vissza a buszhoz, megelégedve vettük tudomásul, hogy nem késtünk L, Zsófi persze rohant, mikor többség már hallótávolságban volt, jó hangosan oda is szóltam neki, h 'Ne fuss, Zsófi, van még tizenkét másodpercünk!', ő meg bevetette a Baywatchos lassított futós jelenetet, vicces volt:P, többség persze ideges is lett, utánam szólt, hogy milyen neveletlen, modortalan stb. vagyok... Utána az első pihenőnél, mikor olyan szinten felment bennem a pumpa többség hatására- idézem: 'Egyszer láttam egy filmet, szerepelt benne három majom, és azok sokkal intelligensebbek voltak, mint ezek itt', jó, Majmok Bolygója, de ehhez akkor sincs joga, egyébként a helyzet megint groteszk volt, mert nem bírta kimondani azt a szót, hogy intelligens, és harmadik nekiveselkedés után sikerült valami hasonlót kinyögnie..., én már sírva röhögtem..., már bánom, hogy nem szóltam be neki...na mindegy. Jutkáék hívtak a busz hátuljához, látom a feliratot: 'Grandtours...a nyugodt utazás', ennyit erről. Azóta az egész busz ezen röhögött. Visszafeleúton is volt még elég sok incidens, de ezeket most már nem bírom leírni, mert aludni szeretnék. Aztán filmeket néztünk, Párosban a városban, Terminál... Még éjfél előtt átértünk a német határon.

6. nap

Éjfél után felhívtuk aput, aztán a Beuval majdenem kettőig beszélgettünk, fontos dolgokról. Utána próbáltam aludni, de nem nagyon ment, úgyhogy olyan max. 3 órát aludtam egész éjjel. Másnap kellőképpen hulla is voltam. Kilenc körül Bécsben kitettük a csajokat, megint volt botrány rendesen, többség beszólt, de ezt most megint nem írom le. Aztán a határ után megnéztük a Csaj nem jár egyedül-t, már aki, én spec elaludtam..., és háromnegyed egy körül érkeztünk a Hősök terére.

Na hát, ennyi volt a párizsi út. Végre sikerült leírnom, ha nem is olyan részletesen.... Bocs, ha néha zavaros, vagy rossz a helyesírás, ma nagyon fáradt vagyok...:S
Holnaptól végre folytatom a rendes írást...

Párizsi út

úgy láccik áttértem erre a 'délután van, unjuk magunkat, írjunk blogot'-féle elhatározásra:S..., pedig régebben mindig inkább ien 11 fele szoktam netezni...,azért nem szeretném a nyaramat erre pazarolni, főleg, h így 6 nap után először kapcsolok be gépet, és sokkal jobban érzem magam, vhogy egészségesebbnek, vagy nem tom... lehet, h ez hülyeség.., de mindenesetre szerintem így jobban kihasználtam a szabadidőmet...;)

ma egyébként, találkozom Diussal, érettségi szünet- tehát május eleje óta- először, szvsz szerintem, ha úgy alakul a dolog, el fogom mondani neki..., amennyire csak lehet, részletesen... Persze nem tom, h én hasonló helyzetben hogy reagálnék, mmint megbeszéled a bnőddel, h hosszú idő után először mentek el vhova, és arra számítasz, h beszélgettek, meséltek, meg úgy szóval azt csináljátok, amit szoktatok..., ehhez képest rád zúdít egy baromi bonyolult/komplikált, hosszadalmas történetet, ami ráadásul nagyon személyes, és nem tudsz mit kezdeni vele...
De azért úgy érzem, hogy neki tudnia kell, ha olyanok, akik sokkal távolabb állnak tőlem, mindent részletesen tudnak, még a levelet is olvasták, akkor azért neki is elmonom, ha mást nem, nagy vonalakban...
de majd szerintem úgyis leírom, h mi volt vele...

szóval...a Párizsi út..., megint fantáziadús a cím:P..., de most megpróbálom a lehető legrészletesebben leírni a francia utat, napról napra. Lehet, h nagyon élménybeszámoló-szerű lesz, de kell egy ilyen is, félek később nem fogok rá emlékezni, így jó, ha megvan...

1. nap

június 27.-hétfő, ezt csak most írom ide... Szóval a Jókai utcában aludtunk, mert vasárnap találkoztunk a Lindáékkal, ami mellesleg nagyon jó volt:), beültünk a Westendbe, fönt egy étterembe, asszem Karma..., és beszélgettünk... Megemlítendő, h előtte, mikor mindenki felment a lakásra,őriztem a csomagokat, és egyedül maradtam a kocsiban, felhívtam... Épp vmi helyen volt vki leendő munkatársával, és készült, m ment a Tamáshoz kaviározni:) ("...és majd jól seggbe fogom rúgni, hogy engem nem hívott!" <---Apu tegnap:)... szóval már egy hete nem hallottam a hangját.:( Lényeg, hogy este, miután eljöttünk, mert másnap a Lindáék is repültek haza, és vmi hajnali háromkor kellett kelniük, egyébként jó volt újra látni Bettit is, és meséltek kicsit Párizsról:)... már egész korán felértünk a Jókai utcába, még kinéztünk kicsit az ablakon, mert tűzijáték volt, aztán pakolgattam, mosakodtam, utána meg elmentem aludni, egyedül, a legkisebb szobában:S, meg a nagy izgalomtól egyébként is jó későn aludtam L... na és akkor reggel már korán lementünk, bepakoltuk a cuccokat, vettünk ki a bankból még eurót, aztán vettünk a pékségben kaját, de mivel egyeseknek ez nem elég reggeli:P, utána még bementünk az Andrássy Hotelbe is kávézni meg ilyenek... Renedesen, időre kiértünk Hősökre, a busz is ott volt meg minden, elbúcsúztunk, aztán fel is szálltunk... Nem sokkal indulás után kapom sms-t Orsitól: 'Nem vettek vissza a koleszba! most jött a levél! ennyit erről!'...Gondoltam, jól indul a párizsi út...:'(, gyorsan fel is hívtam még anyuékat, hogy sürgősen küldjék el a bizonyítványomat, ha nem akarják, h az utcára kerüljek.:D Aztán nemsokára megálltunk az első benzinkútnál, és fel is hívtam Orsit, elmesélte, hogy volt..., tényleg kirúgták, m meghúzták olaszból..., jogos mondjuk, de nem túl szépeket gondoltam Pistvánról....sajnáltam, valsz a Széna téri koleszba megy, de az mégiscsak egészen más, ő lett volna az egyik szobatársunk, mindig lehetett rá számítani, bármikor eljött velünk bárhova, nagyon kedves, jószívű és segítőkész volt, mindig meghallgatta minden problémánk, még ha nem is lett kitűnő a bizonyítványa, mert pl. a chatelés meg a vásárolgatás fontosabb volt neki a tanulásnál, elképzeltem, hogy jövőre tök jó háló leszünk... de hát ez van:S..., azért a telefonba megbeszéltük, hogy majd találkozunk, meg elmeséltem, hogy milyen volt Flóráéknál aludni..., mondtam, hogy majd küldök neki képeslapot, amit be is tartottam... Ott ennél a benzinkútnál megismerkedtem még Nóri barátaival, Andival, aki volt fazékos és oszttársuk volt, Annával,Jutkával és Nórival (Jutka és Nóri testvérek), és mindhárman Debreceniek, később velük beszélgettünk egész úton... A buszon előttünk Kati néni:P és Ila néni ültek, mellettük baloldalt többség és családja, róluk majd később, de jó hosszan:), mellettünk bal oldalt Andi és Anna, mögöttük Jutka és Nóri, mögöttünk pedig egy nagyon aranyos nő, talán az egész buszon a legintelligensebb, példamutatóan viselkedett, mellette kislánya, Zsuzsi, akit nagyon szépen nevelt. Az úton zenét hallgattunk, jó sok Norah Jones, Callas, Leslie, Garbage, RHCP, Chicago, utána olvastunk, sikerült kb. negyven oldalt a Büszkeség és balítéletből:), Bécsben megnéztük a Titanic-alakú T-mobile-t, aztán Németországban egy nagy székesegyházat, amit sajnos nem jegyeztem meg, de még Nürnberg előtt volt, ha jól emlékszem..., többször megálltunk benzinkutaknál.., legjobban a németországi WCzési módszer tetszett, egy embernek 50 centbe került a wczési jegy, amit kifelé menet levásárolhattál bármire az üzletben..., Beuval összedobva vettünk egy nagy körtét:)..., aztán a buszon sokat beszélgettünk a lányokkal, mindenféléről..., estefelé, mikor kezdett sötétedni, videóztunk, megnéztük a Kismenőt, aztán a Már megint egy dilis amcsi filmet, valamint a Jégkorszakot akartuk, de előbbit Kati néniék kikapcsoltatták:P, utóbbi pedig nem működött, így végül az Én, a kém-et néztük, amin elaludtam. 2.nap

Úgy egy körül érkeztünk Franciaországba..., meglepően jól aludtam, majdnem hat órát, és csak kétóránkét keltem fel, akkor is olyan 5-10 percre...:) Úgy hat körül megálltunk az egyik benzinkútnál, mosakodni, átöltözni, kiélvezni, hogy nemsokára Párizsban leszünk:), meg ilyenek... Reims elmaradt, mivel a vártnál sokkal korábban érkeztünk, és még nem volt nyitva a katedrális, de a visszaúton bepótoltuk... Már majdnem kilenc volt, mikor a busz kitett a Notre Dame körül, Párizsban hűde nagy a circultation így reggel-grand embouteillage-:D, sétálgattunk, akkor még nem volt annyira ismerős a hely, bementünk egy füvesített park szerűségbe, aztán arra a híres utcára, amin egy virágos nem tom minek álcázott, a földben öt emelet mély pláza/ bevásárlóközpont volt, de nem lehetett messze a Rivolitól, meg szerintem vhol az operanegyedben volt, m a pasas vmi olyasmit mondott, aztán L au Centre Pompidu, de nem be, csak nézelődtünk előtte meg a szökőkútnál..., utána az egyik hídon át elsétáltunk a szigetre, Notre Dame-hoz..., kaptunk szabadidőt, bementünk nézelődni, szégyelltem magam,mert tényleg csodálatos, de engem nem nyűgözött le annyira..., amennyire tudtam, körülnéztem, középen volt könyv, Beuval azt hittük vendégkönyv, és el is kezdett beleírni, aztán visszaolvastuk, és rájöttünk, hogy ilyen kérések a Szűzanyához vagy nem tom mi..., utána a Beu elment nézelődni, a stációkat, szobrokat, kiskápolnát..., én meg elkezdtem írni, persze Flórával kapcsolatos is, erre fölém hajol, h mit írtam, hadd olvassa el.., basszus, nagyon meleg helyzet volt..., idegesen mondtam, hogy nem, mennünk kell, nincs rá idő, holott még majdnem fél óránk volt, szegényke meg nem értette... Miután megnéztük a templomot, bár sajnos nem elég alaposan:S, még lementünk WCre, utána meg leültönk a Notre Dame elé tízóraizni.., erre megin' odajön hozzánk a cigány nő, ezzel a 'Do you speak English?'-sel, én hülye meg igent mondtam, m már elfelejtettem, mire megy ki a játék.., megint kezembe nyomta a gyűrött, fénymásolt papírját, amire kb. az volt írva zavarosan, de azért olvasható, nagy betűkkel.., hogy millyen beteg, meghalt a nem tom kije, terhes, a bátyja haldoklik, szánjuk meg pár euróval, vagy vmi iesmi..., hiába magyaráztam, hogy nincs nálam pénz, mellesleg tényleg nem volt apróm, a wc-s néninek is ötforintost adtunk...( mondjuk, szerintem nem tűnt fel neki:), de persze az a nő kéregetett, mondta, hogy adjunk fontot, váltani is tud..., miutána belátta, hogy felesleges törnie magát, leült mellénk másik két cigánnyal együtt, aztán elkérték a piánkat, gondoltuk, jobb lesz, ha odaadjuk..., cseréltek papírt, m az egyik pihent, így a másik nő lett a terhes a haldokló bátyjával...:S Na, gondoltam, még alig egy órája vagyok Párizsban, és kb. úgy érzem magam, mint a Deákon... Nem sokkal később találkoztunk a csoporttal, aztán tovább sétáltunk, Sorbonne tér, Pantheon, ahol tavaly a Gabival találkoztunk, nagyon nosztalgikus volt..., bementünk a Luxembourg kertbe, álmaim netovábbja ott üldögélni:-), megint kaptunk fél órát..., etettük a madarakat, látszódott a Montparnasse, megnéztük a szökőkutat... Kifelé, a kerítésen, egy nagyon megrendítő képsorozatot láthattunk, megint elgondolkoztam rajta.. Hihetetlenül jó képek voltak, élethűen ábrázolták az emberi kínokat, fájdalmat, szomorúságot, reményvesztettséget, szegénységet... Utána végigsétáltunk a Saint Michel boulevardon, persze így tele üzletekkel, kirakatokkal egész más volt, mint mikor beszökött az ősz, de visszaadta azt a hangulatot...
Most értem haza, találkoztam Diussal,még azt is le kell írnom, mert élményekkel teli volt.:) Ráadásul remélem, h ma sikerül sétálnom apuval, és talán ma kéne felhívni is...
Fáradok, érzem...:(, de folytatom:
Az egyik hídon dél körül találkoztunk Nórival, nagy vonalakban elmesélte milyen volt Sárinál, én pedig megpróbáltam felvázolni neki, milyen volt itthon, de még a buszban is folytattuk...Meséltem, hogy voltam Flóráéknál, és csináltunk képeket, mondtam, hogy majd megmutatom...Utána kitaláltuk, h metrózzunk, mert az mien nagy szám... Többszöri átszállás után megérkeztünk az Eiffel-torony közelébe, de még a jobb oldalra..., és mikor kiértünk, gyönyörűen látszott az egész Eiffel-torony, lehetett fényképezkedni... Itt megtaláltuk a tavalyi fotósunkat is, csak most nem képeslapokat csinált, hanem ilyen nagyméretű párizsi emlékképeket, mint például a Madam Tussaudban... Vettünk kettőt, egyet anyuéknak, én pedig Flórának, amit remélem hamarosan oda tudok neki adni... Mivel elidőztünk a képek készítésével, a csoport már rég az Eiffel-torony lábánál állt, mire mi elindultunk át a hídon... Utána még fagyit is vettünk, meg piát, mert tudtuk, hogy a sok lépcsőzés közben meg fogunk szomjazni. Aztán mindenki ment lifttel, de Annával mi gyalogoltunk, úgy az igazi.:) Nem is kellett olyan sokat sorban állni, még a három nagykárolyi lány is gyalog jött, valamint egy magyar csoporttal is találkoztunk, beszélgettünk egy pasival... Az első emeleten tartottunk egy kis pihenőt, Beuék elmentek a mosdóba, én addig leültem egy padra, a szakadt táskámmal (ami mellesleg a Jardin du Luxembourg-ban szakadt el, sajnálom, mert nagyon szerettem ezt a táskát...), nézegettem a képeket, ilyet egyébként még rohadt sokszor csináltam a párizsi út alatt is, hogy egyszercsak leültem a legromantikusabb helyekre, lásd Luxembourg vagy Tuilerák kertje, Montmarte, Sacré Coeur, és elkezdtem nézegetni a képeket, utána a hangulatgyűrűt, és arra gondoltam, milyen jó lenne, ha ő is itt lenne, és együtt fedezhetnénk fel a francia fővárost... Most még ránéztem egyszer a Beuval készült Eiffel- tornyos képre, azon gondolkodtam, h mennyire örülnék, ha az újdonsült húgom ilyet hozna nekem Párizsból...Hát nem tom, majd meglátjuk... Erre odajön egy tök édes kislány a szüleivel, hogy hol vettem ezt a képet..., úgy sajnáltam, hogy nem bírtam rendesen elmagyarázni, mert fogalmam sem volt a tér nevéről, csak annyit mondtam, hogy a hídon túl egy nagy téren...de most, hogy nézem, szerintem a Palais de Chaillot volt az..., utána nagy erőfeszítéssel fel a másodikra;), majd szintén szétnézés, gyönyörködés a tájban, akartunk fényképezni, erre észreveszem, hogy állandóan villogó E- betűt mutat a gép, és sehogy sem tudunk képet csinálni...,hoztuk a formánk, Párizsban az első nap elromlott a gépünk, úgy, hogy aztán az egész út alatt nem bírtuk megcsináltatni, pedig a szálláson ki is nyitottuk a filmet, csütörtökön a Montmarte-on pedig vettünk új elemet, de nem volt jó..., így képek nélkül jöttünk haza:(. A második után lifttel fel a harmadikra, külön kiegészítő jegy vásárlása, fél órás várakozás közben instant játékozás:), hányat mutatok, holdacska, szolmizációs szójáték, a többit csak azért nem, mert ahhoz több ember kell... A harmadikon megint nagyon-nagyon szép volt, bár kicsit szomorú voltam, hogy nem tudok fényképezni..., de amennyire tudtunk, körbenéztünk, bár hatalmas volt a tömeg... Lefelé megint várni kellett a lifttel, de addig megnéztük az országokat, és hogy a fővárosaik pontosan hány kilométerre találhatók...Mikor leértünk, még maradt negyed óránk, de mivel nem találtunk jó táskákat (az elszakadtam helyett kerestem, és venni akartam...), kajáltunk.Láttunk egy bódét, és vettünk Ice Tee-t meg egy croque- monsieur-t, végre igazi francia kaja, amiről már a France Euro Express 1-ben is tanultunk... 16:45-kor találkoztunk a csoporttal, elmeséltük élményeinket..., kisétáltunk a buszhoz, ami elvileg 5re jött volna értünk, de késett... addig elkezdett esni az eső, mi pedig beszélgettünk Zsófival, aki szintén fazékos, egyébként az egész csoportból Nóri, Zsófi, Flóra és én voltunk fazékosok, mi 9.a, Zsó és Flóra pedig 10.a, meg két volt fazékos, Andi és Eszter. Jól kibeszéltük a tanárokat, Cili, bnéni, Turcsányi; pedagógusok:D:D:D, aztán megjött a busz, felszálltunk, és mivel esett az eső, en plus un trés grand embouteillage, ja, két órát álltunk és még el is tévedtünk, megbeszéltük, hogy ma már nem jövünk vissza az eredeti, program szerinti Montmarte-i sétánkra, hanem azt valamikor bepótoljuk, most meg csak pihenünk a szálláson. Az úton még Nórival beszélgettünk, sokmindenről, legfőképp Kné tanítási módszereiről, és kicsit ki is parodizáltuk; pedagógusok:D:D:D, ugyanakkor megemlítettük, hogy mennyire jó tanáraink vannak, Pogáts a világ legjobb matektanárja, zimmermannál is csak erényeket soroltunk fel, mien rendes, jófej, etc. Persze ez Kate-nek nem tűnt fel.B-) Ja, és Beu ott aludt mellettem, én meg megmutattam Nórinak a képeket, erre majdnem akkor kinyitja a szemét, felnéz, megint meleg helyzet, mint megannyiszor az út alatt:S Nóri azt mondta, aranyos..., jó, nem is várok el többet, nem az ő nővére... Na, nemsokára megérkeztünk a Versailles melletti Premier Classe hotelbe, megkaptuk a kódokat, kipakoltunk, elfoglaltuk a szállást, ami, be kell valljuk, mérföldkövekkel jobb minőségű volt, mint a 'London melletti':P, tengerparti lakókocsink. Lefoglaltuk az ágyakat, hazaszóltunk, kifizettük a reggeliket, 24 euróért..., aztán kaptunk Ila nénitől egy kis meggyet meg diákcsemegét, utána pedig jólesően zuhanyoztunk... Mikor kész voltunk, nekiálltunk vacsorázni, ien füstölt sajt, biopászka, nekünk már nem maradt semmi kajánk, csak campigno és gumicukor, meg lementünk az automatából venni Ritter Sportot...Megtudtuk, hogy Andi a fél oldalára mozgássérült, szegény..., és neki is van egy nővére, csak ő 21 éves, de ő is az apukájától van, meg egy bátyja is...Mondta, hogy ő is mennyire szereti a nővérét, meg sokkal jobb és szorosabb vele a kapcsolata, mint a bátyjával. Mondtam, hogy az tök jó, és kérdeztem, hogy mégis milyen gyakran találkoznak. Erre ő: Hát, azért legalább havonta egyszer. Erre én tök meglepődtem, azt hittem legalább hetente, v iesmi...huh, én nem tom hogy bírnám ki, ha csak havonta találkoznék vele..., valsz, ha a születésemtől fogva ismerem, akkor természetes lenne... Utána a maradék kajával átmentünk Nóriék szobájába, ők is megkínáltak sajtosrúddal és muffinnal, eleinte beszélgettünk, Nóri mesélt még Tours-ról meg St-Avertin-ről, majd elkezdtünk instant játékozni:), kb. éjfélig a kézfogósat kivéve az összessel végeztünk...( ja meg akkor még nem ismertük a csúszpammot)
Mikor végeztünk és elálmosodtunk, átmentünk a szobánkba.

3.nap

Már megint nem fejeztem be tegnap… Most reggel fél tíz van, de megfogadtam, hogy addig nem állok fel innen, amíg le nem írok mindent részletesen. Még az út felénél sem tartok, és azt is le szeretném írni, hogy mi történt velem azóta, mióta hazajöttem… Szóval, 29.-e. Miután átmentünk a szobánkba, nemsokára el is aludtunk. Kati néni reggel módszeresen felébresztett:P, már nem emlékszem hánykor, de jó későn, és közli, hogy nagyon siessünk, tíz perc múlva legyünk lenn reggelizni, mert húsz perc múlva indulunk. Nem voltunk kiakadva…:), na mindegy…Ráadásul megint elég zaklatottan aludtam, hihetetlen nagy hülyeségeket álmodok mostanában, legtöbbször Flórával kapcsolatos, még szerencse, hogy utána mindegyiket elfelejtem… Lényeg, hogy eszeveszett kapkodás után, cuccal, mindennel együtt lerohanok reggelizni, csajszi mosolyogva bonjour-ozik, és kérdezi a szobaszámom… Erre én, hosszas gondolkodás után rávágom, hogy soixante-douze, ez rendben is volna, csak mi a 73masban laktunk, én meg, mivel egész este a Nóriéknál lógtunk, azért mondtam 72-őt, mert tök úgy maradt meg, mintha az lenne a szobaszámunk. Nem sokkal utána jön le Nóri, Zsó, Juc…, és mikor a csajszi kérdezi, mondják, hogy övék a 72-es…Erre csaj nem érti, mert hogy neki azt mondta már valaki más, és akkor rájöttem, hogy tényleg, miénk a 73-mas…, mondtam, hogy elnézést, a miénk 73-mas. Erre fószer beszól, mmint Józsi, hogy hát ez a mai francia oktatás, meg milyen szörnyű, hogy a gyerekek még a számneveket sem tudják megtanulni rendesen… Mondom bazze, annyira hülye azért nem vagyok, hogy ne tudjam megkülönböztetni egymástól a soixante-douze-t és a soixante-treize- t, egyszerűen csak úgy emlékeztem, hogy a 72-esben lakunk… Na, a mondatnak csak az utolsó részét mondtam neki, erre ő, hogy ja, így már egészen más a helyzet, persze cinikusan…:S Szóval így telt az első reggeli, első jelentős oltásom, és kivettem kb. nyolc bagettet, elkezdtük csomagolni szendvicsnek, hogy majd jó lesz az útra, mondjuk mindenki ezt csinálta. Aztán felszállunk a buszra, szokásos ’nem hiányzik senki?’ (Senki nem mondhatja azt, hogy senki:D, by:Micimackó)… Aztán kiderül, h három csajszi nincs meg, asszem pont Fruzsi, Melinda és Dominika…, Kate elfelejtette őket felébreszteni:P, többség kibukott, lényegtelen, hogy nem az ő hibájuk… Szvsz húsz perc késéssel indultunk, de nemsokára megérkeztünk Versailles-ba. Megint kaptunk időt, hogy alaposan körbejárjuk, amit meg is tettünk, bár a tükrök termét még mindig restaurálják , sikerült megnéznünk elég sok mindent. Most zavart nagyon először, hogy nem tudom pontosan a történelmi hátterét, biztos sokkal jobban élveztem volna, ha alaposabb, mélyebb ismereteim lennének. Itt végig Andival mentem, és elmondtam neki Flórát, elszóltam magam pontosabban:S, és így már el kellett mondanom. De nagyon megértő volt, és nem is hozta fel többet a témát. Szétnéztünk a suvenirek között (jaj, Nóri olyan aranyos volt első nap, mondjuk , hogy majd veszünk suvenireket, erre ő tök naivan kérdezi, h azok mik…:)) , aztán egy 50centes pisilés, és mivel még maradt időnk, gondoltuk lenézünk a néger árusokhoz, mert mindenki mondta, hogy itt milyen olcsón meg lehet kapni a cuccokat…, leporellót végül nem vettünk, mert nem tudtunk alkudni, de srác addig nem hagyott békén, még nem vettem meg a világító Eiffel-tornyát…, végül örültem a vásárnak, mert 3 euróra alkudtam, jó mondjuk adtam neki 5-öt, visszaad egyet és közli, hogy bocsi, de adott mellé még három kulcstartót, úgyhogy tök jó:). A kulcstartók egyébként az Invaldinusok dómja előtt a legolcsóbbak, világító Eiffel-t amúgy a Louvre előtt 8-ért árulta a pasi… Szóval, megvettük ezeket, és negyedre, a megbeszélt időpontra kiértünk. Mindenki azt hangoztatja, h mennyire nem késhetünk egy percet sem, erre úgy volt, hogy negyedre jön a busz, ott is voltunk pont időben…, Kati néni meg elkezd kiabálni, h ’mennyé’ má’, vegyé’ má’, occsó!’:D, szóval arra akart enkurádzsolni (bocs, ezt megin’ nem bírtam kihagyni:), hogy gyorsan fussunk még le kendőt venni a négerekhez, mert mien szép ajándék anyukának etc., és h mien olcsón megkapjuk. Nóriék le is mentek, én meg mondtam, hogy voltam lenn, de nekem nem tetszettek annyira azok a kendők, erre ő: ’Há’ nekem se’!’, grat:). Kérdezzük, hogy hova megyünk ezután, Kate: Nem tudom, de valami híres történelmi helyre, most így nem jut eszembe pontosan, Nórikám, te nem tudod véletlenül? Nóri: Nem a Louvre-ba? (mert tényleg úgy volt, hogy oda megyünk…) Kate: Nem, nem az volt az, valami T-betűs… TRIANON, hát ekkor aztán tényleg felment bennem a pumpa, nem kéne, hogy ennyire bosszantson az emberi butaság, és még ő a Pedagógus, neeem primitív:S, ez elszomorító. Lényeg, hogy a busz elvitt minket a gyönyörű kerten át, megnéztük a két Trianon palotát (wow, ez rímelt…), szóval jó alkalom volt Kate, Józsi és kicsit többség kibeszélésére.., deh Kate-en volt a hangsúly… Egyébként nagyon szép a nagy is, a kicsit sajnos nem tudtuk megnézni, pedig abban írták alá 85 évvel ezelőtt a sorsdöntő okmányokat, de ahogy látszik, Kati néninek 1920. június 4.-ről még ’halványan derengő gyöngyházfényű Nap’ fogalma sincs… Versailles után bementünk a városba, Kati néni nagy örömére fakultatív ebéd a Mc Donald’s-ban, az egyetlen hely, aminek a neve ismerős:P (na jó, ígérem, nem leszek már ilyen rosszindulatú, hogy jövök én ahhoz, hogy nálam 30 évvel idősebb embereket oltsak…:S) Volt egy szabad óránk a Rivolin, amit nagyon jól ki is használtunk, vásárolgattunk, és ebédeltünk a Mc Donald’s-ban, egy nőci kidobott az üzletéből, na jó, nem szó szerint, de elkezdett kifelé tolni… Vettünk pár mágnest, képeslapot, naptárat, Beu kendőket, én ’Parlez doucement je suis blonde’ topot:). Utána volt alig három óránk a Louvre-ban, mondanom sem kell, hogy semmire se volt elég, talán a Denon- szárnyat sikerült kicsit megnéznünk, meg ugye így egészen más volt, de hát hatalmas… Még a kertben is üldögéltünk egy kicsit. A piramisban mentünk le, nagyon szép volt, Nórival voltam, akit igazából ugye csak a Nagy Galéria érdekelt. Még megnéztük azt a szobrot, ami nagyon híres ókori, de már megint nem jut eszembe a neve, valamilyen Viktória, és nincs feje…, áhh ienkor úgy utálom magam, hiszen tudnom kéne, még Gyusszal is elemezgettük…Na mindegy. Nóri kicsit exibichionista, de én szeretem… Hömpölyög a tömeg a Nagy Galérián, fényképező turisták ezrei, ő meg fogja magát, és lefekszik Vitruvius-tanulmányban . Kár, hogy még nem tudok képet betenni, pedig azt biztos beraknám… Csak pár dolog hiányzott, a köré írható kör, hogy nem volt meztelen és nem volt férfi…Sebaj… Elképzeltük, hogy itt ölte meg Silas Jacques Sauniére-t, megpróbáltuk megkeresni a mosdót is, valamint az utcát, ahova kirepült a szappan, de sajnos nem sikerült. Kiderült, hogy a Monna Lisa-t áttették egy másik terembe, furcsálltuk, vajon mi célból… Már nem a Sziklás Madonnával szemben volt… Da Vinci-nek viszont nagyon kevés képét láttuk, talán a Keresztelő Szent János maradt meg legjobban, de szintén nagyon idegesített, hogy nem emlékeztem pontosan a könyv minden részletére, így nem tudtam felidézni, hogy melyik képet nézzem meg nagyon alaposan, melyikkel mi érdekesség van… Utána természetesen meg kellett néznünk a Piramist, belülről le is borultunk elé, annak ellenére, hogy én nem hiszek benne, de hát sokak szerint tényleg a föld méhében, örökre megpihent a csillagok alatt…Az az érzés, hogy lehet, hogy láttam a Szent Grált, és leborulhattam elé, hogy ugyanazt tettem, mint a rend tagjai, hogy részese lehettem, megpróbáltam hinni olyan eszmékben, amiért a világ olyan meghatározó személyiségei lelkesedtek, mint Newton, Botticelli, Victor Hugo vagy da Vinci… Megnéztük kívülről is, bár el volt kerítve, egy bokrokkal beültetett labirintus- szerűségben, de felálltunk és láttuk… A galambok rajta trónoltak, groteszk helyzet… Utána felmentünk a harmadikra, néhány képet láttunk a francia festészetből…, mindegyik bibliai témájú… Nóri kiakadt, milyen hímsoviniszta, Istent mindenhol férfiként ábrázolják… Jézus a jobb mellkasából vérzik, mondta Nóri, hogy úgy tartják, Jézusnak a jobb oldalon volt a szíve, ezért ábrázolják így, én erről most hallottam először…Mindenesetre voltak elég szürrealista, kubista képek is, néha gondolkoztam, mi zajlott le az ember lelkében, amikor ezt a képet megfestette, vagy mit akart kifejezni vele, milyen üzenete volt ezzel az utókornak… Még maradt egy kis időnk, de kijöttünk a múzeumból (milyen fura, ez a múzeum szó nekem pár képet vagy szobrot jelent, mint például egy kisebb helytörténeti múzeum, vagy mint nálunk a Kálmán Imre, nem pedig egy bejárhatatlan, végeláthatatlan labirintust…), szóval kijöttünk, mert féltünk, hogy eltévedünk, és leültünk a Tuilerák kertjében, ahol megírtam a képeslapot Flórának. Nóri segített, mondta, hogy írjam azt, milyen jó lenne, ha itt lennél…, meg ilyenek… Mint már említettem, tényleg nagyon jó lett volna, elképzeltem mennyire jó lenne egyszer vele is utazni valahová, bárhová…, ohh egyszer nagyon szeretnék…
Mostmár kicsit belehúzok, mert már kb. két napja ezt írom, túl részletesen, és nem akarom azzal tölteni a drága időm, hogy nyáron benn döglök a lakásban, és blogot írok, ahelyett hogy kiélveznék minden pillanatot, a napon sütkéreznék… Még a városba is be akartam menni…, megpróbálom viszonylag gyorsan… Szóval a Louvre után 5kor találkoztunk a csoporttal…, felszálltunk a buszra… Persze asszem két nő elkésett, na itt jött többség első jelentős kiborulása… Felszólal, hogy a többség/ az egész busz nevében beszélek, holott nem beszélte meg senkivel, max a feleségével meg Kate-ékkel…, és hogy ez az állapot tűrhetetlen, hogy képzelik magukról, és még röhögcsélnek is, máskor itt fogja hagyni őket a busz, és mehetnek a maguk útján tömegközlekedni etc., az ő drága idejét csak ne rabolja senki…, nem azért fizetett…, mintha ő lenne itt az überállat, vagy nem tom.., és az a modor, a hangerő, ordénáré módon… Na aztán mentünk hajókázni a Szajnán, egy órás hajóút volt, az Eiffel-torony körül indult, és nagyon sok nevezetességen végighaladt, csináltak képet is, a végén meg lehetett venni egy ilyen bódéban, de mi nem kértük, 10 euróért… Az út alatt minden hídon meg ilyen szigeten integettünk az összes embernek…, néhány jófej vissza is integetett…, ez nekünk nagyon jó szórakozás:P, meg beszélgettünk Zsóval és Juccal… Miután megérkeztünk, elindultunk a Latin negyedbe, a nagy francia vacsorára… Még volt fél óránk, és megbeszéltük, hogy a busz 10re jön értünk… A szabadidőben nézelődtünk, sétálgattunk, vásárolgattunk, kerestük a Horgászó Macska utcáját, de nem találtuk…Végre vettem táskát, mondjuk jó drága volt, de járt hozzá egy kendő is, ami a Beué lett…Aztán a vacsi megint vicces hangulatban telt, kezdődött azzal, hogy három csajszi megint késett, többség leüvöltötte a fejüket, hogy rájuk vár a busz…, holott a busz qvára nem volt sehol, mivel csak tízre jött…, erre megyünk fel, ülünk le, Beunak sem volt helye, felhoztunk egy pótszéket, és nagytiszteletű többségnek sem jutott hely…Fogja magát, feleségével és két kislányával efyütt, és sértődötten levonulnak… Hát, úgy kell nekik… Nah hát a kaja nem volt vmi nagy szám, előételnek nekem kagyló, de az isteni volt, Beunak majonézes tojás, kb. egy darab, Zsófinak francia sali, Jucnak hagymaleves…, ebből a négyből lehetett választani…Utána provance-i fűszeres csirke, vagy gombamártásos pulyka…, nekem előbbi…, desszertnek meg fagyi vagy almás süti… De nagyon jó hangulatban telt a vacsora, sztorizgattunk, Beu elmesélte a bélszindrómás pasit…, meg nagyon sokat röhögtünk… Utána még szintén volt egy fél óránk a busz érkezéséig, séta a Latin negyedben…, utcazenészek és koldusok megtekintése…, meg ott festettek, karkötőket csináltak, amiből mi is rendeltünk, csak nem tudtunk visszamenni érte… Felszálltunk a buszra, és mentünk a Montmarte-ra…, Pigalle-on megnéztük az összes Sexshopot, éjszakai bárt, Moulin Rouge, etc…, amikben ez a környék bővelkedett…, itt volt a hét emeletes erotika múzeuma is… Leszálltunk és szembe velünk épp egy olyan Nightclub, aminek a neve egy híres történelmi hely nevére emlékeztetett, Jucékkal elkezdtünk röhögni, mikor megláttuk a Trianon clubot…:), aztán siklóval felmentünk a Sacré Coeur-höz, sajnos már be volt zárva, mert elmúlt 11. De azért a fontosabb dolgokat elmondta az idegenvezető, közben mondjuk Beuék beszéltek, és többség leüvöltötte őket…, hihetetlen rossz modorú és primitív idegbeteg az az ember… Később elmentünk a Festők terére, kaptunk fél órát…, én csináltattam 9 euróért ilyen kivágós izét, amit meg is bántam, mert nagyon rossz lett…, Beunak meg megengedtem, hogy csináltasson egy portrét, régi vágya…Erre odaállok elé, hogy hogy halad, és odajön egy srác, elkezd rajzolni… Hiába mondtam neki, hogy tényleg nincs rá pénzem, nem nagyon érdekelte…, mondtam, hogy ki kell fizetnem a húgom képét, ő csak rajzolt tovább…De tök aranyos volt, leszólta a Beu rajzát, mondta, hogy az enyém sokkal jobb lesz…, adtam neki 5 eurót, az össz pénzem…, jól elbeszélgettünk…, a kép, amit csinált sajnos nem hasonlít rám, de nagyon szép szemei vannak.., ki is tettem a szobám falára… Még páran csináltak karikatúrákat, volt ami nagyon jól sikerült…. Aztán lementünk a Montmarte-on, felszálltunk a buszra, és elindultunk a szállásra…

4. nap