Ez világ mint kert, mit jégeső elvert.

Igen, igen..., a fantázia most sem az erősségem, de ha egyszer olyan nehéz mindig kifejező címet találni:S.

bár kicsit stílszerű, most túl egy irodalom tz-n, amiben a manierizmus is téma volt. Azért van ebben valami...,nem ártana kicsit jobban utánanézni Rimay János életművének.

Na, most igazán rövid leszek. Épp csak pár percre ugrottam be ebbe a hermetikusan elzárt:P gépterembe, nem hinném, hogy még jönnék a héten, legalábbis blogot írni elég valószínű, hogy nem. Néha annyira nem tudok mit kezdeni magammal, el kell foglalnom magam valamivel... Bár tanulhatnék, hiszen bőven lenne mit, ezzel elég ritkán keserítem magam. Ma nem volt semmi különös. Megírtuk a magyart, most a matektól parázom eléggé, mert nekem már túl nagy a vigalmi negyed az órákon:D, de tényleg, jobban kellene figyelni. Erről jut eszembe pár örökérvényű Pogáts-aforizma:

Itt nyugszom én, olvasod Te.
Olvasnám én, nyugodnál Te.
/sírfelirat/

"Na látjátok, vannak még örömök az életben!"

"Az élet nem mindig fenékig tejfel."

"Az élet sem fenékig papsajt."

Ezeket nagyon gyakran előszeretettel idézzük...:) Nyelvtanon pszichológiai memóriateszttel indítottunk, aztán megbeszéltük, hogy az uvulánkkal:P mit hol képzünk, az álműveltséges 'mondta', valamint a neem politizálunk: 'monnyon le!'.
Délután el akartunk menni 'ingyengyrosozni', de mivel zárva volt, ettem a Móriczon egy sajtburgert. Már négy körül beértem, és mivel nem fűlött a fogam a tanuláshoz, röpiztem Lillával, Ritával na meg Speedy Katival. Azóta is csak punnyadok, kicsit fáradt vagyok, ideje lenne már kezdeni valamit magammal... értsd: tanulás:S Arra gondoltam, hogy mostmár tényleg elkérem a Carmen pályázatát, úgy elolvasnám. Szívesen beszélnék Anikó nénivel.

Gondolataim...

melyek ezerrel cikáznak a fejemben, és már körülbelül kedd vagy szerda óta készülök arra, hogy nagy részüket kiírjam, de sosem úgy jönnek össze a dolgok, ahogy szerettem volna. Annyira sokminden történik, most nem fogom megint előadni a nagymonológot a rohanó időről és az élet mulandóságáról. Nagyon eseménydúsan telnek a napjaim, és tényleg régóta szeretném kiírni, de folyton halogatom, vagy mindig közbejön valami, és végül nem jön össze semmi. Hát, mióta elkezdődött a suli, hihetetlenül el vagyok havazva, annak ellenére, hogy szinte alig tanulok. Ez a hét is zsúfolt volt, hétfőn mindentudás- már szinte naptárba iktatható programom, bár mostmár próbálom redukálni, néha túl sok a jóból:). Mindig, mikor megyek, úgy érzem, túl intellektuális vagyok, ez valahogy már olyan értelmiség. Persze jobb, ha a fiatalság ezzel tölti az estéit. Itt a beszámolóm:http://www.ady-kozgazd.sulinet.hu/2005_2006/szept/szept.htm Aztán más: Ezen hétfőn voltam először jazzkóruson, jó volt, de ez is tényleg teljes embert igényel, és hobbi szinten nem érdemes csinálni. Néha nem nagyon találtam pár hangot, kottaolvasási képességeimet még lehetne fejleszteni, hát, a tanár egyáltalán nem volt szimpatikus. A többiek pedig, voltunk vagy tízen, és hárman énekeltünk altot, de mindenki idejár suliba, és rajtam kívül már mindenki elmúlt tizennyolc, és komolyabban foglalkoznak a zenéléssel, úgyhogy kicsit kívülállónak éreztem magam. Próbálom nyugtatgatni a lelkem, hogy ez nem újabb tanúbizonysága a hirtelen kedélyállapot-változásomnak, és nem a kitartani nem tudásom, vagy kényelmességem mutatkozik meg benne, hanem egyszerűen csak a kötelességtudat, a hétfői napos fontosságának átérzése. A szaxofonnak viszont nagyon örülök, úgy élveztem az első órát, és látok benne lehetőséget, ha elég kitartó vagyok, és tényelg komolyan veszem, mindig megcsinálom a heti kétszer fél óra gyakorlást. Most nagyon elhatároztam, hogy kitartok, fontos dolog a zenélés, és igyekszem meggyőzni magam, hogy ez nem a tanulásból vesz el időt, hanem épp hogy hasznos és gyümölcsöző kikapcsolódás. Azt hiszem, rég voltam ilyen optimista. Na, az alakommal már más a helyzet.:S Igen, elkezdtem a diétát, és egyáltalán nem haltam bele, sőt! Néha egész jó kedvem volt, és próbáltam egészségesnek érezni magam, de egy idő után elegem lett a kétszersült-narancs-tejföl-tojás egyhangúságából. Hétfő délután, ez volt ugye az első nap, felmentem az irodába, és ott szerencsétlenkedtem a tojásfőzéssel. Aztán a végére természetesen szokásomhoz híven késésben voltam, úgyhogy Anna megcsinálta nekem a salátámat vacsorára, annyira aranyos volt. Kicsit beszélgettünk előtte, uh, úgy örülök, hogy ő a Flóra lakótársa.:) Aztán körülbelül hét közepe fele azon kattogott a fejem, hogy az élet végülis döntések sorozata és én választhatok egy kicsit nehéz, viszontagságos, emellett egészséges utat, ahol nagyobb esélyem van kapcsolatok kialakítására, és talán nagyobb önbizalommal fordulok emberekhez. Ezen kívül választhatok egy ilyen 'élvezd ki az életed' utat, ahol bármit csinálok, végtelenségig kimeríthetek egy igazán élvezetes örömforrást, de egészségtelenebb vagyok, és állandóan ott motoszkál a fejemben a kisördög, ami frusztrál, és nem tudom elfogadni magam. Az ilyen utakon filózgatásnál elkezdtem kicsit a taoizmuson gondolkodni... Aztán olyan kiábrándító volt látni, hogy a suliban mindenki azt eszik, amit akar, hogy elhatároztam, amíg fejlődik a szervezetem, olyan tizennyolc éves koromig, kicsit szüneteltetem ezt a diétázást. Tényleg, nem is szeretnék többet írni róla, mert mint már említettem, rossz kedvem lesz. Ma egyébként sem voltam valami túl jól, nagyon csúnyának éreztem magam, tele pattanással a fejem, teljesen erőtlennek és életképtelennek, kicsit fájt a hasam, aztán a fejem, úgy untam magam. Pedig igazán szép szombati nap volt!:) Reggel már kilencre mentem teniszre, és bár ott is elég punnyadt voltam, örültem, hogy újra látom Marcsit, és mesélte, hogy voltak Korchulán. Hirtelen annyira feltámadt bennem a vágy a tengerpart iránt, az egész nyaram szinte tökéletes volt, csak egy icipicit hiányzott belőle Nowi Vinodolski, ahorvát vagy bármilyen tenger, a teljes pihenés és regenerálódás, sütkérezés és olvasgatás a napon. Olyan telhetetlen vagyok, pedig itt van nekem a Balaton, és az is hihetetlenül nosztalgikus és idillikus, Zamárdi egyszerűen a teljes boldogság és kikapcsolódás. Furcsálltam ezt az újra előtörő nyárvágyat, hiszen épp egész héten olyan jól beleringattuk magunkat ebbe a szép, hulló falevelű őszbe, mindenki a karácsonyt várja. Igen, néhány pillanatomban nekem is eléggé előjött ez a karácsonyvágy, páran már a húzásokat és angyalkázást tervezgetik, jaj, annyira meghitt és szép az az ünnep, a szeretet jegyében, majd ha eljön a z ideje, rakok be pár idézetet. Délelőtt megnéztem a Good bye, Lenin című német filmet, nagyon-nagyon jó, szinte ez a legjobb német film, amit láttam életemben (bár a Bukás is zseniális), de ez egyszerűen, azok a vágások és a zene, hiteles színészek, nagyon nagy hatást tett rám. Az NDK és NSZK, Berlin a rendszerváltás után, egy család megható története... Na az ebéd utáni filmről már nem mondhatók el ezek, a Büszkeség és balítélet modern változata, rég láttam ilyen rossz filmet, nem is bírtam végignézni. Úgy gondoltam, az egész napom bőven kitelik vagy tanulással, vagy olvasással, vagy tévézéssel, vagy netezéssel... De aztán délután olyan szépen sütött a nap, hogy csak a friss levegőre vágytam. Szívesen kimentem volna a mamáékhoz, csak nem akartam biciklizni, így görkoriztam egy kicsit. Csak Kilitibe mentem, sőt, igazából a Tescoig, ki akartam próbálni a hidat az M7es felett, és sikerült, visszafele meg a Sió mellett jöttem a nosztalgia kedvéért. Mikor hazaértem, hívott Dia, hogy találkozzunk. Meglepődtem,mert tudtam, hogy a mamájánál van, de nagyon örültem neki. Nagy nehezen kibumliztam, hogy hadd menjek el fél tízig, hajat mostam, vacsoráztam, visszavittem a filmet Fofohoz, aztán találkoztunk. hozott nekem Finnországból hangulatgyűrűt meg képeslapot, úgy örültem neki. Aztán beültünk a Roxyba beszélgetni, meséltünk egymásnak. Nagyon jó volt hallgatni a nyári kalandjait, meg oului és helsinkii élményeit. Sétáltam haza egyedül a sötétben, és örültem a barátaimnak, aztán azon gondolkodtam, hogy miért nem félek egyedül a sötétben. Néha támadnak ilyen kényszerképzeteim, de összességében viszonylag magabiztosan megyek bárhová az éjszakában, pedig általában ilyen képek jelennek meg rémálmaimban.
A héten úgy terveztem, hogy jobban filozofikusabb és az élet értelmét vizsgálóbb gondolatokat írok, dehát majd máskor. Ez a hét viszonylag még egészen jó volt, a jövőben lesz elég húzos...Szerdán rajzon @RC kiállítást néztünk, nagyon jó volt, akadt pár igazán elgondolkodtató plakát (az egyiket betettem), töriből végig a taoizmuson gondolkodtunk, Lao-Ce Tao-te-kingjét alapul véve, izgalmas volt.:P Csütörtökön megnéztük a Corvinba Nicole Kidman új filmjét- Bewitched-, eléggé nagyon lapos volt, bár néhány jelenetnél lehetett nevetni, Csillával és Gáborral voltam, de a lényeg, hogy tényleg Nicole Kidman volt a boszi, mint mindig, lenyűgözően elragadóan elbűvölően. Ezen csütörtökön történt még, hogy Kné egyszercsak nem volt ott francián, mi pedig egész órán nagyon vicceseket kombinálgattunk.Nagyon jó óra volt, liftbeszorulás, nem kívánt terhesség, válóper, "franciázás":P Kával a kuckóban vagy a DÖK szobában, eleinte a megszokott pápa vagy Brad Pitt közvetlen vonalon és egyéb fantáziadús válaszlehetőségek, néhány pillanatban komolyan aggódtunk. Mint kiderült, fölöslegesen, mert másnap közölte, hogy 'csak' a lányának ment fel a láza, és őt ápolta. Mi pedig már kandikamerától, és Jáksós Kész átveréstől paráztunk, mert igen manipulatív felvétel készülhetett volna.
Gondolkoztam még az életvitelemen, amin ideje lenne változtatni. Nem tesz jót ez a szinte epikureista örömhajhászó lét, hogy mindig megpróbálok belezsúfolni egy csomó programot a napba, állandóan tömörítek és sűrítek, a végén pedig csak egy nagy rohanás lesz belőle. Tényleg nem így kellene, mert a végén az összes energiám felőrlödik, és arra sem fogok emlékezni, hogy mit csináltam, kivel találkoztam. Ezen még gondolkodom, aztán majd ha lesz időm, kifejtem...

@RC

Az előző hét

Na meg az azelőtti, valamint az azelőtti és még sorolhatnám...:P
Tényleg úgy érzem, hogy július óta, pontosabban a jamboree óta még nem sikerült normálisan kifejteni a gondolataimat. Csak ilyen kutyafuttában írott, rohanó bejegyzések, amiknek a végére nagy kegyesen odabiggyesztettem, hogy jó, majd hétvégén folytatom.Áhhh, szörnyű...
De tényleg nagyon rohan a világ, meg az élet, szaladnak a percek, tovatűnik minden, ha még belegondolni is szörnyen fájdalmas. Annyira szeretnék egy kicsit összeszedettebb lenni, hogy csak egy kicsit jobban tudjam, hol áll épp a fejem, és mik a terveim, gondjaim, dolgaim, oh csak egy picit rendezettebb. Most elsődleges célom- nem túl meglepő módon-, hogy záros határidőn belül leadjak legalább 10 kilót. (Na jó, azért az öt mínusz is jobb lenne, mint a mostani helyzet.) Eljött az az idő, amikor már tényleg nagyon-nagyon elmondhatatlanul zavar a tömegem, és érzem, sürgősen cselekednem kell. Azért nem fogom megutálni magam, arra nem pazarlom az életem, de annyival jobban érezném magam a bőrömben csak egy tízessel könnyebben. Nem filózóm ezen túl sokáig, mert elrontja a kedvem, de lényeg, hogy holnaptól elméletileg- és nagyon ajánlom, hogy gyakorlatilag is- elkezdek egy tizenöt napos diétát, amit eredménnyel szeretnék zárni. Bízom benne, hogy elég kitartó leszek, már csak az egészségem miatt is fontos lenne. Most teljesen kiszállt a fejemből, mit akartam írni ezen kívül. Annyi minden történik, tényleg, hihetetlen, hogy pár nap vagy egy-két hét alatt mennyi izgalmas dolog történik az emberrel. Igazából nem nagyon szeretem az eseménynaplókat, mert kevés benne az érzelem, és így a személyiség, de egyre jobban hajlok erre a formára, a zajló és élménydús mindennapjaim miatt. Most vasárnap este fele van, ilyent is ritkán lehet tapasztalni, hogy én vasárnap, bokros teendőimet félretéve blogot írjak. Azért néha nagyon jólesik, ha sokmindent kiírhatok magamból. Tegnap voltam Shasha szülinapi buliján, és nagyon örülök neki, hogy elmehettem, igazán jól éreztem magam. Jó társaság jött össze, és a dal, amit Matteo írt, egyszerűen exakatarzis, iszonyú jó. (Ezúton is nagyon gratulálok neki:) Rendhagyó buli volt, ezt úgy értem, hogy nem IHB (és sajnos manapság ez számít ritkaságnak..., na jó, most nem vágok le itt egy konzervatív monológot, lehet, hogy tényleg én vagyok túl maradi.) Az ajándékbontogatás után (ami olyan idillikus volt:) beszélgettünk Sárival. Nagyon jó volt, a modern technika vívmányait felhasználva (webkamera), integettünk neki, ő megpróbált hárfázni, csak sajnos nem hallatszott, és tényleg ez annyira jó meglepetés volt, mintha Sári is itt lett volna. Olyan szép volt. Aztán néhány hülyeséget csináltunk, ToMatos meg osztálykirándulásos képeket nézegettünk, pizzáztunk, énekeltünk gitárkísérettel, a hihetetlenül nosztalgikus örökzöldeket. (Illés, Republic, Koncz Zsuzsa, Pancsoló kislány:D- meg a többi csalamádé-nagyon szeretem, lételemem a nosztalgia.) Aztán néztünk pár elmebeteg:D videót (Britney- pregnant etc.), cés osztályhonlapot a frappás trágár versekkel..., később rémtörténeteket meg vicceket meséltünk a sötétben. Olyan jól éreztem magam, úgy szeretem őket. Csilla apukája elhozott a nyugatiig, és innen visszajöttem villamossal. Küldtem pár sms-t, zuhanyoztam, aztán kicsit olvastam. Jaj, nem gondoltam volna, hogy az utópia ennyire lehangol, bár nem igazán ismerkedtem ezzel a műfajjal, most kezembe akadt egy utopisztikus gyerekregény, Louis Lowry: Az emlékek őre. Nagyon szerettem tőle a Számláld meg a csillagokat! könyvét, gondoltam ezt is fogom, hát el kell ismernem, van benne fantázia, de engem tényleg elszomorít az a társadalom. Este azon gondolkodtam, mi van, ha mi is egy utópia vagyunk, jó, mondjuk ez csak felmerült, de épp hogy örülök neki, hogy érzek, és felfoghatom azt a sok csodálatos dolgot, amit a világ kínál, van szabad akaratom, tudok döntéseket hozni, érzek, tudok szeretni... Félek... Félek, hogy egyszer majd csak nem tudok szeretni, egyszerűen kifogy belőlem, vagy nem tudom. Ez kicsit olyan érzés, mint mikor tavaly hónapokig amiatt szorongtam, hogy mi van, ha kiürült a könnyzacskóm, mert egyszerűen nem voltam képes sírni. Aztán jött a szeptember, és három hónapig folyamatosan mindennap bőgtem. Sok félelem alaptalan, és jobb, ha megpróbálunk nem törődni vele. Visszatérve a tegnap estére, úgy éreztem, kicsit többet ittam a kelleténél, bár ez nem igaz, mondjuk lehet, hogy az tett be, hogy olyan lassan kortyolgattam azt a garonne-t, mindenesetre dekoncentrált voltam, bár nem hinném, hogy ezt mások is észrevették volna. Őszintén szólva szívesen berúgtam volna most, jó lett volna, kicsit feloldani ezt a merevségem. Azért eléggé oldott és laza voltam tegnap, este még beszélgettünk Flórával, aztán a szokásos zűrös-zavaros alvás következett. Ma reggel is beszélgettünk, jó volt, és annyira nosztalgikusnak tűnik a nyár, az összes ittalvásom. Néha félek, hogy kezdem elveszteni önmagam, persze azzal vigasztalódom, hogy éppen most kezdem megismerni, azért nem szeretném, ha most még folytatódnának ezek a zavaros kamaszévek. Most látom mennyire nosztalgikus lesz majd visszagondolni rá.
Nem tudom, mikor tudok írni legközelebb, de már megint várom a pénteket, valahogy még nem teljesen sikerül ez a rázódjunk bele a suliba/koleszba.

LGT : Arra születtem (Eszter dala)

Arra születtem, hogy kisgyermek legyek,
s anyám mellett lassan játsszam az életet,
arra születtem, hogy felnőtt is legyek,
s megértsem a szóból azt, amit lehet,
s végül arra jöttem én a világra,
hogy elhiggyem azt, hogy nem vagyok hiába,
ah, ah, ah, ah,

Arra születtem, hogy megszeressenek,
s megszeressem én is azt, akit lehet,
arra születtem, hogy boldog is legyek
s továbbadjam egyszer az életemet,
s végül arra jöttem én a világra,
hogy belehaljak abba, hogy éltem a világban,
ah, ah, ah, ah,

"El kell,hogy bírjuk terheink,
hogy elvesznek szép perceink,
és mindig mennünk kell tovább,
egy életen és sorson át.."
Depresszió

"Amikor már évek óta úgy kelsz föl, hogy minden áldott nap, minden csatát meg kell nyerni, mindig be kell bizonyítani, hogy te vagy a legjobb. Nagyon elkezdtem félni, hogy...mi van, ha nem én vagyok a legjobb? Nem akartam félni..." (Kontroll)

We must be the change we wish to see in the world.

Gandhi-idézet, megint nincs lelkierőm frappánsabbat, jellemzőbbet kitalálni. Annyira sokminden történik, egyszerűen képtelen vagyok leírni, csak épp annyit tudok, ami úgymond jólesik, és ami miatt még nem érzem azt, hogy az egész életem naplóírással töltöm. Kész rohanás minden napom, állandóan késésben vagyok, és annyi programom van egy délután, ami más embernek egy héten körülbelül. Ez egyrészt természetesen jó, de azért nem szeretem az ilyen túlzsúfoltságot, hogy nincs elég időm semmire. Most is, a szokásos koncepció, rohanok a vonathoz, aztán, majd ha lesz energiám, othhon folytatom. Ha már itt tartunk, ez a hétvégém is kész, fürödni akartam, sétálni, görkorizni, akkor esküvő, búcsú, és még ott van ez a jó könyv, na meg fizika,irodalom,francia,kémia,nyelvtan,matek,angol előadás, hogy a többiről ne is beszéljek.:S
Igen, megint hogy elterveztem, hogy majd a hétvégén írok. Annyira nincs időm és energiám semmire. Nem szeretem ezt az időszakot, a tanulás kellene hogy fontos legyen, de nem annyira, hogy mellette semmi hasznosat nem tudok csinálni. De tényleg úgy rohannak a napok, teljesen el vagyok havazva, kettéáll a fejem, úgy szalad az idő, hogy fogalmam sincs, mit csináltam. Most olvasok egy könyvet; Irene Gut Opdyke-Jennifer Armstrong:Két kezemmel, a TöZsótól kaptam kölcsön, ki tudja, mikor lesz időm elolvasni. Tegnap voltunk a Timi esküvőjén, nagyon örültem neki, hogy elmehettem, szerintem olyan ritkaság az ilyesmi, nekem már ez nosztalgikus volt, egy lagzi, mintha csak a múlt századig lett volna jellemző. Nemsokára megyek fel Pestre, a hetem is teljesen be van osztva, holnap, ha minden igaz, Mindentudásra megyek.
Zárszóként még a dátumra tekintve megemlíteném, hogy ma van a World Trade Center lerombolásának negyedik évfordulója. Nevezetes, szomorú nap ez mindenki életében. In memoriam september 11.

Remélem jövő hétvégén sikerül.
Annyi mindent kellene, könyvet is szerettem volna írni, de azt majd csak, ha nagyon ráérek, érettségi után, vagy évek múlva.

"Az orvosság beteggé, a matematika szomorúvá, a teológia pedig bűnössé teszi az embert."

Ez Luther Mártontól, ilyen és ehhez hasonló elgondolkodtató:P idézetekkel indítottuk az első matekórát. Általában azért nem írok blogot, mert nem tudok semmi értelmes címet kitalálni, így most is ilyen a cím. Megpróbálok nem parázni ettől az időelb_aszás állandóan kísértő félelmétől, nagyon zajlik az élet, így mindenképp akartam valami kis hírt adni magamról. Annak ellenére, hogy az előzőt is qvára nem tudtam befejezni, amit a Flóráéknál írtam, azért feltettem. Soha semmire sincs időm, állandóan rohanok, na most nem jövök elő megint ezzel a hektikus életmód-parával, tényleg sietnem kell. (Ez megint paradox módon érthetetlen, de nem megyek bele, mert tényleg éjfélig írhatnék.) Megint eseménynapló-szerű lesz.:S Szóval a koleszos gólyatábor szerencsésen véget ért, elkezdődött a suli, Csányi Csilla FPI-s lett teljes állásban, helyette Albert Attila jött, aki eddig nagyon jófej, Monhor Viki nevű új osztálytársunk lett, Dies irae 9.a, Sári vissza Franciaországba, Kordi magántanulói státuszban, mivel Párizsban tanul, ezen kívül semmi változás nem történt. Az órarendünk eleinte amilyen kellemesnek ígérkezett, olyan borzasztó lett a végére; pénteken hat óránk van, az összes többin hét, ráadásul kéthetente van két lyukas óránk, minden kedden hetedik lyukas után nyolcadik töri.brhhhh:(, most ez a felállás, azért remélem, bírom majd. Főleg, hogy új, merész ötleteim vannak. Tegnap neyünkkel és néhány osztály-és iskolatársammal hirtelen felindulásból meglátogattam egy zeneiskolát.qva fáradt vok, semmit nem olvastam az angol könyvből, és egyébként is qvára semmit nem tanultam... Vtam neyünkkel zenesuliba, az a nő nagyon jófej, de tényleg...:D, így elkezdtünk turkálókról beszélgetni,etc.,oan laza:)amúgy nem tom, mi legyen, mert alapjában véve tetszik az iskola, csakhát ugye alapítványi, és havi ötezer azért nagyon sok sztem..., mondjuk apu belemenne, meg nagyon érdekel ez, heti 60 perc saxofon, meg csütörtökön másfél óra jazz-zenekar...., de ahogy magamat ismerem, nem leszek elég kitartó, meg sok dolgom lesz etc., bár tényleg érdekel a jazz meg a zene...plusz van még egy csomó szabadon választott, ilyen ütős hangszerek, világzene stb. Szerintetek mi legyen?--- Ez a rész a tegnapi fórumos hozzászólásomból van, csak nem volt kedvem újra beírni... Szóval ez a helyzet, elhatároztam, hogy megpróbálom mindenképp, nem veszíthetek sokat, ha meg nem megy, abbahagyom, de nagyon szeretnék kitartó lenni. Ma találkoztam Lindával, csinált nekem ebédet, annyira szeretem:). Sétáltunk a Váci utcán meg fagyiztunk,voltunk a H&M-ben, a vásárcsarnokban, ahol vettem egy könyvet; "A tudatalattid csodálatos hatalma" címmel, amely elméletileg megváltoztathatja az életed, csodákra vagy képes..., kíváncsian várom. Linda hozott Svédországból egy nagyon édes kulcstartót, és fülbevalót is, amit előszeretettel hordok. Ma elég jókedvem van, jól érzem magam, remélem, ez így is marad.
Most befejezem. A többit majd hétvégén, remélhetőleg összeszedettebben.

Túl az első héten...

Már megint depis vagyok, ezt nem hiszem el... Egyetlen pozitívum, hogy tudom magamról, hogy el fog múlni, és addig megpróbálom 'kiélvezni' a szomorúság minden pillanatát. Ja, és azt is tudom, hogy ebbben megint nagy szerepet játszik a fáradtság, mint ahogy abban is, hogy most nem vagyok formában, és esetleg nem vagyok annyra magasröptű. Ez Kné oltás volt, ha vki nem vette volna észre:P, mondjuk az is vicces, hogy ki vagyok akadva Knéra, amiért mindig azzal mentegetőzik, hogy fáradt, én meg teljesen ugyanazt csinálom. Annyira önsajnáló, és persze önző vagyok, és annyira nem jó ez így. Igen, sokkal jobban tenném, ha levetkőzném ezeket a komplexusaimat, mert csak nekem rossz tőle, és ha egyszerűen lehetnék boldogabb is, akkor miért nem élem azt az életet.