Karácsony

még mindig...:)

mostanában úgy érzem, hogy túl gyakran írok....Mondjuk nem csoda, ha azt nézzük, hogy az elmúlt hónapokban milyen szépen rendre ismétlődött hétnaponként...
Úgy érzem, elérkezett az ideje végre annak, hogy egyrészt lejegyezzek minden fontos eseményt az elmúlt hétről, másrészt kicsit kifejtsem a gondolataim, érzéseim...,megosszam életfelfogásom, kételyeim, aggályaim, bánataim, panaszaim, óhajaim...egyszóval mindent, ami én vagyok...
Erre a szünetben sort szeretnék keríteni, új esztendő közeledtével úgyis általában lezárok egy korszakot, és ehhez szinte elengedhetetlen,hogy gondolataimat szavakba öntsem, azokat sorokba rendezzem, és valamiféle szintézist adjak arról az évről. Nem tudom, idén menniyre lesz időm, lehetőségem a 2005-ös év összefoglalására, de megpróbálkozom vele, mert mint már megannyiszor említettem, csak úgy vagyok képes tovább lépni, ha tényleg lezártam egy időszakot, és tisztáztam mindent.
Megint túl sokat akarok...,túl sokmindenről szerettem volna írni...
Szóval az elmúlt hetem.
Kicsit könnyebb szívvel mentem úgy vissza, hogy tudtam, már csak három nap, és az is tele karácsonyi pezsgéssel. Hétfőn megírtuk az irodalmat, egyáltalán nem olyan volt mint amire számítottam, de azért túléltem...Délután volt a karácsony, viszonylag rövidre fogták..., Vera néni mondanom sem kell, nem jött el:P. Úgy gondoltam, utána abszolút semmire nem lesz időm, mert még semmit sem tanultam, valamint a Fannynak is idézeteket kellett volna gyűjtenem. A hálóban tartottuk a csoportkarácsonyt, Noémi szerintem örült a könyvnek, remélem miután olvasta, még jobban értékelni fogja. Ja, a legkedvesebb meglepetés, hogy délután, mikor mentem be a szobába,az ágyamon, a párnám mellett gondosan elkészítve egy kis csomagot találtam:) Kati néni mindenkinek elhelyezett egy pici karácsonyi ajándékot: Mikulás karácsonyfadísz, szaloncukor és csoki. Olyan kedves gesztus volt, jólesett. Engem a Lilla húzott, nagyon meglepődtem..., csokit kaptam tőle, gyertyát:D, meg rumos-cseresznyés teát...Utána volt az ünnepi vacsora...,hal majonézzel, krumplival..., diós-mákos beigli, és még valami csokibevonatos süti is...Az ebédlőben szépen megterített asztalok,ünepélyes hangulat...,csak éppen hely nem volt,úgyhogy mi a szekrények előtt, a földön ülve fogyasztottuk el a karácsonyi vacsoránkat. Aztán rohantunk kimenőre..., Vörösmarty téri vásár...,olyan szép volt...a hangulat igazán idillikus;forralt bor, füstölt sonka, kolbász,virsli és szalonna illata,kürtös kalács...minden kivilágított,fényben pompázik a belváros..., nagyon jó volt elnézelődni,bár nem vettem semmit. Ja, csak megint egy doboz cigit..., gyorsan el is szívtunk két szálat,elég ideges voltam. Bent nem lehetett nézni a Barátok köztet, mert filmet néztek...,ezért nekiültem a föci kiselőadásnak.Egyszer gyorsan átfutottam az anyagot,aztán megnéztem az angolt is, hátha sorra kerülök...mindezt lezavartam egy szűk húsz perc alatt...,utána pedig belekezdtem az Ehnaton Aton-himnuszának és Szent Fernc Naphimnuszának összehasonlító elemzésébe. Olvastam néhány kritikát és tanulmányt a témáról..., érdekes feladat volt, jó volt rajta gondolkodni. Bár ahogy Gyuszit ismerem, reakciója úgyis csak annyi lesz, hogy...háát,elég gyatra:P Kedden nagy letargiába estem. Oka:matekból dogát írtunk...egy feladatot tudtam, azt is ő mondta meg.Valami miatt mélyen fel voltam háborodva...,pedig sajnos tényleg ezért járok iskolába...,én nagyon kiakadtam.Szitkozódtam, átkozódtam:P, eléggé kikeltem magamból...,hogy hogy nem volt valakinek ennyire gyerekkora...,az utolsó három napban, bejelentés nélkül. Tényleg igazán szomorú lettem...,és többször is hangoztattam, hogy nem a várható jegy miatt...,hanem maga a módszer,ez a fajta úgymond hátbatámadás, mint derült égből a villámcsapás...Meg persze, hogy volt egy ember, akit igazán nagyra értékeltem, tiszteltem és szerettem, igaz, ez az utóbbi hónapokban már kezdett megváltozni, de nem akartam, hogy idáig fajuljon a helyzet. Bízom benne, hogy tényleg nem öregszik ennyire...,és ez csak pillanatnyi megingás, és talán szünet után visszatérnek még a régi szép idők...boldogult úrfikorunk:) Miközben mi szenvedtünk a feladatokkal, valami ilyesmit írt fel a táblára: "Nem azt kell csinálni, amit szeretünk, hanem azt kell szeretni, amit csinálunk." Nem tudom, de utána valamiért annyira szomorú lettem, hogy egyszerűen semmi sem vidított fel...,még mondtam is, hogy hiába osztálykarácsony, hiába utolsó előtti nap, hiába találkozom a Flórával, valahogy mégis mély melankóliában vagyok. Azért a nap végére sikerült kicsit felengednem...Ehhez persze hozzájárult a kémiaóra..., ami mostmár hónapok óta folyton elbűvöl...,ennek a pasinak aranyba kellene foglaltatni a nevét:)...,és meglepő módon a törit is élveztem valamelyest. Lekötötte a figyelmem a kódex, a diák...,és akármennyire próbáltam harcolni az érzés ellen,azt vettem észre magamon, hogy Gyuszit kezdem jobban szeretni, mint Pogátsot.Persze ez csak pillanatnyi volt..., de mostmár kezdem értékelni Gyuszi tudását és szakértelmét. Ja, és utána pedig a föcióra...,bár nem überelheti a the best--confessiones á la Szabó Júlia órát..., de azért katarzisos volt. Először is ötös lett a dogám:) "Ott van a könyvben az 53. oldalon."-Júlia néni
"És mi ezt már a dolgozatnál is tudtuk..."-TöZsó
"Jaj, dehogy tudtad kisfiam..."
:P:P:P
Na, és Shashával a tercier szektorról tartott interaktív kiselőadásunk rulz:)
Aztán ebédeltünk, majd következett a várva várt osztálykarácsony.
Tízéves iskolai pályafutásom alatt idén először fordult elő olyan, hogy csak az átadás napján kezdtem el sejteni, hogy ki húzott... Ezt is csak Réka és Zsófi egy-egy elejtett megjegyzéséből...
Fanny remélem örült az ajándéknak, végül a teljes csomag az idézetes-macis bögre,Fannis kulcstartó, édi füstölőtartó, füstölők és gyertyácska, celebrations...valamint a három idézet lett, amit reggel indulás előtt égettem gyorsan... Engem Judit húzott, egy nagyon szép gyertyát kaptam tőle, saját kezűleg gyártott üdvözlő kártyát (nagy betűkkel=)), és egy tökjó zöld karkötőt, amit azóta már többen megdicsértek. Örültem neki. Ami még nagyon jól esett, az a Nóritól kapott, saját kezűleg készített ékszer..., ami nem fért rá a bivalynyakamra:P, így karkötőnek használom. Nagyon meglepődtem, mikor odaszaladt hozzám, ezzel a szaloncukor papírjába csomagolt karkötővel, és mondta, hogy Boldog Karácsonyt!, de igazán kedves volt tőle.
Utána Tabuztunk..., ami megint viccesen telt, ettünk a Shasha sütötte mézeskalácsból:). Ami jó volt, hogy sikerült Borit is bevonnunk, és meglepő nagy kedvvel,lelkesedéssel játszott velünk... Dóri!Számolj vissza háromtól!-Matyi
1...,2...,3..-én röhögés
nem bel...,hanem-Matteo
Szép?-én
Mielőtt elmentem,mindenkinek mondtam, h nagyon szeretem a gyertyákat, és örülök is nekik, de ha nekem mégegyszer valaki gyertyát merészel venni, azt beteszem az asztal alá halva:P. Tóni: Tudod mit, Dóri..., ha én téged húztalak volna, már csakazértis gyertyát vennék..., hogy jól megszívd. (végkifejlet:folyt.köv.)
Délután visszamentem a koleszba, Anikó nénit már sajnos nem találtam ott, pedig szerettem volna beszélgetni vele..., úgyhogy összepakoltam a holmimat, elköszöntem mindenkitől, és elmentem.
Jaj, valamit ide még le szeretnék írni..., bár elég hülyén vagy egoistán vagy nem tom hogyan fog hangzani, de egyszerűen annyira édes, hogy muszáj. Anyol szállóigévé vált mondásáról van szó:): "A Dóri egy olyan lány, akit legszívesebben magamhoz ölelnék, megsimogatnám a fejét...,és azt mondanám: Jól van Dórikám..., nyugodj meg, nincs semmi baj." Szeretem Anyolt...,ezt a Zsófi mondta el egyik reggel..., hát nem tudom..., Beu szerint teljesen így van...
Azért húztam ennyi ideig az időt a sok szövegeléssel, hogy minél később jöjjön el a bejegyzésem kikerülhetetlen része, amiről nem szívesen írok. Azt hiszem, most elérkeztem ahhoz a részhez, ahol félve bár, de be kell számolnom a Flórával való kapcsolatomról. A leírt szavakért azért felelősséget kell, hogy vállaljak, hiszen a szó elszáll, az írás megmarad..., és félek, hogy most valami olyasmit írok, amit később esetleg megbánhatok. Valamiféle elkeseredettség,unottság és kilátástalanság beszél belőlem..., de mint már említettem ez elengedhetetlen a továbblépéshez, a múlt tisztázásához. Az utóbbi időben sokat panaszoltam a többieknek a megváltozott viszonyomat a Flórával..., ma is megbeszéltem erről pár dolgot Zsuzsival. Nem tudom, mi a helyes, de szerintem legjobban teszem, ha várok...,és az idő majd mindent megold. Furcsa dolog ez az eltávolodás, de nekem valamilyen szinten ijesztő volt kedd este, hogy szinte végig egymás mellett voltunk, mégis olyan volt, mintha ezer meg ezer kilométerekre lettünk volna egymástól. Abban is egyetértettünk Zsuzsival, hogy lehet, hogy ő ezt nem érzi... Nem tudom, mi okozza ezt az elhidegülést és mi lesz a továbbiakban..., de már igazából Krakkó előtt is éreztem...,sőt, ha őszinte akarok lenni, akkor azt kell hogy mondjam, hogy akkor kezdődött, amikor megismerte a Beut. Félreértés ne essék, én ezt egyáltalán nem tartom hátránynak,bajnak, vagy valamilyen rossz fordulatnak, inkább nagyon örülök neki, és az én lelkemnek is sokkal jobb így. Viszont fáj, ha végigfutok a kapcsolatunkon, azt kell tapasztalnom...,hogy igazából némi túlzással itt én voltam az, aki erőltettem ezt az egészet. Talán nem kellett volna. Mikor megkaptam azt a levelet, haragudtam az egész világra..., nagyon dühös voltam, nem tudtam kit okolni..., de pár hétig annyira dekoncentrált voltam..., néha apun töltöttem ki a haragom, néha az egyik énem úgy érezte, hogy egyáltalán nincs szükségem erre a teherre a nyakamon, és sokkal jobb lenne, ha minden úgy volna, mint régen. Be kell vallanom viszont, hogy nagyon sokáig szinte rajongtam érte..., nagyon szerettem,és folyton hiányzott. Persze, ezt gondolom ő is érezte...,és jól is esett neki. Velem pedig mindig így van...,hogy nagyon szeretek valamit vagy valakit...,már szinte zavaróan...,lángolóan..., aztán egyszercsak eldobom magamtól, mint egy ócska rongyot...és nem érti miért, és én sem értem,miért...
Ezekről gondolkodtam ma, amíg áztattam magam a kádban...
Most mennem kell, mert kezdődik a Csodálatos Júlia, de ezt a történetet holnap még mindenképp folytatom. A nagytakarítás mellett persze...:)