Az élet túl gyorsan zajlik...

"Az élet túl gyorsan zajlik ahhoz, hogy valaha is el tudj rajta gondolkodni."
/Kurt Vonnegut/

nem akartam az egészet kiírni a címbe, mert úgy túl hosszú lett volna...Persze, én is folyton ezt érzem...,annak ellenére hogy szinte állandóan rajta gondolkodom...Nem csoda, hogy ez csak a huszadik században jutott eszébe valakinek, a második világháború szorításában.
Szóval, nagyon kevés az időm,nemsokára indulunk, úgyhogy megpróbálom a lényeget kiemelni.
Először is mérhetetlenül frusztrál ez az időjárás, mert annyira csodálatosan karácsonyi idő van,most amikor igazából már nem szükséges. Egész szenteste és a másik két napon is borzalmas,tavaszközepi idő volt, ha nem lett volna karácsonyfa és mindenféle égők, díszek, mikulások, teljesen azt hittem volna,hogy húsvét van. Nagyon elegem volt az időjárásból, sokat bosszankodtam.Kimentünk a mamával a temetőbe 24-én délután,már akkor is borzalmasan zavart, hogy nemhogy fehér karácsonyunk nem lesz,de egyszerűen tűz a Nap és meleg van. Ha addig lett is volna valami karácsonyi hangulatom,ez mind eltüntette. Karácsony másnapján is arra keltem, hogy besüt a Nap a szobámba...,az egyetlen kis karácsonyi hangulatom a fenyőillat szolgáltatta, idén nagyon szép,dús fánk van. Aztán ahogy elmúlt a karácsony,egy varázsütésre elkezdett esni a hó,rögtön 27-én. Azóta zord az időjárás, szakad, tegnap ónoseső és havaseső volt,az utak hihetetlenül csúsznak,tiszta latyak minden...,nekem is nagy szenvedés volt tegnap eljutni a Koch Roobiba,csak nagy kerülővel tudtam megtenni az utat,így is össze-vissza csúszkáltam. Én meg itt már félórája az időjárásról rizsázom,mikor nagyon kell sietnem...
Szóval röviden: Utolsó nap a suliban:). Nagyon jó volt szerintem, bioszon végig beszélgettünk, egyre jobban kedvelem a biosztanárt-főleg a puthyás felelésem óta-,annak ellenére hogy tavaly milyen besavanyodott,unalmas nőnek tartottam. Ez az óra is tök jó volt. Irodalom...,igazából semmi különös, de azért elég kész, h ő továbbmegy az anyaggal,mikor már senki sem képes koncentrálni. A hét öröme, hogy a nyelvtan meg az irodalom dogám is ötös lett, így nyugodtan mehettem haza. Ez persze a matekról már nem mondható el..., és nem volt meg az a meghitt, barátságos hangulat, ami eddig jellemző volt, az utolsó órán is tovább mentünk.Rossz, hogy újra az a konvencionális tanár-diák viszony áll fenn köztünk, nem pedig a jó kis sztorizgatós... 30% lett a dogám, ettől elég rosszul éreztem magam:(. Angolon csak Zsófi került sorra, de nagyon jó volt. Utána irány Sirius..., sosem gondoltam volna, hogy lehetnek ennyire hangulatos helyek is Pesten. Ez a teaház teljesen belopta magát a szívembe, ezentúl biztosan ide fogok járni. Szerintem nagyon jól sikerült a "kis körös húzás",én legalábbis igazán jól éreztem magam. A Tóni húzott, örültem, hogy nem tudtam előre...,és természetesen gyertyát kaptam tőle=) (oltás:). Nagyon cuki, azóta is kinn díszeleg a polcomon...,valaminta Da Vinci kód újabb paródiáját..., vicces, hogyha nem cserélek Zsuzsival, akkor egymást húztuk volna. Nem baj, bár kicsit sajnálom, hogy így tudta a Shasha, hogy én húztam...,azért remélem örült neki. Ja, napközben még Gábortól is kaptam egy gyertyát:) "Tudom,hogy utálni fogsz" mondattal:P, meg a Barros utcán a másik karácsonyi ajándékom, a titok:). A Siriusban pedig Csillától képeket, az osztálykirándulásos-szekrényes, és a krakkói-szlovák tesco-s, nagyon örültem nekik. A tatait ki is tettem a szobám falára. Na, most még jobban belehúzok, mert már csak pár percem van... Kicsit rossz ez így, mert egyáltalán nem tudok annyira koncentrálni, viszont úgy érzem, ezt le kell írnom. Utána mentünk Corvinba, megnéztük a King Kongot. Nagyon szenvedtünk, néha már kínukban sírva nevettünk...,Zsuzsival kommentáltuk, volt pár Kancsócska-kacaj:D, a többiek ránk is szóltak. Antikatarktikus "élmény" volt:P. Felháborított, hogy ez elvett több mint három órát az életemből. Nem is ecsetelgetném tovább, lényeg, hogy nagyot csalódtam. Annyira tipikusan amerikai volt, túl-túl-túl amerikai...,képzelem, hogy a GYU-fanoknak mekkora csalódás lehetett...,én így csak Adrien Brodyban csalódtam nagyot...,egy Oscar-díjas színész,akit nagyra becsültem, most hogy vállalhatott el egy ilyen szerepet. Na meg Collin Hanks, Jack Black- a Narancsvidékben összekovácsolódott páros-és Naomi Watts...hogy csak néhány nevet említsünk Peter Jackson filmadaptációjából. Talná egyedül Kong alakjában volt valami eddig nem tapasztalt, megható, együttérzést kiváltó és megrendítő.
A metrómegállóban még szitkozódtunk, átkozódtunk:) egy jó ideig. Aztán én elmentem gyorsan Oktogonra, a Jókai téri vásárba meg a Red Lion ezoterikus boltjába. Este karácsonyi ajándékozás volt, egy nyakláncot meg egy tollat kaptam. Aztán hazajöttünk.
A szünet tényleges részéről majd a szünet után:P. Most sajnos mennem kell!

Noël...toujours

csak sajnos ma utoljára:(
"Ó, én még nem tudom, hogy fogjak hozzá.Én még nem tudom, hogy kezdjem el.Keresem a szót, keresem a hangot..."
Most tényleg nehéz újra belejönnöm...
Főleg, hogy alig van időm, nemsokára kezdődik Az óceánjáró zongorista legendája, amit már nagyon régóta meg szerettem volna nézni, és most végre leadják a tévében. Kíváncsi vagyok, már nagyon sokat hallottam róla. A tegnapi Csodálatos Júlia tetszett, élvezetes volt, örülök, hogy újra láttam...Most valahogy annyira adta a hangulatot, visszahozta a 30-as évek Londonját...és a jazz-betétek..., telitalálat. Szeretem Szabó Istvánt, jó volt szerintem, bár té ó em:) meglehetősen idegesített, Roger viszont exakatarzis! Na meg a vége..., "ez a kávé olyan keserű,mint az élet." "Mert mindent szabad szerelemben és...szerelemben és..., ó édes istenkém, elfelejtettem"....:) Sokat nevettem:). Ez az egész színházi világ..., meg a színjátszás. azért elgondolkodtató volt...
Jaj, de megint szapórítom a szót...., ahelyett, hogy arról írnék, amiről kellene..., csak annyira nincs hozzá lelkierőm. Nem baj. Azzal nyugtatom magam, ha kiírom, utána csak jobb lesz. Aztán végre jöhetnek a vidám dolgok..., az egész karácsony...,úgyis annyi még a restanciám:).
Előbb essünk túl rajta... Nem tudom, miért félek ennyire kiadni az érzéseim...,nem is tudom megfogalmazni, valahogy olyan kelletlenül állok a dologhoz, nem szívesen hozom fel...
Szóval tegnap még mindig ott tartottam, hogy miután megkaptam a levelet... Igen, eléggé ki voltam akadva...nagyon zavart, hogy nem tudtam a maximumot kihozni magamból, mert mindig bennem volt ez a kis tüske..., a csomó aggály és kétely,kérdés, hogy miért pont velem... Talán így éreznek azok is, akiknek válnak a szülei... Jó, nem egy világrengető tragédia, meg persze bárkivel megeshet, de nekem akkor is olyan regénybe vagy szappanoperába illő volt... Teljesen felfoghatatlan...,meg aztán elég rosszul esett, hogy mindenki csak játszott előttem, a szeretteim becsaptak..., de természetesen azt mondtam magamnak, hogy vagy megyek tovább, és megpróbálom boldogan élni az életem, vagy ezen fogok rágódni..., s itt eszembe jutott a Knés-rokonos-alantas lélekes-haragos-nagymamás sztori (nahát ez full csirkés volt:).
Aztán jött a nyár..., ami nagyon boldogan telt. Iszonyúan szerettem feljárni Pestre...,és ott lenni..., Diussal is annyira jó volt,sosem fogom elfelejteni..., na meg a szülinapunk is...,és Annát is annyira megszerettem. Agusztusban pedig, mikor lejöttek, még mindig jól éreztem magam, bár észrevettem, hogy Tinát zavarja a jelenlétem, annak ellenére, hogy nagyon szimpatikus lány. Tudtam, hogy azon a hétfőn, mikor elmondtam a Beunak, megváltozott valami...Nemsokára kezdődött a suli...,és minden annyira más lett (annyival másabb:P:P), olyan szürke,fakó és színtelen. Aztán mostanában kezdtem sorra venni az eseményeket...,és rá kellett jönnöm, hogy sajnos tényleg mindig én voltam az, aki tettem valamit a kapcsolatunkért. Állandóan én hívtam..., ezt ő úgy értelmezte, hogy küzdjek csak meg érte..., azóta sem látok ebben semmi rációt. Talán sosem érdekeltem. Én erősködtem, hogy Zamárdiba jöjjenek, úgymond én harcoltam ki, hogy mondjuk el a Beunak. Még mindig hiszem, hogy ha akkor nem lettem volna annyira elhatározva, még mindig nem ismernék egymást. Nem hinném, hogy ő megkereste volna...,és már akkor kicsit zavart, hogy május óta azt hajtogattam, egyáltalán nem érzem magam felelősnek, és nem tartom feladatomnak azt, hogy elmondjam neki..., hiszen apunak vagy anyunak kellene...,de még neki is inkább...Mégis nekem kellett megtennem... Ezen kívül számomra már a levél is annak bizonyítéka volt, hogy neki igazából nem állt szándékában keresni a kapcsolatot velem, holott annyiszor megtehette volna.Szerintem igaza volt Bélának, a húgomat egy lakásért témában, bár ő ezt szinte sértődötten mesélte. Mindig az első megérzés a helyes, így talán az első gondolat is...,és én még tisztán emlékszem a levél elolvasása utáni első gondolatomra..."Ha valóban meg akart volna ismerni, már százszor megtehette volna." Talán túlságosan elfoglalt, és túlzsúfolt életébe már nem férek bele... Azt mondta, azért is nem akarja elmondani az anyukájának, mert nem szeretné azt hallgatni, hogy "na látod, még ehhez is én kellettem...", pedig teljesen igaza van...
Na mindegy. Szóval az utóbbi időben egyre jobban feltűnt, hogy mindig csak én hívom, ő sosem..., ezt először el is mondtam Zsófinak..., és épp arról beszélgettünk, hogy ha már az elutasítás legkisebb jelét is érzem, akkor inkább visszavonulok. Én nem akarom,hogy még nekem legyen lelkiismeret-furdalásom, csak mert felhívom, és esetleg megzavarom. Ősszel szerintem sokszor írtam, hogy egy-egy üres telefonbeszélgetés után még sírtam is. Valamint nagyon megelégeltem az állandóan be nem teljesülő ígéreteit. Hogy lehet egy ember 28 éves létére ennyire felelőtlen? Talán nem veszi észre,hogy ezzel fájdalmat okoz? És itt nem csak a folytonos egy-másfél órás késésekről van szó... Zsuzsival ez is szóba került tegnap..., meg kérdezte, hogy karácsony altt sem tisztázódott-e a helyzet. Ja meg azt is, hogy a Beuval tényleg jóban vannak-e. Akkor azt válaszoltam, hogy igen, mivel nagyon sok a közös bennük...zene,éneklés,szétszórtság..., de mostmár igazából nem tudom, mit higgyek. Fogalmam sincs, mennyire érdekeljük őt mi, vagy mennyire tesz úgy, hogy érdekeljük...
Na mindegy, most visszautalnék az egyik májusi bejegyzésem Tóth Árpád-idézetére..., nem hittem volna, hogy bekövetkezik. Így talán könnyebb elviselni. Bár még természetesen nincs veszve minden remény...De gyakorlatilag szeptember óta ezt mondogatom, hogy várjak csak..., hagyjam, hogy megtörténjenek a dolgok...,hátha visszatérnek még a régi szép idők...Mindeddig hiába.
Látható, hogy ez egy nagyon szélsőséges beszámoló volt...,de talán most kellett.
Még nagyon sokat tudnék írni erről, de nem szeretnék.

Megint teljes a frusztráció a szünet rövidsége miatt... Ma elrendeztem az egész titokládám..., holnap a könyvek és a polcok következnek, ezen kívül sokat szeretnék olvasni is...meg persze pihenni.
Ja, még egy fájó pont..., hogy a karácsonyi smsm-re szinte mindenki visszaírt, aki fontos..., az ő kivételével.... Megpróbálok nem rágódni ezen....
Holnap még jövök..., akkor lejegyzek mindent, többek között azokat a drága, aranyos karácsonyi sms-eket, melyeknek annyira örültem:).
És tényleg jön a beszámoló mindenről..., siriustól elkezdve King Kongon át a rokonokig,+ mindennapi gondolataim..., ha lesz elég erőm hozzá...

Karácsony

még mindig...:)

mostanában úgy érzem, hogy túl gyakran írok....Mondjuk nem csoda, ha azt nézzük, hogy az elmúlt hónapokban milyen szépen rendre ismétlődött hétnaponként...
Úgy érzem, elérkezett az ideje végre annak, hogy egyrészt lejegyezzek minden fontos eseményt az elmúlt hétről, másrészt kicsit kifejtsem a gondolataim, érzéseim...,megosszam életfelfogásom, kételyeim, aggályaim, bánataim, panaszaim, óhajaim...egyszóval mindent, ami én vagyok...
Erre a szünetben sort szeretnék keríteni, új esztendő közeledtével úgyis általában lezárok egy korszakot, és ehhez szinte elengedhetetlen,hogy gondolataimat szavakba öntsem, azokat sorokba rendezzem, és valamiféle szintézist adjak arról az évről. Nem tudom, idén menniyre lesz időm, lehetőségem a 2005-ös év összefoglalására, de megpróbálkozom vele, mert mint már megannyiszor említettem, csak úgy vagyok képes tovább lépni, ha tényleg lezártam egy időszakot, és tisztáztam mindent.
Megint túl sokat akarok...,túl sokmindenről szerettem volna írni...
Szóval az elmúlt hetem.
Kicsit könnyebb szívvel mentem úgy vissza, hogy tudtam, már csak három nap, és az is tele karácsonyi pezsgéssel. Hétfőn megírtuk az irodalmat, egyáltalán nem olyan volt mint amire számítottam, de azért túléltem...Délután volt a karácsony, viszonylag rövidre fogták..., Vera néni mondanom sem kell, nem jött el:P. Úgy gondoltam, utána abszolút semmire nem lesz időm, mert még semmit sem tanultam, valamint a Fannynak is idézeteket kellett volna gyűjtenem. A hálóban tartottuk a csoportkarácsonyt, Noémi szerintem örült a könyvnek, remélem miután olvasta, még jobban értékelni fogja. Ja, a legkedvesebb meglepetés, hogy délután, mikor mentem be a szobába,az ágyamon, a párnám mellett gondosan elkészítve egy kis csomagot találtam:) Kati néni mindenkinek elhelyezett egy pici karácsonyi ajándékot: Mikulás karácsonyfadísz, szaloncukor és csoki. Olyan kedves gesztus volt, jólesett. Engem a Lilla húzott, nagyon meglepődtem..., csokit kaptam tőle, gyertyát:D, meg rumos-cseresznyés teát...Utána volt az ünnepi vacsora...,hal majonézzel, krumplival..., diós-mákos beigli, és még valami csokibevonatos süti is...Az ebédlőben szépen megterített asztalok,ünepélyes hangulat...,csak éppen hely nem volt,úgyhogy mi a szekrények előtt, a földön ülve fogyasztottuk el a karácsonyi vacsoránkat. Aztán rohantunk kimenőre..., Vörösmarty téri vásár...,olyan szép volt...a hangulat igazán idillikus;forralt bor, füstölt sonka, kolbász,virsli és szalonna illata,kürtös kalács...minden kivilágított,fényben pompázik a belváros..., nagyon jó volt elnézelődni,bár nem vettem semmit. Ja, csak megint egy doboz cigit..., gyorsan el is szívtunk két szálat,elég ideges voltam. Bent nem lehetett nézni a Barátok köztet, mert filmet néztek...,ezért nekiültem a föci kiselőadásnak.Egyszer gyorsan átfutottam az anyagot,aztán megnéztem az angolt is, hátha sorra kerülök...mindezt lezavartam egy szűk húsz perc alatt...,utána pedig belekezdtem az Ehnaton Aton-himnuszának és Szent Fernc Naphimnuszának összehasonlító elemzésébe. Olvastam néhány kritikát és tanulmányt a témáról..., érdekes feladat volt, jó volt rajta gondolkodni. Bár ahogy Gyuszit ismerem, reakciója úgyis csak annyi lesz, hogy...háát,elég gyatra:P Kedden nagy letargiába estem. Oka:matekból dogát írtunk...egy feladatot tudtam, azt is ő mondta meg.Valami miatt mélyen fel voltam háborodva...,pedig sajnos tényleg ezért járok iskolába...,én nagyon kiakadtam.Szitkozódtam, átkozódtam:P, eléggé kikeltem magamból...,hogy hogy nem volt valakinek ennyire gyerekkora...,az utolsó három napban, bejelentés nélkül. Tényleg igazán szomorú lettem...,és többször is hangoztattam, hogy nem a várható jegy miatt...,hanem maga a módszer,ez a fajta úgymond hátbatámadás, mint derült égből a villámcsapás...Meg persze, hogy volt egy ember, akit igazán nagyra értékeltem, tiszteltem és szerettem, igaz, ez az utóbbi hónapokban már kezdett megváltozni, de nem akartam, hogy idáig fajuljon a helyzet. Bízom benne, hogy tényleg nem öregszik ennyire...,és ez csak pillanatnyi megingás, és talán szünet után visszatérnek még a régi szép idők...boldogult úrfikorunk:) Miközben mi szenvedtünk a feladatokkal, valami ilyesmit írt fel a táblára: "Nem azt kell csinálni, amit szeretünk, hanem azt kell szeretni, amit csinálunk." Nem tudom, de utána valamiért annyira szomorú lettem, hogy egyszerűen semmi sem vidított fel...,még mondtam is, hogy hiába osztálykarácsony, hiába utolsó előtti nap, hiába találkozom a Flórával, valahogy mégis mély melankóliában vagyok. Azért a nap végére sikerült kicsit felengednem...Ehhez persze hozzájárult a kémiaóra..., ami mostmár hónapok óta folyton elbűvöl...,ennek a pasinak aranyba kellene foglaltatni a nevét:)...,és meglepő módon a törit is élveztem valamelyest. Lekötötte a figyelmem a kódex, a diák...,és akármennyire próbáltam harcolni az érzés ellen,azt vettem észre magamon, hogy Gyuszit kezdem jobban szeretni, mint Pogátsot.Persze ez csak pillanatnyi volt..., de mostmár kezdem értékelni Gyuszi tudását és szakértelmét. Ja, és utána pedig a föcióra...,bár nem überelheti a the best--confessiones á la Szabó Júlia órát..., de azért katarzisos volt. Először is ötös lett a dogám:) "Ott van a könyvben az 53. oldalon."-Júlia néni
"És mi ezt már a dolgozatnál is tudtuk..."-TöZsó
"Jaj, dehogy tudtad kisfiam..."
:P:P:P
Na, és Shashával a tercier szektorról tartott interaktív kiselőadásunk rulz:)
Aztán ebédeltünk, majd következett a várva várt osztálykarácsony.
Tízéves iskolai pályafutásom alatt idén először fordult elő olyan, hogy csak az átadás napján kezdtem el sejteni, hogy ki húzott... Ezt is csak Réka és Zsófi egy-egy elejtett megjegyzéséből...
Fanny remélem örült az ajándéknak, végül a teljes csomag az idézetes-macis bögre,Fannis kulcstartó, édi füstölőtartó, füstölők és gyertyácska, celebrations...valamint a három idézet lett, amit reggel indulás előtt égettem gyorsan... Engem Judit húzott, egy nagyon szép gyertyát kaptam tőle, saját kezűleg gyártott üdvözlő kártyát (nagy betűkkel=)), és egy tökjó zöld karkötőt, amit azóta már többen megdicsértek. Örültem neki. Ami még nagyon jól esett, az a Nóritól kapott, saját kezűleg készített ékszer..., ami nem fért rá a bivalynyakamra:P, így karkötőnek használom. Nagyon meglepődtem, mikor odaszaladt hozzám, ezzel a szaloncukor papírjába csomagolt karkötővel, és mondta, hogy Boldog Karácsonyt!, de igazán kedves volt tőle.
Utána Tabuztunk..., ami megint viccesen telt, ettünk a Shasha sütötte mézeskalácsból:). Ami jó volt, hogy sikerült Borit is bevonnunk, és meglepő nagy kedvvel,lelkesedéssel játszott velünk... Dóri!Számolj vissza háromtól!-Matyi
1...,2...,3..-én röhögés
nem bel...,hanem-Matteo
Szép?-én
Mielőtt elmentem,mindenkinek mondtam, h nagyon szeretem a gyertyákat, és örülök is nekik, de ha nekem mégegyszer valaki gyertyát merészel venni, azt beteszem az asztal alá halva:P. Tóni: Tudod mit, Dóri..., ha én téged húztalak volna, már csakazértis gyertyát vennék..., hogy jól megszívd. (végkifejlet:folyt.köv.)
Délután visszamentem a koleszba, Anikó nénit már sajnos nem találtam ott, pedig szerettem volna beszélgetni vele..., úgyhogy összepakoltam a holmimat, elköszöntem mindenkitől, és elmentem.
Jaj, valamit ide még le szeretnék írni..., bár elég hülyén vagy egoistán vagy nem tom hogyan fog hangzani, de egyszerűen annyira édes, hogy muszáj. Anyol szállóigévé vált mondásáról van szó:): "A Dóri egy olyan lány, akit legszívesebben magamhoz ölelnék, megsimogatnám a fejét...,és azt mondanám: Jól van Dórikám..., nyugodj meg, nincs semmi baj." Szeretem Anyolt...,ezt a Zsófi mondta el egyik reggel..., hát nem tudom..., Beu szerint teljesen így van...
Azért húztam ennyi ideig az időt a sok szövegeléssel, hogy minél később jöjjön el a bejegyzésem kikerülhetetlen része, amiről nem szívesen írok. Azt hiszem, most elérkeztem ahhoz a részhez, ahol félve bár, de be kell számolnom a Flórával való kapcsolatomról. A leírt szavakért azért felelősséget kell, hogy vállaljak, hiszen a szó elszáll, az írás megmarad..., és félek, hogy most valami olyasmit írok, amit később esetleg megbánhatok. Valamiféle elkeseredettség,unottság és kilátástalanság beszél belőlem..., de mint már említettem ez elengedhetetlen a továbblépéshez, a múlt tisztázásához. Az utóbbi időben sokat panaszoltam a többieknek a megváltozott viszonyomat a Flórával..., ma is megbeszéltem erről pár dolgot Zsuzsival. Nem tudom, mi a helyes, de szerintem legjobban teszem, ha várok...,és az idő majd mindent megold. Furcsa dolog ez az eltávolodás, de nekem valamilyen szinten ijesztő volt kedd este, hogy szinte végig egymás mellett voltunk, mégis olyan volt, mintha ezer meg ezer kilométerekre lettünk volna egymástól. Abban is egyetértettünk Zsuzsival, hogy lehet, hogy ő ezt nem érzi... Nem tudom, mi okozza ezt az elhidegülést és mi lesz a továbbiakban..., de már igazából Krakkó előtt is éreztem...,sőt, ha őszinte akarok lenni, akkor azt kell hogy mondjam, hogy akkor kezdődött, amikor megismerte a Beut. Félreértés ne essék, én ezt egyáltalán nem tartom hátránynak,bajnak, vagy valamilyen rossz fordulatnak, inkább nagyon örülök neki, és az én lelkemnek is sokkal jobb így. Viszont fáj, ha végigfutok a kapcsolatunkon, azt kell tapasztalnom...,hogy igazából némi túlzással itt én voltam az, aki erőltettem ezt az egészet. Talán nem kellett volna. Mikor megkaptam azt a levelet, haragudtam az egész világra..., nagyon dühös voltam, nem tudtam kit okolni..., de pár hétig annyira dekoncentrált voltam..., néha apun töltöttem ki a haragom, néha az egyik énem úgy érezte, hogy egyáltalán nincs szükségem erre a teherre a nyakamon, és sokkal jobb lenne, ha minden úgy volna, mint régen. Be kell vallanom viszont, hogy nagyon sokáig szinte rajongtam érte..., nagyon szerettem,és folyton hiányzott. Persze, ezt gondolom ő is érezte...,és jól is esett neki. Velem pedig mindig így van...,hogy nagyon szeretek valamit vagy valakit...,már szinte zavaróan...,lángolóan..., aztán egyszercsak eldobom magamtól, mint egy ócska rongyot...és nem érti miért, és én sem értem,miért...
Ezekről gondolkodtam ma, amíg áztattam magam a kádban...
Most mennem kell, mert kezdődik a Csodálatos Júlia, de ezt a történetet holnap még mindenképp folytatom. A nagytakarítás mellett persze...:)

*X-mas*

Végre..., végre írhatok...!
Már nagyon szerettem volna, sokmindenről...
Most persze közel sem fog beleférni az, amit szerettem volna... Egyrészt azért, mert már csak az éjféli miséig van időm..., és oda is kb. 11-kor el kell indulnunk a pásztorjáték miatt, másrészt nem tudom miért, de most ilyen eléggé 'víz alatti világ- szindróma' van...vagy nem tudom hogy nevezzem, de olyan kába vagyok..., nem is álmosság meg fáradtság..., bár valószínű, hogy az is van benne..., egyre többször gépelek félre..., lehet, hogy majd folytatom, ha józanabb leszek...De nagyon úgy érzem, hogy most is kell írnom..., már nem bírom tovább.Ez is egyfajta szenvedélybetegségemmé vált, valaki diktálja itt belül, de az nem mindig én vagyok...
Azt hittem, ha szünet lesz, végre tudok időt szakítani a fontos dolgaimra, életem rendezésére..., pihenésre, pakolásra...,még karácsony előtt szerettem volna elvégezni a nagytakarítást a szobámban, mostmár csak abban reménykedem, hogy még idén sikerül... Nekem kell ez, minden rendszerezése, hogy utána tisztábban lássam a dolgokat. Ma szerettem volna írni az egész elmúlt hétről..., a karácsonyról, Siriusról, King Kongról:S, hogy mennyit jelentett nekem egyrészt az utolsó délután, másrészt mindenki, az egész osztály..., és mennyire örültem és meghatódtam....Flóráról is szerettem volna írni, tisztázni ezt az egész kapcsolatot, ami még számomra is olyannyira zavaros..., az ajándékaimról:)..., egyszóval mindenről..., de tudom, hogy mindez nem ma fog megtörténni, hanem valamikor a közeljövőben...

inkább egy karácsonyi idézetet, amit már régóta szerettem volna:

"Egy szobában állt, emberek között. Meleg volt, a kandallóban lobogott a tűz. Az ablakon kinézve látta, hogy este vagy éjszaka van, s odakint esik a hó. Egy fán, ami furcsa módon bent volt a szobában, apró, színes lámpák égtek-pirosak, zöldek és sárgák. Az asztalon arany gyertyatartó állt, lágy, pislákoló fényű gyertyákkal. Jones finom ételek illatát érezte, és halk nevetgélést hallott. A sarokban egy aranysárga szőrű kutya szunyókált. A padlón élénk színű szalaggal átkötött csomagok feküdtek. Egy kisgyerek sorban felemelte és továbbadta őket: más gyerekeknek, felnőtteknek, akik nyilván gondviselők voltak, meg egy idősebb, halk szavú párnak-egy férfinak és egy nőnek-, akik egymás mellett ültek a kanapén. Jonas érdeklődve figyelte a jelenetet. A jelenlévők egyenként bontogatni kezdték a csomagokat. A szalag alól, a színes csomagolópapírból dobozok kerültek elő, azokból pedig játékok, ruhadarabok és könyvek. A tevékenységet az izgalom és az öröm hangjai kísérték, s a jelenlévők újra meg újra átölelték egymást. A kisgyermek odament az öreg nőhöz. Az az ölébe vette, ringatta és az arcához ölelte az arcát.
Jonas kinyitotta a szemét. Az örömtől ernyedten feküdt az ágyon, őrizgetve magában a szívet melengető békét. Ebben az emlékben együtt volt mindaz, amit eddig megtanult élvezni és becsülni.
-Milyen dolgokat érzékeltél?-kérdezte az örökítő.
-Meleget-felelte Jonas-és boldogságot. És...Mit is még...Családi érzést. Ez valamilyen szertartás volt, valamilyen ünnep. És még valamit éreztem, de arra nem találom a szót.
...
-De azért tetszett az emlék. Értem, hogy miért ez a kedvenced. Csak sajnos nem tudom a szót az egész érzésre, ami olyan erős volt ott a szobában.
-Szeretet-mondta az örökítő.
-Szeretet-ismételte Jonas. Ahogy az érzés, úgy maga a szó is új volt számára.
Egy percig mindketten hallgattak..."


/Lois Lowry: Az emlékek őre/

Az élet egy nagy kürtöskalács. Kívül mézes-mázas, de belül üres.

Háát igen... nem ez lesz a világ legoptimistább postja...

Nem mintha különösebb okom lenne szomorkodni..., de pont ezt érzem..., olyan ürességet.
Ismét eltelt egy újabb hét, és megint itt az ideje, hogy kiürítsem a fejem, mostmár szinte konvencionális szombat esti programként.
Tegnap és ma olvasgattam a régebbi írásaimat, és valahogy azt vettem észre, hogy a gondolatok elkerülhetetlenül ismétlődnek..., csak az események mások. Félek, nincsenek elég érett gondolataim, és közhelyeket csendítek meg, vagy hát nem tudom. Mostanában gondolkodtam ezen az abszurd nyelvhelyesség-problémán..., és arra jöttem rá, hogy igazából minden helyes, ami ember szájából hangzik el. Mert mi emberek vagyunk, a földkerekség legtökéletesebb teremtményei (fő az egoizmus;), homo sapiens sapiens, exasapiens:). Már nem is emlékszem hol olvastam, de minél több időt töltünk el ezen a világon..., ergo minél idősebb a Föld, annál okosabbak és intelligensebbek leszünk...és ez azért már 4,6 milliárd év..., megvannak a lehetőségeink. Szóval ezután nem fogok azon parázni, hogy valamit rossz nyelvhelyességgel írtam, vagy nincs is olyan szó..., max. nyelvújítok... (huhh, ez is egy új szóelvonás:)
Nah, most hogy a nyelvtani értekezésemet befejeztem, el is kezdhetném az eseményeket.
Mostanában sajnos csak erre van időm..., szárazon közölni a hét történéseit kronologikusan...,és semmi egyéb plussz...,kételyek, érzések, aggályok,gondolatok..., pedig szerintem főként erről kellene szólnia... A másik meg az, hogy elkezdett zavarni, hogy esetleg olvashatják mások..., és félek, hogy ettől teljesen őszintétlen lesz. Igaz, én adtam meg nekik a címem. Viszont például több embernél, Orsinál, Shashánál...azt érzem, hogy ők arra apellálva írnak, hogy ezt mások is el fogják olvasni..., vagyis úgymond rendeltetésszerűen használják a blogot. Én viszont abszolút nem..., teljesen naplónak tekintem, és úgy is írom..., mivel az igazi napló hosszú évek próbálkozásai után sem ment. Félek, hogy a tudat, hogy esetleg valami olyat kiadok magamból, amit nem szeretnék..., elrettent. Még kevésbé merem majd magamat adni..., nem tudom, azt nem szeretném..., akkor már tényleg sehová/senkinek sem tudnám kiönteni a lelkem. Most, hogy Flórától is ennyire eltávolodtam, igazából senkivel nem szoktam megbeszélni a nagyobb problémáimat. Beáékkal néha beszélünk..., de velük sem mindenről. Ezt a cigis dolgot, ami őszintén szólva kicsit aggasztott, is Zsófiéknak mondtam el..., és végülis örültem neki. Azért még van rengeteg aggályom, amit nem tudok, vagy igazából nem akarok senkivel sem megosztani.
Tegnap a vonaton például végig a vallásokról gondolkodtam, írtam is két oldalt..., az esszenciáját majd később.

A hétről:

Vasárnap Lilla a vonaton kikérdezte a franciát, úgyhogy többet nem is tanultam rá..., a nagyiba viszont ígéretünkkel ellentétben nem tértünk be...így is késtünk, Beás azon kívül, hogy leoltott, be is írt minket... Aztán Zsófi hozta nekem a Harry Pottert, úgy örültem..., el is kezdtem olvasni.
A hétfőről csak annyit, hogy az én katasztrofálisan borzalmas fizikadogám 5, lett..., egyből exakatarzissal indult a hét:), el sem hiszem...ÉN FIZIKÁBÓL??? Pedig úgy éreztem, ez lett a legrosszabb dogám..., és még tartom a 0. kérdés 0 pont színvonalam is..., úgy örülök. Hétfőn egyedül kellett visszamennem a koleszba..., de végül a Madáchig velem jött Kriszta néni..., jaj, őt is annyira szeretem. Kedden voltunk teaházban csoportfoglalkozés gyanánt..., de nagyon jó volt, a Red Lion szeparéjában ültünk...,olyan hangulatos volt. Én Heiwa teakeveréket ittam, ami nyugtató és stresszoldó hatású..., annyira ellazultam tőle..., teljesen kómás lettem. Utána gyorsan ittam Lilla kávés teájából..., a Jókai téri vásár pedig annyira jó...,ilyenkor jön tényleg az a karácsony-fílingem (bár visszataszító ez a szó...), teaház után még Beával meg Lillával elvoltunk a Mechwart játszóterén...Szerdán délután felmentünk Zsófival az irodába angol kiselőadásra készülni, úgyhogy viszonylag későn értem be...,és alighogy ledobtam a cuccom már mentem is kimenőre..., a Mammut lépcsőit koptattam természetesen;). A hetet nevezhetnénk faire des courses hétnek is, mivel Zsuval sokszor erdeménytelenül próbálkoztunk ezzel. A csütörtöki kész volt...,akkor is az irodában nyomtattunk, és annyira fáradt voltam, hogy kávé nélkül meghaltam volna..., de ezzel a homokszerű kávéféleséggel sem mentem túl sokra... Iszonyú nagy táskám volt, eléggé le voltam terhelve..., és ezek után két sznob rózsadombi nő mondja, hogy húsz percet késik a 11es. Kicsit sem voltam kiakadva..., mondjuk annyira nem volt vészes, hatkor már jött és kb. negyed hétre benn is voltam...Így se sokmindenre maradt időm, épp hogy bepakoltam meg fürödtem, vacsizni nem tudtam..., és lefelé is gyalogolnom kellett, ráadásul tök hideg volt, meg ilyen havaseső. Nagy nehezen össze jött az RV Zsuval, de a Jókai téren igazából nem sokmindent találtunk, mivel a fél üzletsor már bezárt..., a maradék időt a Westendben töltöttük..., ettem Hawaii-csirkét... Vásárlásra, mondanom se kell, nem maradt időm. A péntekkel kábé ugyanez a helyzet..., megvettük a jegyet a félhatos IC-re, és kimentünk Ázsiába..., leültünk az ételudvarba..., egy üzletet sem néztem meg normálisan, már fél öt volt, és mennem kellett. Így is annyira rohantam, hogy éppen elértem a vonatot. A hét aggasztó ténye: Úgy érzem kezdek rászokni a dohányzásra..., és semmilyen szenvedélybetegség sem jó. Csütörtökön elfogyott a cigim, igaz az utolsó két szálat már csak azért szívtam el, mert nem volt kedvem cipelni a dobozt...Pénteken tiszta ideg voltam, és kétségbeesve kerestem minden lehetőséget, hogy hol tudnék venni, de végül nem maradt időm a vonat miatt. Vasárnap viszont tuti veszek, és Lillától is kérek. Elég rossz ez így, de próbálom magam azzal vigasztalni, hogy a fiatalok többsége sokkal rosszabb nálam. Azon kevesek közé tartozom, akik még sosem füveztek, sőt, marihuánás sütit sem ettem..., és alkesz sem vagyok...Bár a kisördög ott motoszkál bennem, hogy mindegyiket ki kellene próbálnom. De a másik énem, az erősebb, elnyomja ezt.
A másik aggasztó dolog, és ezzel szerintem be is fejezem, mert már kezdem átlépni a tizenegyes időkeretet:), az őszinteség kérdése. Merjek-e őszinte lenni, merjem-e magam adni? Tegnap is leírtam a vonaton, hogy ez eddig még sosem vezetett jóra..., másrészről viszont úgy látom, még mindig ez a legjobb, amit tehetek. "Miért legyek tisztességes?- kiterítenek úgyis. Miért ne legyek tisztességes?- kiterítenek úgyis." Ez sokmindent elmond.
Ez most azzal kapcsolatban jutott eszembe, hogy ma elmentem gyónni, és őszintén szólva megbántam...Talán rossz ötlet volt elmondani a véleményem, az egész egyház álszent becsapásáról, a felszínességről és látszatvilágról..., hogy mennyire visszataszít ez a mocsok és fertő, amelyben a materialista egyház él. Zárt fülekre találtam, bár úgy vélem Attila nem ismert fel. Azt mondta, nem teszek meg mindent annak érdekében, hogy megismerjem a tanítást. Ebben igaza van..., de miért fáradoznék egy olyan dologért, ami igazából nem célom..., és egy ilyen bigott, politikai célokra felhasznált, tisztátalan szervezetet most nem tudnék megismerni. Ezzel pedig szerintem pont ellentétes célt ért el..., most mégjobban távolodom az egyháztól..., kívülállónak, nem közéjük tartozónak érzem magam. Bár Istenben hiszek, és vele olyan bensőséges a kapcsolatom. Na, ez valahogy megint nem a blogba való téma.
Valahogy kezd közelebb állni hozzám a zsidó vallás, bár ebben pedig az taszít, hogy tény és való, hazánkban is..., még mindig él az antiszemitizmus. Lehet, hogy egyszer lesz antikatolicizmus is, vagy nem tudom...,és akkor majd ők lesznek a kirekesztettek, bár túl nagy többségben vannak ahhoz. Igazából ezt nem szeretném..., én egyenlőségre végyom.
A vallásokkal kapcsolatos tapasztalataimat, kételyeimet, aggályaimat és gondolataimat majd valamikor szeretném bővebben kifejteni.

Mostmár lassan megyek, még csak annyit..., hogy ma a városban találkoztam többek között az Andrissal is. Egy tök szép lánnyal volt, és olyan furcsa látni, hogy egy rövid idő alatt mennyire képesek megváltozni a dolgok. Bennem még él a nosztalgikus, régi szép idők képe..., amikor egyszer együtt sétáltunk egy nagyon nagyot..., talán öt éves lehettem, és amíg mentünk a kőhegyre, a pincékhez..., végig a nyakában ültam, és azon gondolkoztam, hogy hogy bír el. Akkor dúlt csak igazán a szerelem köztük. Azóta pedig már a Trudi is terhes, aminek viszont nagyon örülök...,és kívánom, hogy boldog legyen....Andrisnak is más barátnője van... Annyira furcsa..., azért közel tíz év..., hosszú idő..., és mennyire megváltoznak a dolgok....
Annyira repül az idő.
Igen, megint az idővel kapcsolatban is készültem egy hosszabb monológra, majd valamikor, ha lesz olyanom:P, kifejtem.

Ja, újabb őrült ötletem, hogy felkeresem Imrét. Nem tudom, hogy jött..., egyszercsak este forgolódtam az ágyban, és úgy kipattant a fejemből...Persze, nem hinném, hogy kitartó lennék..., de valahogy elkezdett érdekelni a pszichológia, és szeretném jobban megismerni önmagam...(de ez olyan közhely, és önámítás is..., elképzelhetetlennek tartom, hogy egy másik, kívülálló személy segítségével ismerje meg valaki önmagát...), úgyhogy elhatároztam, hogy küldök neki e-mailt.

A diplomat thinks twice before saying nothing.

Én is kétszer meggondolom, h ne írjak-e a blogba...:)

Egyébként ez persze nem kapcsolódik semmihez, csak úgy megtetszett.

Úgy látszik mindig kell ez a heti egy gondolatkiűrítés. Nem tudok meglenni nélküle.
Bár mostanában olyan kronologikus felvezetéseket csinálok, és ez őszintén szólva nem tetszik..., de egyszerűen nem megy másképp, csak ha sorra veszem a hét fontosabb eseményeit.
Néha mikor írok, úgy érzem, mintha nem is én lennék.Uh, ez olyan furcsa.
Remélem a karácsonyi szünetben sikerül a teljes regenerálódás, és újult erővel térek majd vissza... Egyébként olyan jó, már most karácsonyi hangulat van, a tavaszias idő ellenére... Idén talán ismét a szeretet ünnepét fogja jelenteni, és nem ismétlődik meg a tavalyi lelketlenség és üresség. Már elkezdtem megvenni az ajándékokat, bár még nem sokat sikerült... Fannynak már minden megvan hál'istennek..., egy szerintem nagyon aranyos bögre, tök jó elefántos füstölő és gyertya, amit mellesleg nem bírtam otthagyni, olyan kis aranyos:), és egy Fannis kulcstartó..., a bögrét meg majd telerakom édességgel (kihangsúlyozottan ügyelve arra, h ne kerüljön bele semmiféle Celebrations-papír, ugye Cassie?:P), és ha lesz időm, írok karácsonyi idézeteket égetett lapra... Remélem örülni fog neki, bár kicsit beárnyékolja ez az úgymond lebukásom...
A "kis körös" húzás is intéződik már..., huh micsoda történést sikerült kreálnom..., szval mondjuk úgy, h intézem. Azért a Pogáts-féle bezavarástól paráztam. Persze,persze megérdemeltük...Akkor is annyira átlátszó volt, h el szeretné olvasni, és itt a remek alkalom..., elkobozhatja. "Nagy a Tanár úr családja, meg az enyém is..."(Mokka, hát ez már kicsit szemét volt, ráadásul egész osztály előtt) Mindenesetre szerintem jó volt, szerdán végeztem vele, olyan Heri Kókler-szerű. Na, de majd az ajándékozás után talán kifejtem, akkor már nem lesz titok. Mondanom sem kell, hogy csakazértis:) megvettem a Mammutban hétfőn.
Ezzel szerintem már összegeztem is a hét első felét, ja, hétfőn még átestem egy szörnyűséges fizikatz-n, minden eddiginél rosszabb, persze szinte a legkönnyebb anyagból..., azért remélem, hármas lesz.Nem csoda, hiszen hétvégén annyit lustálkodtam. Na, jó nem ostorzom magam. Ja, kedden ugye Mikulás , amihez természetesen mindig szép emlékek kötődnek..., sajnáltam, hogy nem reggel jött, hanem este tízkor, és így lemaradtam róla. Suli után, mikor mentem szaxofonozni, a Barros utcán szembe jött velünk három Mikulás, és rengeteg csokit kaptunk. Jaj, de milyen groteszk volt..., eleve az, hogy három egyszerre, meg hogy nem szaloncukrot osztogattak, hanem mindenféle kis csoki, ostya, 3bit..., ez már nekem illúzióromboló..., nem a hagyományos Mikulás-kép, ja és a kabátjuk hátuljára rá volt nyomva, hogy 'Józsefvárosi Mikulás'.No comment.
Este színházba mentünk, Niki, Zsófi, Gréti, Noémi és én.Megnéztük a Magyar Színházban a My Fair Ladyt. Nekem tetszett, bár kicsit hosszúra nyúlt, de a szünetben ettünk nagyon finom pogácsát. Tény, hogy a székek elég kényelmetlenek, és kicsit olyan, mint a DBKK, fura, hogy régen ez volt a Nemzeti, bár akkor még biztos megvolt az a sajátos hangulata. Természetesen a darab nem tudta visszaadni a Gerge Cukor-féle Audrey Hepburn-Rex Harrison páros által alkított filmet, viszont színpadon, a közönség ovációjával és tapsviharával egészen más volt. Magyarul hallani a dalokat szintén furcsa volt, egyébként azt vettem észre, hogy szinte teljesen szöveghű, az eredetihez alkalmazkodó volt. Tudtam én, hogy ennek volt előzménye, elsősorban Shaw drámája,a Pygmalion musical adaptációja, ami ugye Ovidius:Pygmalionjáról triviális, hogy eszembe jut (kicsi szarkazmussal:). Ez persze megint felvet egy csomó kérdést..., a pygmalion-effektus a pedagógiában etc., de ezekbe most nem mennék bele. Lényeg, hogy örültem, hogy elmentem..., bár Higgins nekem kicsi csalódás volt, Auksz Éva Elizaként meglepően hiteles, bár mondom, nem egy Audrey Hepburn. Mrs. Higgins meglepően kedves figura volt, egyáltalán nem olyan rideg és cinikus, mint amilyennek a filmben láttam. Pickering és Freddie teljesen rendben voltak, a legnagyobb katarzist pedig Alfie Doolittle, alias Agárdy Gábor okozta. Meglepő, hogy minél jobban bővülnek ismereteink, annál többet fogunk fel és értünk meg a körülöttünk zajló eseményekből. Eddig például fel sem figyeltem a korabeli Osszián-kultuszra. Egy szó mint száz, örülök hogy megnéztem, bár kétségtelenül lemaradtunk a Mikulásról, aki Alex képében jelent meg krampuszokkal, és állítólag énekelni is kellett. Nem hinném, hogy sokat vesztettem vele, hiszen mikor tizenegy körül felmentem a szobába, ott hevert az ágyamon a Mikulás-csomag..., annyi csokival, ami egész hétre elegendő volt, sőt még maradt is belőle, és még osztogattam is. Beágyaztam Noéminek, de egy idő után rá kellett jönnöm, hogy egyedül én angyalkázom a csoportból, úgyhogy abbahagytam. Nem tudom, hogy odaadjam-e neki karácsonyra az Exodust, mert biztos jó lenne, és szerintem neki is sokat jelentene, csak nem tudom, hogy illik-e, vagy ezzel megsértem-e. Ezen még majd filózom.
Szóval, szerdán nem volt semmi különös, kivéve az angol esszét, ami igazából tetszett, csak még nem értem meg hozzá eléggé. Végig azt hittük, hogy valami elektronikai dolog lesz, Zsófi tanulmányozta is a mobile phones témát a villamoson, aztán eléggé meglepődtünk. Ja, és nem használhattunk semmit 'just your skills', már akinek van..., el kellett tennünk a szótárat, csak egy egynyelvűt lehetett, ami valljuk be nem túl sokat segít, ha az embernek épp a trivikék:D nem jutnak eszébe. A téma, 'We should all grow fat, and be happy' , ez persze one-sided discussion, és pontok is voltak, hogy mi szerint...importance of a balanced diet, physical&physological dangers of slimming courses, personal experience etc. Nagyon kreatív, én végül balance-t írtam, tele grammatikai, helyesírási és nyelvhelyességi hibákkal, és a pontokat sem tartottam be, nagyon remélem, hogy négyes lesz, bár szerintem ez már nem a jegyről szól. Most kezdem értékelni tényleg Bigit, annak ellenére, hogy én messze nem vagyok ezen a szinten. Épp elég katarzis volt nekem, hogy megértettem a feladatot, és kreatív ötleteim támadtak, de hogy azt egy cikkben megírjam, mint egy híres britt újságíró.... Na mindegy.
Tesin pedig métáztunk, aminek végre örültem. Rajzon festettünk, és akkor gondolkodtam el azon, hogy ez is mennyi kreativitást igényel, és akármit is csinálsz, ha megötszörözöd magad, akkor sem vagy képes mindenből a maximumot kihozni. Sajnos választani kell, lemondani, engedni, ami nekem még nem nagyon megy. Azt hiszem a szerdai naposon hangzott el, hogy Beás "summa cum laude" védte meg a disszertációját..., hát ettől elszorult a torkom. Milyen nehéz is lesz felnőttnek, sikeresnek lenni, elérni a céljainkat..., és miért van az, hogy neki..., pont neki, egy műveletlen,tudatlan, mondjuk ki buta nőnek ez maximálisan sikerül, túl nagy erőfeszítés nélkül. Ja, és mondja Pistván, h Melindás is azért végzi a kutatásokat, hogy ledoktoráljon, Beás meg Phd. Doktor..., elképzeltem az Adyt tíz év múlva, tele doktorokkal, különböző tudományok professzoraival..., hát elég utopisztikus..., hihetetlen, hogy már ahhoz is több diploma, sőt mitöbb phd. kell, hogy egy egyszerű nevelőtanár legyen valaki. Na mindegy.
Szerdán próbáltam törire tanulni, de nem fért a fejembe..., este megint együtt néztük a Született feleségeket, amiből most különösen jó rész ment. Jaj, de jól esik néha kikapcsolni, és azt figyelni, hogy mások hogyan oldják meg az életük nagy gondjait, a mostani rész épp a versengésről szólt..., és a narrátor Liptai Klaudia olyan jó hozzá...Felállítottam a kedveltségi sorrendem is a Lila akác köz lakói közül:):Lynette,Susan,Gabrielle,Bree-desperate housewives... Edie-t meg nagyon utálom..., ja meg a kertészfiú full exakatarzis:D.
Szóval..., csütörtök nagyon békés, családias légkörű, nyugodt nap volt. Még a töridoga is elmaradt, mivel a fél osztály hiányzott Arany Dani miatt..., mondjuk matekból dogát írtunk, bár nem tudom, lehet-e annak nevezni, de ez beárnyékolta a boldogságot..., főleg hogy egyszerűen ki nem állhatom ezt az anyagot. Utálom a geometriát... Fizikán jegyzőkönyvet csináltunk, elvégeztük a mérést, nagyon jó volt..., Emőke szerepét töltöttem be:D, bár néhányan leoltottak, de én kitartottam jobb-és bal kezemmel egyaránt.:P Francián csak négyen voltunk, keresztrejtvényt fejtettünk, aztán ebédeltünk. Magyaron elhölderlinezgettünk Diotémával, és csak ezután jött az überelhetetlen exakatarzis...:D:D Olyan föcióra volt, ami szerintem életem végéig nagyon emlékezetes marad! Íme az óravázlatom:

Júlia néni életének fontosabb eseményei:

"Zsófikám, állj meg! A purgatórium legalsó lépcsőfoka már foglalt;ott én ülök majd meg a barátnőim!"

bűnei:

• néha átmegy a körút naposabb oldalára
• néha egy-egy nehezebb nap után betér a virágüzletbe, és vesz magának egy szál virágot

bűnnek tartja:

• erkölcsi kilengések

a férje megcsalta, elvált..., mivel vallásos neveltetésben részesült, az apja nagyon ránézett:P, ő lett a család fekete báránya.

Nagy Noémi- incidens a fogadóórán

"Nagy Noémi tizennégy éves arca azóta is a szemem előtt lebeg."

áprilisi 1-jén: "Fiam, mondom állj meg! Teljesen zavarba jöttem, ha ez neki jó áprilisi tréfa... Egy fürdőköpenyben jelenteni..., aztán szétnyitotta, és ott állt előttem egy szál alsógatyában. Azt mondtam neki, jól van fiacskám, üljél le. Hát ilyet..., egy szál alsógatyában tél közepén!"

Dr.Vass Dezső-a plátói szerelmes üldöző

Felejthetetlen marad, az biztos!

na, mostmár nem maradt más hátra, mint hogy a mai filmről írjak. Voltunk az Alba plazában vásárolni, és végre én is láttam a Harry Potter és a Tűz Serlege című negyedik Hp kötet megfilmesített változatát.

"Imádom a mágiát!" (Rowling)

Számomra pozitív csalódás volt, örültem neki. Nem tudom mire számítottam, de mindenesetre meglepően jó volt. Végre egy brit rendező, meg is látszik... Nevezetesen Mike Newell, aki mellesleg a Mona Lisa mosolyát rendezte... Valóban nagyon nehéz egy ennyire eseménydús cselekményt, közel hétszáz oldalas történetet filmvászonra ültetni, épp ezért nem is sikerülhet maximálisan. Kimaradt pár fontos dolog, például a házimanók és Sirius..., Dursleyék mellőzését nem fájlaltam..., de a kihagyás törvényszerű. Hihetetlen mennyi mindenre nem emlékeztem, a Kviddics Világkupa monumentális, brilliáns technikával tárult elénk, csak sajnos igen kevés ideig..., alig tíz perc alatt lezavarták... Még szinte el sem kezdődött a film, mikor már azt vettük észre, hogy a Trimágus Tusára készülnek. Hermione meglepő módon irritált, az előző részeknél nem érzékeltem ennyire idegesítőnek Emma Watsont. Csalódás volt Krum alakja is valamiért, olyan üresfejű kigyúrt bunkónak mutatkozott, de a könyvben nem ilyen,na meg nekem a Beauxbatons vezetője, Madame Maxime is illúzióromboló volt,bár már valószínűleg nem tudnám másképp elképzelni, és nem bontogatták ki nagyon a szerelmi szálakat Hagriddel. Mordon szeme sem tetszett, bár valószínűleg ez a megoldás bizonyult a leghatásosabbnak. Rita Vitrol figurája viszont meglepően hiteles volt, egy nagyon eltalált alak, ennek örültem(aki mostmár ugye tényleg Miranda Richardson:P). Valamint Cho, annyira helyes kislány, ez kifejezetten pozitív csalódás volt. Fleur is tetszett és akishúga is, voltak aranyos jelenetek. Harry egész jó pasi lett, annak ellenére, hogy Daniel Radcliffet egyáltalán nem tartom nagyra, a legnagyobb katarzis pedig Cedric Diggory volt.., hú de jól választották. A legjobb figura mégiscsak Piton, annyira telitalálat...Nagyon tetszik a 'nyomjuk le Harry és Ron fejét' jelenetben. Na meg Ron grimmjei:D,überelhetetlenek. Tetszett a Sirius a tűzben megoldás is, az nagyon jól megcsinált jelentet volt, kár, hogy nem láthattuk élőben is. Azon gondolkoztunk, hogy vajon a magyar mennydörgő eredetiben is magyar-e. Ja, és körülbelül ötször látszott, hogy Harry szemüvegének csak kerete van..., sajnáltam ezt a bakit. Persze, hogy nem bírtam ki a filmet pisiszünet nélkül, de szerncsére nem jelentős részekről maradtam le. A karácsonyi bál is nagyon tetszett, bár az a modern betét elég meglepő volt..., na meg Neville, aki hajnalig bulizott:P A vége felé már kezdtem úgy érezni, mint az első filmnél, hogy túlságosan elrugaszkodik a könyvtől, és kihasználva a fejlett technikát nem odaillő effektekkel gazdagítja a történetet, néhány naturalisztikusabb résznél. A temető nagyon rémisztő volt. Ja, és a legnagyobb csalódás számomra Voldemort volt. Sokan épp a Ralph Fiennes választást dicsérik nagyon, nekem sem ezzel van a bajom, de annyira illúzióromboló volt, nagyon nem így képzeltem el...szuggesztív alakításának ereje a Schindler listája náci tisztjéét idézi.

Hát, nekem nagyon kiábrándító volt. Ja, és nem emlékeztem, hogy a gyilkos átkot egy sima Adava Kedavra!-val elintézik. A halálfalók hitelesek voltak, Féregfark pedig olyan áthatóan szimbolizálta a szolgalelkűséget. Nem gondoltam volna megint, hogy sírni fogok, de mikor Harry visszavitte Cedricet, és az apja meglátta, tényleg elérzékenyültem.

Alapjában véve tetszett a film, bár természetesen a könyvet nem tudja visszaadni.

"Harry Potter története arról győzi meg a szupermenek világában szorongva botladozó gyermeket, hogy ő is lehet kiválaszott. Ehhez nem különleges képesség, hanem folyamatos fantáziatréning szükségeltetik, no meg az, hogy ne felejtse el, mit jelent a barátság, a szolidaritás, a becsület, és a gonosz elleni ádáz küzdelem." /Boldizsár Ildikó-Népszabadság/

Ja, és ha még nem mondtam volna, nekem iszonyúan tetszett Szántó Dávid Harry Potter kisfilmje a Nagy Könyvre. Most elhatároztam, hogy el kell olvasnom újra a negyediket, de aztán rájöttem, hogy a hatodikkal sem várhatok a magyar fordításig, úgyhogy most megpróbálom az megszerezni és elolvasni.

Mostmár tényleg megyek, mert nagyon fáradt vagyok, és késő van már megint.

Az élet nem lányregény

A cím a tegnapi Koncz Zsuzsa koncert apropóján...
megint sokminden történt, és megint keveset fogok írni, mert úgy terveztem, tizenegy körül lefekszem...
Dehát ember tervez....

Kezdeném a végén, tehát a tegnapi koncertnél...
Én örültem neki, hogy ott lehettem, egyrészt a Művészetek Palotája miatt...Arra gondoltam, hogy most, hogy már ide épült, bele kellene törődnünk, és meglátni benne a pozitívumokat. Megpróbáltam elképzelni, hogy milyen lesz itt az élet húsz év múlva..., sétálgatni a Duna partján, és mindenféle irodaházak, hotelek, üzletek, a Nemzeti és ez a Palota..., és minden ien posztmodern, a 21. század kultúrája..., hát kicsit nehezemre esett...Mikor még csak két modern épületet látok körülbelül a semmi közepén,a Lágymányosi vonatzaja mellett, falakkal, beépítetlen területekkel, gödrökkel, emelvényekkel és graffitis lemezekkel körülvéve.
Hátha lesz belőle valami...
A koncert pedig nagyon jó volt, a terem akusztikája tényleg kiváló...
Oh és megint annyira boldogult úrfikorom... (hát, erről egyszerűen nem bírok leszokni:S)
Azok a dalok a 70-es évektől..., lehet hogy átkos meg minden, de nekem akkor is a nosztalgikus régi szép idők...
Olyan jó volt átérezni azokat a dalokat, főleg a Kárpáthyék lánya fogott meg megint..., vizuálisan magam elé tudtam képzelni az egészet. Meg kell hagyni, az énekesnő nagyon jól tartja magát..., és milyen nagy dicsőség, hogy túl az ötödik ikszen egy Európa-szinten magas színvonalú hangversenytermben teltházas koncertet ad, és háromszor tapsolta vissza a közönség. A Susanne is nagyon jó volt, nem a francia miatt;), egyszóval nagyon tetszett a koncert. Az egésznek volt egy felépített fonala, amely mentén haladt, kezdődött 1964-gyel, a végén pedig a Ha én rózsa volnék... Leginkább Bródy dalok, de volt József Attila emlékére a kertész leszek is...
Ezen kívül a hetem teljes káosz és csőd...
A hétfői napom jól indult, és délután Lillával meg Beával megnéztünk egy nagyon jó albérletet..., teljesen berendezett, ráadásul nagyon jó környék, a Deákon, a Gödörnél, és egyből beleszerettem a lakásba... Naposon jött a lesújtó hír, hogy kirúgták Speedyt..., nem hittem volna magamról, hogy sírni fogok.., de egyszerűen olyan megható volt..., hallgatni, ahogy próbálkozik..., a kis egyedi hasonlatát a lovakról meg a gátakról..., jaj, szegény.... Ezek után csak mégjobban meggyűlöltem az egész rendszert, és Pistvánt...
Kedden elmentünk moziba..., csoportprogram csoportvezető nélkül..., olyan baráti volt. Szeretem az Odeont és bár egyáltalán nem ilyen filmre számítottam, végül örülök, hogy láttam. Mennyország most..., megint egy nagyon fontos és aktuális problémát feszeget, a terrorizmust, méghozzá az egyénben végbemenő lelki folyamatokra kiélezve..., néhol szatirikus humorral... A technikai megoldások is..., a befejezés nagyon jó volt.
Utána beültünk egy teaházba a Margit-hídnál, én nagyon jól éreztem magam, ittunk fahéjas-mandulás-almás teát, és persze Kati néni hívott meg. Olyan jószívű és jóindulatú, meg persze lelkes, nem hiába speedy.:)
A hét többi része csak úgy eltelt, tanulással, pihenéssel, semmittevéssel, olvasgatással...Ja, szerdán mostmár konvencionális program általában a Megasztár, és utána a Született feleségek. Oh, most a Hoffmann Móni bekerült..., örültem neki, bár ennek ellenére elég színvonaltalannak tartom a műsort.
Pénteken Mokka közölte az Arany János ideiglenes eredményeit, már egész héten részeredményeket mondott..., most úgy néz ki, hogy 165 pontom lett, aminek persze örültem.
Bár mindig ott van ez az álszerénység, ami igazán nem tudom, mire való, de nem megy másképp, és ez valahol jó. Másoktól is ezt várom el, nem tudom miért. Épp ezért furcsállom Zsófi metamorfózisát..., új szokása szerint minden erényét elismeri, ami persze normális..., én mégsem tudnám ezt megtenni.Valahogy nem vagyok az a mások előtt magát fényező típus..., és még ezek után is van aki beképzeltnek tart, nem értem miért küzdök kétségbeesetten ellene.
Más: Ma elolvastam Az ötödik Sallyt, nagyon örültem neki, mély benyomást tett rám. Hihetetlen, hogy mennyi minden képes szétrombolni egy ember személyiségét, szörnyű dolgok ezek.. Bár én is folyton csak álmodozom gyerekkorom óta, és a fejemben teremtem meg a dolgokat, ami tudom, nem helyes, de nem is próbálok tenni ellene, mert akkor úgy érzem, kevesebb lennék.
Mostanában megint túl eseménynaplószerű ez a blog, remélem nemsokára rátérek az érzéseimre, de sosincs elég időm. Most jöhetne megint egy idővel kapcsolatos monológ, de nincs rá időm...
Viszont ez kell nekem, hogy minden héten leírjak pár gondolatot, olyan ez, mintha a rengeteg fejemben kavargó összezavarodottságot sorokba rendezném, és betenném ide. Ezzel kitisztul a fejem, és utána tudok tovább lépni.
Megint fáradt vagyok és késő van, azt hiszem nem tudok többet írni.
Jó lenne például egy novellában kifejezni érzéseimet, félelmeimet, de ilyenkor már nem állok neki. Olyan könnyű volna más szájába ültetni a szavakat, nem kellene felelősséget vállalnom semmiért, nem kellene becsapnom magam és hazudni önmagamnak, bátran vállalhatnám a gondolataim. Tisztább fej kellene, élesebben látó szem..., nem ilyen elgyötört, munkába belefásult, gondolkozni nem képes valaki.