Happy day:)

Szval..., most itt vok az irodban, vagyis Flóráéknál..., és megpróbálok megint hírt adni magamról, újra megjött a kedvem az íráshoz.... Bár nem sokáig, mert hamarosan találkozom vele :), de majd sztem otthon folytatom...
huh, nem is tudom, hol kezdjem....
Hál' istennek a párizsi utat befejeztem, persze egy csomó rész kimaradt, pl. mikor intellektuális kitalálós játékot játszottunk az egyik benzinkútnál, csakis többség miatt, és kb. ienek voltak, h: viszkozitási együttható, ambivalencia, pozitív fototaxis, nasztia, skolasztikus, hübrisz, katarzis, intervallum, diszkrimináns, deklaráció, fluviatilis erózió, intellektualitás, intuíció, emancipáció, empátia,negatív diszkrimináció, anakronisztikus:P Nóri beszól egy iet: két trubadúr:), olyan tipikus Nóris, tök aranyos sztem...
szval, utána, mikor hazaértünk, másnap találkoztam Diával.... Leültünk öregek otthona elé egy padra, ettük a Mc Flurrynket, és egy bácsi meg elkezdett beszélgetni velünk..., világ romlottsága, mai fiatalság etc. Ezt is mesélhetném hosszan, de most nincs időm, lényeg, hogy behívott minket a szobájába, mi meg bementünk pezsgőzni, és tök jó volt látni az öregek otthonát, meg ien nosztalgikus volt ahogy mesélt..., olyan szívesen éltem volna a 20. század elején, de már az is jó lett volna, ha egy 50 vagy 20 évvel korábban születek...Számomra azok voltak a legszebb idők, nagymamáim kora....
Na, most abbahagyom, de majd még jövök...
Wow, sry deh hát ien az én formám...:o! "majd otthon folytatom...", de azért nekem ez igen nagy erőpróba/ önmegtartóztatás: szombat óta nem kapcsoltam be gépet! */me még a végén büszke lesz magára:P* nem, de vidék, mama jó gyógymód netfüggőség ellen... Bár, ha nem lenne blogom, lehet, h nem is lenne érdemes netezni... Most így visszaolvastam, és jó volt...Tudom, sokat fog ez érni nekem... Már sokat ér... Szvsz azért tudtam, h 5 napig nem bírom ki írás nélkül, úgyhogy már szombaton nekiveselkedtem egy nagymonológnak, mondjuk kézírással sokkal hosszadalmasabb..., kinn ültem a teraszon, boldogan-m Zamárdi:)-hat körül elkezdtem, s megszakításokkal azt vettem észre, besötétedett, 9 óra... Gondolkodtam rajta, hogy bemásolom, de az már úgy nem lenne olyan igazi, megmarad a titokládámban..:), de leginkább a vallásról írtam úgyis, vallási hovatartozásom, ami még mindig elég homályos, de majd, ha minél többet tudok, megpróbálom eldönteni. Szerencsére az embereknél ez általában vagy tabu téma, vagy csak szimplán nem beszélnek róla, de most, ha megkérdeznék, mien vallású vagyok, biztos nem felelném azt, hogy katolikus. Legalább annyira érzem magam zsidónak is, amit a külső jegyeim- ha nem is megkérdőjelezhetetlenül- de igazolnak. Egyébként szerintem a vallás egyébként sem öröklés kérdése, jó, oké, katolikusnak neveltek, de felnőttként te döntöd el, miben találod meg az igazi tanítást, miben hiszel. Én ehhez még túl fiatal vagyok, de próbálom megérteni. Furcsa- igen, mindig ezt a szót használom, ha valami túl idegen, távoli, elérhetetlen, megfoghatatlan vagy felfoghatatlan...-, igen, furcsa, hogy úgy voltam katolikus közel tizenhat évig, hogy semmit sem tudtam, ministráltam, minden vasárnap jártam templomba, nem tudom, miért... Csak most, azt is kötelességből, a Biblia értelmezésénél döbbentem rá a példabeszédek jelentésére, most fedeztem fel, hogy a Hegy beszédben mennyi, de mennyi minden benne van... Táborokban a lelki reggeliknél mindenki elmesélte, hogy hogyan is áll a vallással, Istennel..., és mikor én mondtam, sokan nyugtattak, hogy gyerekkorukban ők is csak kötelességből jártak szentmisére, nem értették miért, csak ezt tanulták a szüleiktől, de aztán, később történt valami- nirvána:P- pl. a Krisztiánnak egy 70km-s túlélőtúra végén látomása volt- persze mindenre van magyarázat, a fáradtság, kimerültség miatt képzelődött-, lényeg, hogy azóta mélyen vallásos. Más csak egyszer elgondolkodott, felnőtt korában, hogy mennyi mindent kapott az élettől, és egyszercsak megváltozott valami vallását tekintve. És azóta én is azt várom, hogy eljön a pillanat az életemben-talán, ha felnövök- amikor megváltozik minden, és utána már úgy járok templomba hogy értem, hiszek... Anett mondta, hogy az emberek általában akkor hisznek leginkább Istenben, amikor mélyponton vannak. Mikor depressziós voltam, rájöttem, hogy ez igaz. Nagyon elhagytam magam, és máig hiszem, hogy Isten segítségével épültem fel. Ateista nem vagyok, az biztos, de monoteista. "Az ateizmus gyengepontja, hogy nincs kinek hálát adni." Na igen, és az egyházban nem hiszek- talán sosem hittem-, amióta tanultuk a reformációt, mindenesetre azóta foglalkoztat, hogy miért vagyok én katolikus, nem én választottam, csak így neveltek. Azt hiszem ezt mostmár abbahagyom, talán idősebb-tapasztaltabb- koromban próbálom megoldani a vallási problémáimat. Mindenesetre nagyon sok dologban nem értek egyet a katolikus vallással, nem szabad figyelmen kívül hagynom a zsidóságomat sem, bár erről oly keveset tudok. Ezek túl személyes dolgok egy bloghoz? Már régóta frusztrál kicsit, hogy gyakorlatilag bárki elolvashatja, így nem merek teljesen őszinte lenni- anno a naplómhoz sem voltam teljesen őszinte, de azt meg anyám olvashatta el-, így mégiscsak sokkal kényelmesebb. Ja, és nem rakok be képet, meg semmi, lehet, hogy így túl egyhangú, de nem érdekel, kicsit inkognító:). Meg azon gondolkodtam, hogy ha én egyszer elkezdek írni, iszonyú nehezen tudom abbahagyni, annyi mondanivalóm van, hogy életem végéig is írhatnám, de lehet, hogy jobb lenne úgy, ha naponta írnék rövidebb bejegyzéseket, mert ilyen hosszú szövegeket megterhelő olvasni is. Na mindegy, talán nemsokára abbahagyom, ha már nem tudok fogalmazni. Mégiscsak rossz, hogy a gondolataim, egy ien gépben vannak benne, és ha mondjuk a gyerekeim (mindig ezzel jövök, remélem lesznek:S), szóval ha el akarnák olvasni a naplóm- mert az olyan nosztalgikus- lehet, h csak én imádom ennyire a régi dolgokat(?)-, akkor csak fel kell menniük az internetre:S. Furcsa. Na, most megpróbálok vmi máson filózgatni, sztem holnap úgyis lesz időm írni. Újre egy 'itthonpunnyadós' nap. Nem szeretem az ilyeneket, mert feleslegesnek érzem magam, és olykor elég depis leszek, amit a legjobban utálok- de hát ez velemszületett rendellenesség (by: pszichomókus:P)-, mondjuk ha én ezt elhinném, már rég megöngyilkoltam volna magam... Szóval, ha nem is vagyok az, megpróbálok kiegyensúlyozottnak látszani. Mégiscsak jobb a semminél.:) „Légy bátor! Vagy viselkedj úgy, mintha az lennél. Senki sem veszi észre majd a különbséget.” Már eléggé kifejtettem róla a véleményem, hogy miért fontos, hogy minél hasznosabb/értékesebb legyek(élő/hús-vér tagja a társadalomnak:P), hasznos emberré váljak, szóval ezt most nem írom le. Megpróbálom megszervezni a pesti programot- igen, mostmár elég valószínű, hogy megyünk:)))-, hogy leg vmi hasznosat:D is csináljak. Jaj, tegnap olyan jó volt beszélni vele telefonon:). Komolyan, Zamárdiban minden jobb, még a telefonbeszélgetéseink is:D, de megint nagyon boldog voltam, gyönyörű naplemente etc. Megpróbálok kevesebbet áradozni azokról a dolgokról, amiket nagyon-nagyon szeretek, de ez még nem annyira megy. Szóval, mikor az Eriéknél voltam,már megint nagyon-nagyon hasznosnak éreztem magam:S, egész álló nap csak olvasgattam... Befejeztem az Üvegburát, rájöttem, h nem kell nekem több könyv depressziós emberekről, lehet, h a Veronika meg akar halni is csak azért volt jó, mert éppen akkor én is az voltam, és megnyugodtam, mikor felfedeztem, mások is küzdenek hasonló problémákkal, és az egyik nőnek a könyvben ugyanolyan rohamai voltak, mint nekem. Mondjuk ő nem gyógyult meg, de talán, mert pszichiáterre bízta magát... Uhh, erről megint eszembe jutott nagyon sokminden, de mostmár menni szeretnék, valamit kell hagynom holnapra is... Aztán lapozgattam az ARJ-t, imádom azt a kötetet, a három kedvencem egy könyvben, mondjuk kicsit bizarr az ajánló a a hátulján- annyira érték ez a könyv, h ha már abszolút 'nincs pénzed rám, hát lopj el!', vagy vmi iesmi- de nagyon szeretem Ady-t, Radnótit és József Attilát, nagyon sok verset olvastam. Ilyenkor szoktam örülni igazán, és értékelni, hogy magyar vagyok...Leírhatatlan, pár sor mennyire csodálatos. Most beírom Radnóti versét, talán hármuk közül ő a kedvencem... Most asszociálok, Flóra is annyi lesz..., mondjuk nem így.

Radnóti Miklós: Huszonnyolc év
Erőszakos, rút kisded voltam én,ikret szülő anyácska, - gyilkosod!öcsémet halva szülte-é,vagy élt öt percet, nem tudom,de ott a vér és jajgatás közöttúgy emeltek föl a fény felé,akár egy győztes, kis vadállatot,ki megmutatta már, hogy mennyit ér:mögötte két halott.
Mögöttem két halott,előttem a világ,oly mélyről nőttem én,mint a haramiák;oly árván nőttem éna mélységből ide,a pendülő, keményszabadság tágas ésszeles tetőire.
Milyen mély volt gyerekkorom s mlyen hűvös.Hívó szavad helyett kígyószisszent felém játékaimkis útain, ha este letts párnáimon vért láttam éna gyermeket elrémítő,nagy, hófehér pehely helyett.
Milyen mély volt gyerekkorom,s milyen magos az ifjúság!A két halál megérte-é?kiáltottam a kép felé,mely ott sütött szobám falán.Hoszonnyolc éves voltál akkor,a képen huszonöt talán,ünnepélyes ifjú nő,komolykodó, tünődő.
Huszonnyolc éves voltál akkor,most ugyanannyi lettem én,huszonnyolc éve, hogy halott vagy,anyácska, véres szökevény!
Anyácska, véres áldozat,a férfikorba nőttem én,erősen tűz a nap, vakít,lepke kezeddel ints felém,hogy jól van így, hogy te tudod,s hogy nem hiába élek én.

Nagyon szeretem ezt is... Hihetetlenül jó vers. Kár, h nem tom, úgy beírni, ahogy eredetiben..., hogy kijöjjenek a versszakok meg rímek...
Mára ennyi!

Pusza: Dóri