So sad:(

Ebből is látszik, milyen hangulatember vagyok...
Nem tudom, miért, de most annyira rámjött a szomorúság, olyan bánatos vagyok, és sajnos sok kedvem van sírni. Ez a 'mindjárt eltörik a mécses' állapot...
Félek, hogy sírni fogok.:(

Semmi sem úgy alakul, ahogy szerettem volna.
Annyira önző vagyok.

Eredeti elhatározásommal ellentétben ma mégis blogot írok.
Egyszerűen muszáj kiírnom magamból valamit, márcsak unaloműzésképpen is. (ezt hogy írják?)

Megpróbálok szép dolgokról írni.
Megünnepelendő, hogy tegnap sikerült beraknom a képet, bár azt nem tom, miért veszi le folyton a címét. De úgy látszik ez a blogger is kicsit bolond.
Egyszerűen annyira melankolikus a hangulatom, hogy nem visz rá a kezem arra sem, hogy mosolygós smileyt írjak.:(
Olvashatnék könyvet is, bizonyára hasznosabb lenne, de nincs energiám. Pedig nagyon jó könyv Az ajtó, annyira tetszik. Úgy örülnék, ha én is olyan szépen, kifejezően tudnék fogalmazni, mint Szabó Magda. Olyan szép mondatok vnnk benne, és az asszony leírása nagyon jó, egyszerűen megszeretteti az olvasóval Szeredás Emerencet. "...csak nézett rám titokzatos, komoly szemével, mint aki ha akarna, mondhatna valamit éppen, de nem teszi." -- ez annyira jellemző rám is, mondjuk nem tudom, mennyire titokzatosak meg komolyak a szemeim....
Sajna még mindig ott tartok, hogy minden erőmmel küzködök a sírás ellen, de egyre nehezebbre esik. Elég kilátástalan a helyzet, holnap nem tudok találkozni senkivel, mindenki nyaral, srác nem hív, de őszintén nem érdekel. Hét elején még úgy voltam vele, hogy pont egy rövid románcra vágyom, egy kis szerelemre. De mostanra minden vágyam szertefoszlott, teljesen céltalan vagyok. "A boldogság nem cél, hanem lelkiállapot."--ezt ma olvastam a naptáron.Eléggé ellentétben áll azzal a már közhelyesedett idézettel, h "Az élet célja a boldogság..."
Még ezt régen akartam írni, most nem vág ide, de talán kicsit felvidulok tőle, h szerdán voltam Devinéknél, és annyira nagyon-nagyon édes volt, úgy szeretem.:) Kérdezte tőle az Irénke, hogy szeret-e engem, ő meg tök aranyosan mondta, h "nein". Utána odajött megölelt, és mondta, h "Ich liebe dich, Dóri."-- na ez tök jót tett a szeretetre vágyó lelkemnek.:)
A Krisztával is tök jól elbeszélgettem, és még fel is hívott a szülinapomon, ez megint jólesett.
Jaj, most valami megint eszembe juttatta, hogy mennyire konzervatív vagyok.:( Egyszerűen nekem elég kb. kéthetente, sőt havonta bulizni, és valahogy nincs kedvem elmenni. Jaj, kezdek félni magamtól. Attól is félek, hogy kiveszik belőlem minden érzelem, ami eddigi életem során oly intenzív volt, és csak egy test leszek, érzelmek nélkül. Ha már itt tartunk, attól is félek, hogy olyan leszek, mint az Üvegburából a csaj, ha vki egyszer már volt depressziós, ki tudja, mikor esik bele mégegyszer, és akkor már nem tudok mit tenni.

Most már nem vagyok szomorú, sőt!, a pillanatnyi letargiám viszonylag hamar elmúlt.
Ellenben nagyon fáradt vagyok, úgyhogy ezt a tegnapit most berakom, aztán megyek aludni.
Olyan nagyon boldog vagyok, imádom ezt a szülinapot!