Noël...toujours

csak sajnos ma utoljára:(
"Ó, én még nem tudom, hogy fogjak hozzá.Én még nem tudom, hogy kezdjem el.Keresem a szót, keresem a hangot..."
Most tényleg nehéz újra belejönnöm...
Főleg, hogy alig van időm, nemsokára kezdődik Az óceánjáró zongorista legendája, amit már nagyon régóta meg szerettem volna nézni, és most végre leadják a tévében. Kíváncsi vagyok, már nagyon sokat hallottam róla. A tegnapi Csodálatos Júlia tetszett, élvezetes volt, örülök, hogy újra láttam...Most valahogy annyira adta a hangulatot, visszahozta a 30-as évek Londonját...és a jazz-betétek..., telitalálat. Szeretem Szabó Istvánt, jó volt szerintem, bár té ó em:) meglehetősen idegesített, Roger viszont exakatarzis! Na meg a vége..., "ez a kávé olyan keserű,mint az élet." "Mert mindent szabad szerelemben és...szerelemben és..., ó édes istenkém, elfelejtettem"....:) Sokat nevettem:). Ez az egész színházi világ..., meg a színjátszás. azért elgondolkodtató volt...
Jaj, de megint szapórítom a szót...., ahelyett, hogy arról írnék, amiről kellene..., csak annyira nincs hozzá lelkierőm. Nem baj. Azzal nyugtatom magam, ha kiírom, utána csak jobb lesz. Aztán végre jöhetnek a vidám dolgok..., az egész karácsony...,úgyis annyi még a restanciám:).
Előbb essünk túl rajta... Nem tudom, miért félek ennyire kiadni az érzéseim...,nem is tudom megfogalmazni, valahogy olyan kelletlenül állok a dologhoz, nem szívesen hozom fel...
Szóval tegnap még mindig ott tartottam, hogy miután megkaptam a levelet... Igen, eléggé ki voltam akadva...nagyon zavart, hogy nem tudtam a maximumot kihozni magamból, mert mindig bennem volt ez a kis tüske..., a csomó aggály és kétely,kérdés, hogy miért pont velem... Talán így éreznek azok is, akiknek válnak a szülei... Jó, nem egy világrengető tragédia, meg persze bárkivel megeshet, de nekem akkor is olyan regénybe vagy szappanoperába illő volt... Teljesen felfoghatatlan...,meg aztán elég rosszul esett, hogy mindenki csak játszott előttem, a szeretteim becsaptak..., de természetesen azt mondtam magamnak, hogy vagy megyek tovább, és megpróbálom boldogan élni az életem, vagy ezen fogok rágódni..., s itt eszembe jutott a Knés-rokonos-alantas lélekes-haragos-nagymamás sztori (nahát ez full csirkés volt:).
Aztán jött a nyár..., ami nagyon boldogan telt. Iszonyúan szerettem feljárni Pestre...,és ott lenni..., Diussal is annyira jó volt,sosem fogom elfelejteni..., na meg a szülinapunk is...,és Annát is annyira megszerettem. Agusztusban pedig, mikor lejöttek, még mindig jól éreztem magam, bár észrevettem, hogy Tinát zavarja a jelenlétem, annak ellenére, hogy nagyon szimpatikus lány. Tudtam, hogy azon a hétfőn, mikor elmondtam a Beunak, megváltozott valami...Nemsokára kezdődött a suli...,és minden annyira más lett (annyival másabb:P:P), olyan szürke,fakó és színtelen. Aztán mostanában kezdtem sorra venni az eseményeket...,és rá kellett jönnöm, hogy sajnos tényleg mindig én voltam az, aki tettem valamit a kapcsolatunkért. Állandóan én hívtam..., ezt ő úgy értelmezte, hogy küzdjek csak meg érte..., azóta sem látok ebben semmi rációt. Talán sosem érdekeltem. Én erősködtem, hogy Zamárdiba jöjjenek, úgymond én harcoltam ki, hogy mondjuk el a Beunak. Még mindig hiszem, hogy ha akkor nem lettem volna annyira elhatározva, még mindig nem ismernék egymást. Nem hinném, hogy ő megkereste volna...,és már akkor kicsit zavart, hogy május óta azt hajtogattam, egyáltalán nem érzem magam felelősnek, és nem tartom feladatomnak azt, hogy elmondjam neki..., hiszen apunak vagy anyunak kellene...,de még neki is inkább...Mégis nekem kellett megtennem... Ezen kívül számomra már a levél is annak bizonyítéka volt, hogy neki igazából nem állt szándékában keresni a kapcsolatot velem, holott annyiszor megtehette volna.Szerintem igaza volt Bélának, a húgomat egy lakásért témában, bár ő ezt szinte sértődötten mesélte. Mindig az első megérzés a helyes, így talán az első gondolat is...,és én még tisztán emlékszem a levél elolvasása utáni első gondolatomra..."Ha valóban meg akart volna ismerni, már százszor megtehette volna." Talán túlságosan elfoglalt, és túlzsúfolt életébe már nem férek bele... Azt mondta, azért is nem akarja elmondani az anyukájának, mert nem szeretné azt hallgatni, hogy "na látod, még ehhez is én kellettem...", pedig teljesen igaza van...
Na mindegy. Szóval az utóbbi időben egyre jobban feltűnt, hogy mindig csak én hívom, ő sosem..., ezt először el is mondtam Zsófinak..., és épp arról beszélgettünk, hogy ha már az elutasítás legkisebb jelét is érzem, akkor inkább visszavonulok. Én nem akarom,hogy még nekem legyen lelkiismeret-furdalásom, csak mert felhívom, és esetleg megzavarom. Ősszel szerintem sokszor írtam, hogy egy-egy üres telefonbeszélgetés után még sírtam is. Valamint nagyon megelégeltem az állandóan be nem teljesülő ígéreteit. Hogy lehet egy ember 28 éves létére ennyire felelőtlen? Talán nem veszi észre,hogy ezzel fájdalmat okoz? És itt nem csak a folytonos egy-másfél órás késésekről van szó... Zsuzsival ez is szóba került tegnap..., meg kérdezte, hogy karácsony altt sem tisztázódott-e a helyzet. Ja meg azt is, hogy a Beuval tényleg jóban vannak-e. Akkor azt válaszoltam, hogy igen, mivel nagyon sok a közös bennük...zene,éneklés,szétszórtság..., de mostmár igazából nem tudom, mit higgyek. Fogalmam sincs, mennyire érdekeljük őt mi, vagy mennyire tesz úgy, hogy érdekeljük...
Na mindegy, most visszautalnék az egyik májusi bejegyzésem Tóth Árpád-idézetére..., nem hittem volna, hogy bekövetkezik. Így talán könnyebb elviselni. Bár még természetesen nincs veszve minden remény...De gyakorlatilag szeptember óta ezt mondogatom, hogy várjak csak..., hagyjam, hogy megtörténjenek a dolgok...,hátha visszatérnek még a régi szép idők...Mindeddig hiába.
Látható, hogy ez egy nagyon szélsőséges beszámoló volt...,de talán most kellett.
Még nagyon sokat tudnék írni erről, de nem szeretnék.

Megint teljes a frusztráció a szünet rövidsége miatt... Ma elrendeztem az egész titokládám..., holnap a könyvek és a polcok következnek, ezen kívül sokat szeretnék olvasni is...meg persze pihenni.
Ja, még egy fájó pont..., hogy a karácsonyi smsm-re szinte mindenki visszaírt, aki fontos..., az ő kivételével.... Megpróbálok nem rágódni ezen....
Holnap még jövök..., akkor lejegyzek mindent, többek között azokat a drága, aranyos karácsonyi sms-eket, melyeknek annyira örültem:).
És tényleg jön a beszámoló mindenről..., siriustól elkezdve King Kongon át a rokonokig,+ mindennapi gondolataim..., ha lesz elég erőm hozzá...