I'm a big big girl in a big big world...

azok a nosztalgikus régi szép idők:)
Mikor még Emiliát hallgattunk...

Hát, nem tudom, miért ez a cím, de most nincs is időm ezen gondolkozni...Ismét nagyon sietek, mert mint mindig, megfogadtam, hogy jókislány módjára:P tizenegykor ágyban leszek.

Az utóbbi időben nagyon elhanyagoltam a blogírást, talán azért mert már Csilla és Shasha sem írnak...,meg mert abszolút nem volt időm és lelkierőm sem... Mindig feljöttem a netre,mondván,hogy blogot írok...,de kikötöttem msnen...,vagy bárhol máshol a világhálón...,ja igen!,legújabb katarzisforrásunk a 'pló:D. Úgyhogy igazából én már csak ezt az M.I.Sz.-i naplót olvasom:),néha egy-két Kancsócska-kacajjal:). Persze emellett kicsit sajnálom is Maxit, hiszen szerintem valamilyen szinten igazságtalanság, vagy képmutatás az, amit csinálunk vele...És őszintén szólva szerintem nem is annyira szánalmas,sőt,inkább becsülendő,hogy fel meri vállalni az érzéseit...Mindig belegondolok,hogy mi lenne, ha valaki ugyanígy röhögne az én blogomon.Bizonyára nagyon rosszul esne,pedig nem sokban különbözik a Maxiétól. Valószínűleg ebben is vannak olyan dolgok,amiket más szánalmasnak talál... Szóval ezért próbálok küzdeni az ilyenfajta rosszindulatúság ellen,de valahogy nem megy. Hiszen mégiscsak jobb ezen nevetni,és ha megemlíteném valakinek,hogy én mit érzek ezzel kapcsolatban,csak leoltana...
Na mindegy,természetesen nem erről szerettem volna írni.
Annyira rengeteg dolog történt velem, mint már említettem, hogy még az eseményeket sem tudnám leírni éjfélig, nemhogy még a gondolataimat...
Nem is tudom,hol kezdjem...
Először akkor nem írtam,mikor nagyon készültem (némi hiperbolikus túlzással:) az antológiára,és Olivérrel beszélgettünk msnen. Ezt azért tartom fontosnak, mert ennek hatására megváltozott a véleményem Knéról. Mostanában egész más szemmel nézek rá,és annak ellenére,hogy néha nagyon idegesít,főleg az exaggerated smile,és ez az egész tettetés és álarc,a negédesség...,elfogadom és szeretem. Valószínúleg ebben az is közrejátszik,hogy mostanában nagyon kedves velem. Az antológia kapcsán pedig rá kellett jönnöm,hogy én egyszerűen képtelen vagyok alkotni,és hiába van ezer meg ezer ötletem, nem tudom őket (:) kamatoztatni egyrészt azért, mert nem vagyok elég kitartó és nincs elég akaraterőm, másrészt azért,és ez a nagyobb gond, hogy sosem vagyok elégedett önmagammal. Mindig legszívesebben kidobnám azt, amit írtam, és így tényleg sosem lesz belőlem író. Az antológiára végül egy párizsi útibeszámolót adtam be,ami viszonylag objektív és nem annyira személyes,így kevésbé kikezdhető...
Aztán utána már szinte vége is lett a félévnek. A legmeghökkentőbb a bizonyítványom lett, mert kitűnő lettem, ami szerintem másokat is nagyon meglepett. Ebben a legjobb pedig az volt,hogy Kné éppen akkor mondta el nekem,amikor leginkább padlón voltam,és ezzel némiképp sikerült kihoznia a letargiából,és szebbé tette a napomat. Nem tudom, a többiek hogy látták ezt a dolgot, de kicsit úgy éreztem-örökös paranoiámból és üldözési mániámból fakadóan-,hogy nem örültek neki. Mintha ez a 'pont ő,aki nem érdemelné meg'-érzésük lett volna. Flóra persze csak annyit mondott,hogy ne legyek már ilyen stréber,ami szintén nagyon rosszul esett. Tehát úgy éreztem,hogy igazából ezt csak Kné értékeli,és ő az, aki mellettem áll a z ügyben,és biztat, talán ezért is került így közelebb hozzám.
Megint túlragoztam ezt a bizonyítvány-dolgot,na mindegy.
Egyébként az volt az a hétvége,ami a teljes melankólia,letargia,kétségbeesés és összezavarodottság jegyében telt. A Fonogram koncert miatt maradtam fenn,ami igazából nem volt túl színvonalas,de azért örültem,hogy elmentem. Visszatekintve olyan jó hétvége volt,csak ez a Flóra-ügy ne lett volna. Talán már írtam,hogy nagyon sokat segített Zsuzsi és Shasha,hogy elmondhattam nekik mindent...,bár néha azt éreztem,hogy nem kellene az én problémáimmal terhelnem őket,de még a másnapi korizásnál is ezt kellett hallgatnia szegény Zsuzsinak. (huh,ez most tényleg teljesen véletlenül jött,semmi amszterdami Kék Banán Lovastábor asszociácó:)
Ez a hétvége valamiféle fordulópontot jelentett,hiszen ettől kezdve elkezdtem a saját életemmel foglalkozni,és megpróbáltam nem mások problémáival törődni,amit azóta is folyamatosan próbálok... A Zsófi és a Flóra ügyet lezártnak tekintem,bár mindkettő fáj,és mély nyomot hagyott bennem,de most nem szeretnék ebbe belemenni,és feltépni a múlt fájó sebeit. (huh,de költői volt..) Talán annyit tanultam a dologból,hogy sosem szabad hirtelen elmélyíteni egy kapcsolatot,anélkül,hogy mindent megtettünk volna azért,hogy alaposan megismerjük az illetőt, mert akkor utána nagyon nehéz és fájdalmas kimászni belőle. Rosszul esik a tudat,hogy már sosem lesz olyan a kapcsolatunk mint régen,és valami meghalt benne,valami elveszett...
Ezek után pedig azon izgulok,hogy a többi kapcsolatom ne menjen így tönkre, mert ez nagyon romló tendencia. Az elmúlt hónapban elvesztettem két embert,akik közel álltak hozzám,és ezt már sajnos nem lehet visszacsinálni...
Biztosan fogok még erről írni,hiszen képtelen vagyok magamban lezárni,de most inkább befejezném ezt a témát.
Visszatérek az eseményekhez,dióhéjban...
A síszünet nagyon-nagyon jólt telt,hihetetlenül élveztem a síelést a sok esés ellenére:) Megint olyan idillikus volt,ami szerintem már nagyon észrevehető,hogy nekem ezek a legfontosabbak: idillikusság-nosztalgia-régi szép idők-boldogult úrfikorom...,és szinte mindenben ezt keresem...
A síszünet után kiderült az Arany János végeredménye,és kicsit hasonlóan éreztem,mint a bizonyítványnál. Elkezdett zavarni a versengés és rivalizálás,ami szerintem a fazekasban alapvetően ott van... Zsuzsival beszéltünk erről,és azt mondta,hogy szerinte az igaz barát őszintén örül a sikereinknek és szívből gratulál. Ezzel nem teljesen értek egyet,hiszen maga az önzetlenség szó hamis szerintem...Mindenesetre őszintén szólva én egyedül Gábornál éreztem azt,hogy szívből gratulál,ami azért nagyon jól esett... Ezzel még nincs vége a sornak,hiszen,hogy teljes legyen a pindaroszi triád (huh,de show off...,sajnos egyszerűen képtelen vagyok leszokni erről...,de talán már ezt is írtam...:S), a harmadik hasonlóan zavaró érzés a fogalmazásom kiosztása után kerített hatalmába. Tényleg nagyon féltem,hogy azt fogja mondani Kné,hogy "nem az elmzés másolása volt a feladat",vagy valami ilyesmi,de ő annyira aranyos volt:). Az igaz,hogy tényleg hihetetlenül sok időt töltöttem vele,többet mint eddig bármivel,és a végén már nagyon ideges voltam,hogy ez négy órát elvett az életemből,de ezek szerint megérte...,valamilyen szempontból. Bár nagyon zavarnak az ilyen beszólások,hogy "Valdd be őszintén,mennyi volt ebből saját gondolat..." vagy "Na jó,de ezt a két ötöst minek köszönheted...",és nem feltétlenül azért mert nincs igazuk,hanem mert úgy érzem,hogy a barátaim egyáltalán nem ismernek el engem...,és nem tartanak semmire...Ezért ellensúlyozza picit,hogy Kné olyan rendes volt velem...Ja,és utána azt mondta,hogy mennyire örül neki,hogy így megerősödtem tavaly óta,és ilyen stabil lettem.Erre Zsófinak megint volt egy-szerintem nagyon rossz-beszólása,amivel le akart oltani.Sikerült is elérnie a célját,hiszen nagyon rosszul esett,bár próbáltam nem mutatni...

Jaj,megint nem arról írtam,amiről szeretettem volna,de mostmár be kell fejeznem, mert nagyon fáradt vagyok...
Tudom,hogy mindig ezzel mentegetőzöm, de ez a mai bejegyzés is azért lett ilyen zavaros,mert nagyon fáradt vagyok:S
Most kicsit rosszul érzem magam ezek miatt a dolgok miatt,de remélem jobban leszek...