Az élet nem lányregény

A cím a tegnapi Koncz Zsuzsa koncert apropóján...
megint sokminden történt, és megint keveset fogok írni, mert úgy terveztem, tizenegy körül lefekszem...
Dehát ember tervez....

Kezdeném a végén, tehát a tegnapi koncertnél...
Én örültem neki, hogy ott lehettem, egyrészt a Művészetek Palotája miatt...Arra gondoltam, hogy most, hogy már ide épült, bele kellene törődnünk, és meglátni benne a pozitívumokat. Megpróbáltam elképzelni, hogy milyen lesz itt az élet húsz év múlva..., sétálgatni a Duna partján, és mindenféle irodaházak, hotelek, üzletek, a Nemzeti és ez a Palota..., és minden ien posztmodern, a 21. század kultúrája..., hát kicsit nehezemre esett...Mikor még csak két modern épületet látok körülbelül a semmi közepén,a Lágymányosi vonatzaja mellett, falakkal, beépítetlen területekkel, gödrökkel, emelvényekkel és graffitis lemezekkel körülvéve.
Hátha lesz belőle valami...
A koncert pedig nagyon jó volt, a terem akusztikája tényleg kiváló...
Oh és megint annyira boldogult úrfikorom... (hát, erről egyszerűen nem bírok leszokni:S)
Azok a dalok a 70-es évektől..., lehet hogy átkos meg minden, de nekem akkor is a nosztalgikus régi szép idők...
Olyan jó volt átérezni azokat a dalokat, főleg a Kárpáthyék lánya fogott meg megint..., vizuálisan magam elé tudtam képzelni az egészet. Meg kell hagyni, az énekesnő nagyon jól tartja magát..., és milyen nagy dicsőség, hogy túl az ötödik ikszen egy Európa-szinten magas színvonalú hangversenytermben teltházas koncertet ad, és háromszor tapsolta vissza a közönség. A Susanne is nagyon jó volt, nem a francia miatt;), egyszóval nagyon tetszett a koncert. Az egésznek volt egy felépített fonala, amely mentén haladt, kezdődött 1964-gyel, a végén pedig a Ha én rózsa volnék... Leginkább Bródy dalok, de volt József Attila emlékére a kertész leszek is...
Ezen kívül a hetem teljes káosz és csőd...
A hétfői napom jól indult, és délután Lillával meg Beával megnéztünk egy nagyon jó albérletet..., teljesen berendezett, ráadásul nagyon jó környék, a Deákon, a Gödörnél, és egyből beleszerettem a lakásba... Naposon jött a lesújtó hír, hogy kirúgták Speedyt..., nem hittem volna magamról, hogy sírni fogok.., de egyszerűen olyan megható volt..., hallgatni, ahogy próbálkozik..., a kis egyedi hasonlatát a lovakról meg a gátakról..., jaj, szegény.... Ezek után csak mégjobban meggyűlöltem az egész rendszert, és Pistvánt...
Kedden elmentünk moziba..., csoportprogram csoportvezető nélkül..., olyan baráti volt. Szeretem az Odeont és bár egyáltalán nem ilyen filmre számítottam, végül örülök, hogy láttam. Mennyország most..., megint egy nagyon fontos és aktuális problémát feszeget, a terrorizmust, méghozzá az egyénben végbemenő lelki folyamatokra kiélezve..., néhol szatirikus humorral... A technikai megoldások is..., a befejezés nagyon jó volt.
Utána beültünk egy teaházba a Margit-hídnál, én nagyon jól éreztem magam, ittunk fahéjas-mandulás-almás teát, és persze Kati néni hívott meg. Olyan jószívű és jóindulatú, meg persze lelkes, nem hiába speedy.:)
A hét többi része csak úgy eltelt, tanulással, pihenéssel, semmittevéssel, olvasgatással...Ja, szerdán mostmár konvencionális program általában a Megasztár, és utána a Született feleségek. Oh, most a Hoffmann Móni bekerült..., örültem neki, bár ennek ellenére elég színvonaltalannak tartom a műsort.
Pénteken Mokka közölte az Arany János ideiglenes eredményeit, már egész héten részeredményeket mondott..., most úgy néz ki, hogy 165 pontom lett, aminek persze örültem.
Bár mindig ott van ez az álszerénység, ami igazán nem tudom, mire való, de nem megy másképp, és ez valahol jó. Másoktól is ezt várom el, nem tudom miért. Épp ezért furcsállom Zsófi metamorfózisát..., új szokása szerint minden erényét elismeri, ami persze normális..., én mégsem tudnám ezt megtenni.Valahogy nem vagyok az a mások előtt magát fényező típus..., és még ezek után is van aki beképzeltnek tart, nem értem miért küzdök kétségbeesetten ellene.
Más: Ma elolvastam Az ötödik Sallyt, nagyon örültem neki, mély benyomást tett rám. Hihetetlen, hogy mennyi minden képes szétrombolni egy ember személyiségét, szörnyű dolgok ezek.. Bár én is folyton csak álmodozom gyerekkorom óta, és a fejemben teremtem meg a dolgokat, ami tudom, nem helyes, de nem is próbálok tenni ellene, mert akkor úgy érzem, kevesebb lennék.
Mostanában megint túl eseménynaplószerű ez a blog, remélem nemsokára rátérek az érzéseimre, de sosincs elég időm. Most jöhetne megint egy idővel kapcsolatos monológ, de nincs rá időm...
Viszont ez kell nekem, hogy minden héten leírjak pár gondolatot, olyan ez, mintha a rengeteg fejemben kavargó összezavarodottságot sorokba rendezném, és betenném ide. Ezzel kitisztul a fejem, és utána tudok tovább lépni.
Megint fáradt vagyok és késő van, azt hiszem nem tudok többet írni.
Jó lenne például egy novellában kifejezni érzéseimet, félelmeimet, de ilyenkor már nem állok neki. Olyan könnyű volna más szájába ültetni a szavakat, nem kellene felelősséget vállalnom semmiért, nem kellene becsapnom magam és hazudni önmagamnak, bátran vállalhatnám a gondolataim. Tisztább fej kellene, élesebben látó szem..., nem ilyen elgyötört, munkába belefásult, gondolkozni nem képes valaki.