Az előző hét

Na meg az azelőtti, valamint az azelőtti és még sorolhatnám...:P
Tényleg úgy érzem, hogy július óta, pontosabban a jamboree óta még nem sikerült normálisan kifejteni a gondolataimat. Csak ilyen kutyafuttában írott, rohanó bejegyzések, amiknek a végére nagy kegyesen odabiggyesztettem, hogy jó, majd hétvégén folytatom.Áhhh, szörnyű...
De tényleg nagyon rohan a világ, meg az élet, szaladnak a percek, tovatűnik minden, ha még belegondolni is szörnyen fájdalmas. Annyira szeretnék egy kicsit összeszedettebb lenni, hogy csak egy kicsit jobban tudjam, hol áll épp a fejem, és mik a terveim, gondjaim, dolgaim, oh csak egy picit rendezettebb. Most elsődleges célom- nem túl meglepő módon-, hogy záros határidőn belül leadjak legalább 10 kilót. (Na jó, azért az öt mínusz is jobb lenne, mint a mostani helyzet.) Eljött az az idő, amikor már tényleg nagyon-nagyon elmondhatatlanul zavar a tömegem, és érzem, sürgősen cselekednem kell. Azért nem fogom megutálni magam, arra nem pazarlom az életem, de annyival jobban érezném magam a bőrömben csak egy tízessel könnyebben. Nem filózóm ezen túl sokáig, mert elrontja a kedvem, de lényeg, hogy holnaptól elméletileg- és nagyon ajánlom, hogy gyakorlatilag is- elkezdek egy tizenöt napos diétát, amit eredménnyel szeretnék zárni. Bízom benne, hogy elég kitartó leszek, már csak az egészségem miatt is fontos lenne. Most teljesen kiszállt a fejemből, mit akartam írni ezen kívül. Annyi minden történik, tényleg, hihetetlen, hogy pár nap vagy egy-két hét alatt mennyi izgalmas dolog történik az emberrel. Igazából nem nagyon szeretem az eseménynaplókat, mert kevés benne az érzelem, és így a személyiség, de egyre jobban hajlok erre a formára, a zajló és élménydús mindennapjaim miatt. Most vasárnap este fele van, ilyent is ritkán lehet tapasztalni, hogy én vasárnap, bokros teendőimet félretéve blogot írjak. Azért néha nagyon jólesik, ha sokmindent kiírhatok magamból. Tegnap voltam Shasha szülinapi buliján, és nagyon örülök neki, hogy elmehettem, igazán jól éreztem magam. Jó társaság jött össze, és a dal, amit Matteo írt, egyszerűen exakatarzis, iszonyú jó. (Ezúton is nagyon gratulálok neki:) Rendhagyó buli volt, ezt úgy értem, hogy nem IHB (és sajnos manapság ez számít ritkaságnak..., na jó, most nem vágok le itt egy konzervatív monológot, lehet, hogy tényleg én vagyok túl maradi.) Az ajándékbontogatás után (ami olyan idillikus volt:) beszélgettünk Sárival. Nagyon jó volt, a modern technika vívmányait felhasználva (webkamera), integettünk neki, ő megpróbált hárfázni, csak sajnos nem hallatszott, és tényleg ez annyira jó meglepetés volt, mintha Sári is itt lett volna. Olyan szép volt. Aztán néhány hülyeséget csináltunk, ToMatos meg osztálykirándulásos képeket nézegettünk, pizzáztunk, énekeltünk gitárkísérettel, a hihetetlenül nosztalgikus örökzöldeket. (Illés, Republic, Koncz Zsuzsa, Pancsoló kislány:D- meg a többi csalamádé-nagyon szeretem, lételemem a nosztalgia.) Aztán néztünk pár elmebeteg:D videót (Britney- pregnant etc.), cés osztályhonlapot a frappás trágár versekkel..., később rémtörténeteket meg vicceket meséltünk a sötétben. Olyan jól éreztem magam, úgy szeretem őket. Csilla apukája elhozott a nyugatiig, és innen visszajöttem villamossal. Küldtem pár sms-t, zuhanyoztam, aztán kicsit olvastam. Jaj, nem gondoltam volna, hogy az utópia ennyire lehangol, bár nem igazán ismerkedtem ezzel a műfajjal, most kezembe akadt egy utopisztikus gyerekregény, Louis Lowry: Az emlékek őre. Nagyon szerettem tőle a Számláld meg a csillagokat! könyvét, gondoltam ezt is fogom, hát el kell ismernem, van benne fantázia, de engem tényleg elszomorít az a társadalom. Este azon gondolkodtam, mi van, ha mi is egy utópia vagyunk, jó, mondjuk ez csak felmerült, de épp hogy örülök neki, hogy érzek, és felfoghatom azt a sok csodálatos dolgot, amit a világ kínál, van szabad akaratom, tudok döntéseket hozni, érzek, tudok szeretni... Félek... Félek, hogy egyszer majd csak nem tudok szeretni, egyszerűen kifogy belőlem, vagy nem tudom. Ez kicsit olyan érzés, mint mikor tavaly hónapokig amiatt szorongtam, hogy mi van, ha kiürült a könnyzacskóm, mert egyszerűen nem voltam képes sírni. Aztán jött a szeptember, és három hónapig folyamatosan mindennap bőgtem. Sok félelem alaptalan, és jobb, ha megpróbálunk nem törődni vele. Visszatérve a tegnap estére, úgy éreztem, kicsit többet ittam a kelleténél, bár ez nem igaz, mondjuk lehet, hogy az tett be, hogy olyan lassan kortyolgattam azt a garonne-t, mindenesetre dekoncentrált voltam, bár nem hinném, hogy ezt mások is észrevették volna. Őszintén szólva szívesen berúgtam volna most, jó lett volna, kicsit feloldani ezt a merevségem. Azért eléggé oldott és laza voltam tegnap, este még beszélgettünk Flórával, aztán a szokásos zűrös-zavaros alvás következett. Ma reggel is beszélgettünk, jó volt, és annyira nosztalgikusnak tűnik a nyár, az összes ittalvásom. Néha félek, hogy kezdem elveszteni önmagam, persze azzal vigasztalódom, hogy éppen most kezdem megismerni, azért nem szeretném, ha most még folytatódnának ezek a zavaros kamaszévek. Most látom mennyire nosztalgikus lesz majd visszagondolni rá.
Nem tudom, mikor tudok írni legközelebb, de már megint várom a pénteket, valahogy még nem teljesen sikerül ez a rázódjunk bele a suliba/koleszba.

LGT : Arra születtem (Eszter dala)

Arra születtem, hogy kisgyermek legyek,
s anyám mellett lassan játsszam az életet,
arra születtem, hogy felnőtt is legyek,
s megértsem a szóból azt, amit lehet,
s végül arra jöttem én a világra,
hogy elhiggyem azt, hogy nem vagyok hiába,
ah, ah, ah, ah,

Arra születtem, hogy megszeressenek,
s megszeressem én is azt, akit lehet,
arra születtem, hogy boldog is legyek
s továbbadjam egyszer az életemet,
s végül arra jöttem én a világra,
hogy belehaljak abba, hogy éltem a világban,
ah, ah, ah, ah,

"El kell,hogy bírjuk terheink,
hogy elvesznek szép perceink,
és mindig mennünk kell tovább,
egy életen és sorson át.."
Depresszió

"Amikor már évek óta úgy kelsz föl, hogy minden áldott nap, minden csatát meg kell nyerni, mindig be kell bizonyítani, hogy te vagy a legjobb. Nagyon elkezdtem félni, hogy...mi van, ha nem én vagyok a legjobb? Nem akartam félni..." (Kontroll)