"Vártam rá: hogy elmondjam, hogy elénekeljem..."

Háát...igen-igen..., már nagyon régóta várom, hogy kiírhassam magamból a gondolataimat, úgy, ahogy szeretném. Félő, hogy ez sosem fog sikerülni. Most sem megfelelő rá az idő, aludtam körülbelül 4-5 órát, fáradt vagyok, pihennem kellene, és ötkor pedig be kell fejeznem, úgyhogy egyáltalán nem tudom majd leírni azt, amit szerettem volna.

Visszatértem ehhez a blogomhoz, kicsit hanyagolom a SPLEENt, bár tudom, hogy szükségem lesz még rá, hiszen biztosan kerülök olyan lelkiállapotba, de remélem, egyre ritkábban kell a komor fekete oldalakhoz menekülnöm. Arra is gondoltam, hogy kezdek egy új, harmadik blogot, de nem lenne semmi értelme, egy idő után megunnám, és csak kb. félévente írnék bele.

Az elmúlt félévben sem a közlésvágy hiánya okozta az el-el maradozó, ingadozó színvonalú bejegyzéseket, hanem az, hogy nem tudtam, miként fogalmazzam meg a fejemben keringő rengeteg gondolatot érthetően, és úgy, hogy ne érezzem azt, feleslegesen koptattam a billentyűzetet, hanem valóban megkönnyebbüljek, és visszaolvasva magamra ismerjek, valamint ne legyen középszerű és színvonaltalan...(maximalizmus még mindig...)

Nem tudom, mit várok, néha olyan kristálytisztán meg tudom fogalmazni magamnak a gondolataim, problémáim, aggályaim, kételyeim, észrevételeim, világ-és vallásfelfogásom, viszonyulásom a dolgokhoz, emberekhez, természethez, élethez, Istenhez...egyszóval az írnivalómat...De amikor odáig jutok, hogy tényleg itt az alkalom, és megörökíthetem, nem jönnek elő ezek a gondolatok, marad az üresség és mégis hiányérzet....

Értékelnem kellene...Ezt már egy ideje látom...Azt leszámítva, hogy nagyon le vagyok maradva események terén, ami mellesleg kevéssé érdekel, viszont az eseményekből következő észrevételek, megfigyelések és elképzelések közlése a sürgetőbb. Valóban, csak pörgött-pörgött az életem, annyira gyorsan rohant, hogy nem volt időm megállni, körültekinteni és leltározni... Így pedig lehetetlen továbblépni. Ezért kell ezt megtennem teljesen őszintén minél hamarabb.

Most kezdem, amíg időm engedi.

Nem is tudom, mikor írtam. Ide, emlékszem Arany János után, aztán talán még néhány idézetet a másikba, nem emlékszem, mindjárt visszakeresem...igen..., gyakorlatilag a tavasz is elszaladt velem, főként a május, és a június is teljesen kimaradt. Azóta nem számoltam el magammal...
Pedig valóban lett volna rá alkalmam, ha például nem napi két órát lógok wiwen, msnen...,ellenberger olvastam is..., Gábor,Orsi,Beu,Dóra blogját, és ki ne felejtsem Maxi 'plóját...
Végül pedig annyira felgyülemlett bennem a közlendő, hogy ezt egyszerre képtelen lévén kiadni magamból, inkább egyáltalán nem is próbálkoztam vele.
...és valahogy folytatni sem tudtam...,újra belelendülni, és megtalálni azt a hangot..., nagyon nehéz. Mégis muszáj sikerülnie, mert mint megannyiszor írtam, így lehet csak továbblépni.

A május nagyon hirtelen elrepült, epekedve vártuk a suli végét, és hipp-hopp bekövetkezett.
Tele volt TZkel, melyeken Anettka szerencsésen átsegített:P /Csordultig sose telj!;)/, tanulással teli órákkal, konvencionális törökvészi sétákkal:) és kimenőkkel, esti beszélgetésekkel, kevés alvással, sok fáradtsággal, színházakkal /István rockopera a Magyar Színházban, utána kb. Moszkvától Mechwartig "Felkelt a napunk...", Oidipusz a nemzetiben László Zsolttal, ja előtte még egy nagyon felejthető A bunda csoportprogram Katissal,Törőcsik Marival azt hiszem ennyi a kultúrából:P/, kicsit elszomorító a darabok színvonala, dehát én "csak" a közönség vagyok...,milyen jogon kritizálok... Aztán pedig Da Vinci premier, kétszer is, a mega döntő hétvégéjén..., majd a tavalyihoz hasonlóan Szenvedélyek napja..., csak Kinseyvel..., másnap pedig Mammutban Zsuval és Olivérrel Match Point, az új Woody Allen..., ja ki ne felejtsem, előtte, sőt még a kis ZPs party:P előtt ugyanígy Mammutban Fannyval, Beával és Szandikával Silent Hill, amin bealudtam, pdig nem is volt olyan rossz, utána pedig Vend utcai Eu-kompatibilis játszótér:P jégkrémmel... Ha belegondolok, körülbelül ennyi volt a május.
Ja, meg még a L'art pour l'art svédtörpéje, ahol egy pár percre húde híres ember lettem:P ott a színpadon...anál:D...

A június is hasonlóan gyorsan telt. Első hétvégén Gábor házibulija:D, majd másnap az állítólagos "Leslie-koncert" a Petőfi sétányon, amiből kb. csak sétálgatás lett..., utána héten az utolsó nagy csapások:S Na igen, még elfelejtettem, hogy néztük Rocky Horror Showt, és utána való hétfőn visszajött Pogáts...bye-bye Paróczai trigonometria és Szászné-féle lol kombinatorika órával:D...hááát elég ambivalens a dolog...Mert tény és való, hogy nagyon szeretjük és igazán szívből örülünk neki, dehát a kor..., már képtelen olyan jól tanítani, mint "boldogult úrfikorában", mindamellett azt is megértem, hogy tényleg csak ez élteti..., viszont öregkori szenilitás...háát..., majd lesz, ami lesz...
Aztán jöttek a kis piknikezések...Margitsziget, Normafa..., utolsó éjszaka a koleszban, Millenáris, jókedv, shoppingolás utolsó nap, H&M, aztán kiköltözés,KIKA..., évzáró előtt Feke Pál..., és hirtelen vége lett...
Itt egy picit megállnék, mert ígértem magamnak egy összegzést az egész tizedik évről, valamint a tanáraimról..., ez most szerintem elég rövid terjedelmű lesz majd..., egy külön bejegyzésben...

Jani

avagy Arany János Irodalmi Verseny- Döntő...

be kell vallanom, kissé ideges vagyok... a kissé pedig egy hatalmas understatement, hiszen őszintén szólva baromira ideges vagyok, mert megint sikerült elb_sznom (e helyett már ideje lenne egy emelkedettebb/kevésbé csúnya kifejezést alálnom...) az egész délutánom. Ez az egész blogger vmiért egyáltalán nem jelent meg és állandóan bekrepált, emiatt lettem bosszús...
Viszont sajnálok az életemből akár egyetlen másodpercet is haragra, netán dühre pazarolni, mégis annyiszor megteszem...

Sorry, deh ez most nagyon kikívánkozott belőlem...:S

Próbálok ismét vidám lenni...
Szóval több hónapnyi kihagyás után ismét itt vagyok...Ennek okát igazából nem tudom megfogalmazni, de valahogy úgy éreztem, hogy az esztergomi élményeimet ebbe a blogba kell írnom. Sajnos valami horribilis a restanciám, talán ezért is borultam ki annyira délután, mivel már rég tartottam ennyire szükségesnek és fontosnak, hogy írjak. Ide megpróbálom töményen belesűríteni a versenyt, aztán szerintem visszatérek a spleen-hangulatú blogomhoz, és ott folytatom az írást. Elengedhetetlennek tartom, hogy ma számoljak be az eddig történt eseményekről, az osztálykirándulásról és az ez idő alatt kialakuló/ felszínre törő érzéseimről, gondolataimról.
Kicsit bűntudatom is van (olyan furcsa, ezen már annyit gondolkoztam, mikor leírtam ezt a szót, hogy bűntudata szerintem csak annak lehet, aki valamilyen bűnt követett el...., valahogy mégis hajlamos vagyok ezt a kifejezést használni a lelkiismeret-furdalás helyett...), na mindegy, ignorálva e tényt lényeg, hogy nem érzem jól magam amiatt, hogy megígértem Olivérnek, megnézem a Pí-t, most viszont itt ülök, és végre gépelek. Ez azért sem olyan jó, mert tényleg nagyon érdekelne a film, csakhát láttam belőle kb. húsz percet, és alig értettem. Így meg szerintem nincs értelme. Büszkeségemből kifolyólag viszont nem merem bevallani, hogy nem igazán értem. Nem baj, azzal nyugtatom magam, hogy majd megnézem magyarul. Persze a mai nap sem úgy alakult, ahogy elterveztem. Szerettem volna bemenni a suliba, hogy közel két év után újra találkozzak a volt tanáraimmal, ez mégsem sikerült. Későn keltem, és csak dél körül készültem el, aztán levittem Ritának a biciklijét és náluk maradtam egy ideig beszélgetni. Azért jól éreztem magam, de ahhoz képest, hogy azt is elterveztem, kimegyek a mamáékhoz, abból sem lett semmi. Olyan gyönyörű idő volt/van, tipikusan ideális lett volna erre, én mégsem használtam ki, helyette csak felhívtam, hogy hogy vannak. Ezen kívül még Beu mondta, hogy ötkor találkozik Lilláékkal, oda már én is szívesen elmentem volna, csak frusztrált, hogy nem tudtam blogot írni, na meg nagyon fáj a bal lábamon valamilyen érkidudorodás, és alig tudok menni emiatt. Bűntudatomat tetézvén pedig azt is elterveztem, de nem végeztem el, hogy nekiállok picit tanulni, legalább a bioszt elkezdeni, mert teljes homály. Ehhez képest a napom szinte passzív semmittevésből állt, amit ugye hihetetlenül bánok.
Rengetegszer rájöttem már, hogy egy nap így is, úgy is 24 órából áll, és gyakorlatilag bármivel töltöm ki, ugyanazok a percek telnek el. Állandóan erre figyelmeztetem magam...
Ma olvastam Beu blogjában valamit, amit fontosnak tartok ide is lejegyezni. (Lehet, hogy koppintás, de nem érdekel...)

Tanítások könyve- Rossz érzések ellenszere

"Vajon ér-e annyit bármilyen dolog, hogy lelked rosszul érezze magát miatta? Találsz- e valamit, ami miatt érdemes a bánkódáshoz lealacsonyodhoz; sóvárgó, magába süppedő arccal csüggedned valami mulandó fölött?"
/Marcus Aurelius/

csupa költői kérdés...mennyire szeretném betartani... Ez a tanítás az ókor óta az ember sajátja, mégsem vesszük észre... Nem is tudom pontosan, hogy szól az a mondás, hogy amit az középkorig írtak (ergo a Biblia, és a görög, valamint a római irodalom), abban már benne foglaltatik minden, és azon kívül már nem érdemes, nem kell mást tudni a világról...Van benne valami.

Szóval igazából most érkeztem el oda, amire már több mint egy hete intenzíven készülök, hogy összefoglaljam, milyen szerepet játszott életemben ez a verseny. Furcsa, mert akkor annyira felindult voltam és érzelmektől fűtött, hogy sokkal könnyebben ment volna, így az idő távlatából, nyugodtabban szemlélve a dolgokat már kicsit nehezebb visszaidézni, épp ezért szeretném csak tömören és lényegretörően. (amit persze mindig leírok, de sosem tartom be:)
Több cím is felmerült bennem, míg végül a szürkén-egyszerű Jani mellett döntöttem. Gondoltam arra, hogy azt írom, Impossible is nothing...Ez viszont nem annyira vonatkozik ide, és nekem olyan kicsit fellengzősen is hangzik....Aztán azt akartam írni, hogy Minden csoda három napig tart, de ez pedig túlságosan lehangoló, elkeseredett, pesszimisztikus és kicsit depresszív. Elég furcs, hogy így visszagondolva milyen érzéseim vannak ezzel kapcsolatban. Például emlékszem, mikor tavaly bent volt a suliban két csaj, és Mokkával beszéltek, aztán utána mondta Mokka, hogy az egyik Arany János győztese. Akkor úgy néztem arra a lányra, mintha valami géniusz lenne, aki feledhetetlent alkotott, ja és gondoltam, hogy az ilyenek lesznek érdemérmesek. Most, hogy én vagyok ugyanebben a helyzetben, nem érzek semmi ilyesmit. Egyébként már az írásbelin is ez volt a helyzet, hogy tavaly hihetetlenül csodáltam Zsófit, és nagyon nagyra tartottam amiatt, hogy országosan 13. lett, amikor pedig én lettem harmadik, semmi becsülendőt vagy elismerésre méltót nem láttam ebben. Igazából nem tudom, mi változott, arra gondoltam, hogy talán a művek könnyebbsége miatt van.
Alapvetően ezzel kapcsolatban is egy vers jut eszembe, mégpedig egy olyan vers, amit nyáron olvastam, egy amatőr skizofrén vagy pszichoszomatikus beteg fiú költeménye:

Mindenkivel egy

Csak egy csepp vagyok
az óceánban
de könnycseppemben
az óceán van

csak rész vagyok az
egész világban
de részemben az
egész világ van

csak porszem vagyok
a mindenségben

s minden porszem egy
a mindenséggel.

/J. Sándor/


A versenyről most eseménynaplószerűen szeretnék beszámolni:

Csütörtökön itthon voltam, és igazából azt érzem, hogy magamhoz és a képességeimhez képest túl keveset készültem..., nagyjából annyi, hogy megnéztem a hatrészes BBC-s Colin Firth -féle (L) Büszkeség és balítéletet, ami várakozáson felül megnyerte a tetszésem. Szinte még nem is láttam olyan filmet, ami hűen visszaadja az eredeti könyv hangulatát...
Ezen kívül a nap alvással, msnezéssel és netezéssel telt, és talán az egészségesen picit túlmenő izgulással, félelemmel és aggodalommal. Ja, meg írtam kis összefoglaló lapokat (szinte attribútumom:), viszont beszédet egyszer sem próbáltam, annak ellenére, hogy pontosan tudatában voltam, mennyire gyengén megy nekem.
Péntek az valahogy jellemzően indult..., szép nyugodtan megmostam a hajam és összekészülődtem, nem igazán örültem, hogy át kell szállnom, de még mindig ez tűnt a legjobb lehetőségnek. Még csütörtök este megbeszéltem Zsófival, hogy mégis inkább Diáékkal megyek..., persze megint velem volt a kavarodás:S, mégis jobb volt így, nem éreztem volna jól magam, nagyon feszélyezett lettem volna Zsófiékkal. Aztán az állomáson ért a hidegzuhany: a hangosbemondó közölte, hogy a vonat húsz percet késik. Nagyon elkezdtem parázni, hogy nem tudok átszállni, és bár a néni határozottan kijelentette, hogy a szombathelyi gyors biztosan bevárja a Fonyódról érkező személyt, én mégis kétségbeesetten aput tárcsáztam. Ő pedig otthagyva a lengyeleket, kijött értem és elvitt Fehérvárra. (anyu szerintem ezt azóta sem tudja...) Végül nagyon örültem, hogy így alakult, mert a kocsiban hasznos beszélgetést folytattunk a közönség előtti hatásos beszédről. Igaz akkor azt éreztem, hogy minden eddigi módszerem felesleges, és mintha úgy indulnék neki az egésznek, hogy abszolút semmi nincs a tarsolyomban, de ez a beszélgetés inkább az élet egyéb területeinek szempontjából volt hasznos, mintsem ezen a versenyen. Olyan kellemes tavaszi esős idő volt, így telt a várakozás Fehérváron. Aztán pár perc késéssel beértünk a Délibe, majd elmentem a Szent István kórházhoz. Csodák csodájára én értem oda először, s miután megérkezett Csilla és Luca, Diával és az apukájával elindultunk vissza Budára. Dugóba kerültünk, nagyon sokat vártunk, de szerintem jól elbeszélgettük az időt, én legalábbis élveztem. Mintha Luca picit közelebb került volna hozzám, de talán ez csak pillanatnyi volt, mert a suliban, mikor már ott voltak az ő barátai is, ugyanolyan flegma volt, mint lenni szokott.
Mikor odaértünk a koleszba, kaptunk ajándékokat, és éppen én nem kaptam Németh Kristóf cd-t:P...Négytől hétig városnézés volt a program, úgy éreztem, hogy nem bírja tovább az agyam az információáradatot, így akármennyire szégyellni való, a végén már szándékosan nem figyeltem, nehogy túltelítődjön a fejecském:). Mondanom sem kell, hogy a már gyakorlott, Zsófi szavaival élve "az arcok" ellógták az idegenvezetést, és saját útjukat járták. Mégis úgy érzem, hogy érdemes volt részt vennem, hiszen egész más szemmel néztem Esztergomot, és szerintem gyönyörű volt. Nyolckor volt a szolidan ünnepélyes megnyitó, és már ez sokkal barátságosabb volt, mint számítottam. A "Főnéni":P nagyon kedves volt, és mon chéri K is kitett magáért (L).
A fogadtatás nagyszerű volt, svédasztalos vacsorával, bámulatra méltó ételkülönlegességekkel (na jó, a szarkazmust félretéve tényleg jó volt szerintem, oan standard hidegtál,formázott tojások meg ilyenek)..., Csilla, Luca és én a képviselőfánk kultúrált megevése versenyen mérkőztünk meg, melyből Csilla került ki győztesen:).
A vacsora után találkoztunk a szurkolótáborral (Shasha, Zsuzsi, Eszterke, Réka, Gábor, Tóni, Matteo), úgy volt, hogy kimegyünk a városba, de aztán valahogy mégis benn maradtunk, beszélgettünk, majd tele izgalommal elaludtunk.
Reggel lementünk az írásbelire, és volt még egy megnyitó, ahol ilyen lánykák énekeltek meg szvaltak, jaj, akkor annyira szívesen lettem volna a helyükben...Kilenctől tizenkettőig írásbeliztünk, ami viccesen indult, elültettek Dóri mellől:P, utána elég LOL volt, Lucával az összenézések:D...A témánk: Az emberi kapcsolatok sokszínűsége a Büszkeség és balítéletben, érdekesnek találtam, picit sajnáltam, hogy úgy ráhangolódtam Az ajtóra...Sok idő telt semmittevéssel a lapok, egy sorvezető, két toll, a kiemelőfilcem, valamint a pimbolim társaságában. Így visszagondolva tényleg nagyon jó dolog hinni a kabalákban:). A végén, mikor kimentünk olyan késztetést éreztem, hogy kihúzzam a címet (mert ez olyan szinten konvenció nálam:P), de ellenálltam a kísértésnek. Kihúztuk a sorszámokat, 18-as lett az enyém.
Ebéd után az első szóbeli...Esküszöm, még soha életemben nem izgultam ennyire, holott állandóan mondogattam magamnak, hogy ez minden tekintetben teljesen felesleges...Mégis remegtem, szédültem és minden bajom volt...Ilyen szempontból szerencse, hogy 18. voltam, mert 40-re már szívrohamot kaptam volna:). A legborzasztóbb mindig az üvegajtó előtti két perc volt..., az a tehetetlen kétségbeesés...Meglepődtem, hogy a Tanár úr kérem! a téma, mégpedig a 100 évvel ezelőtti és a mai iskolarendszer hasonlóságai és különbségei...A másodikban az volt a jó, hogy a karanténban kevésbé izgultam, és szerintem nagyon jól elbeszélgettünk a kilencedikesekkel, bár hihetetlenül fáradtak voltunk, és szerettünk volna végre túllenni rajta. A kérdés ismét meglepett, mivel annyira rákészültem a Boldogult úrfikoromra...Logikusnak találtam-e a Szegény gazdagok befejezését? Eléggé elrontottam, hogy nem arról beszéltem, amiről kellett volna, emellett csak a Fatia Negra-szálat elemeztem, zavaró közhelyekbe bocsátkozva...és túl röviden.
Olyan megkönnyebültem mentem utána vacsorázni:)... A legjobb pedig este volt, mikor kimentünk a városba, szerintem annyira gyönyörű volt akkor Esztergom...., az idegesség miatt (ami természetesen nem mentség), de valahogy mégis kellett, Zsófiékkal vettünk cigit:S
Amíg a többiek sétálgattak a városban és a Duna partján, Eszterke, Dia, Zsuzsi, TöZsó és én elmentünk egy kultúrkocsmába:). Sztem jó volt a hangulat, söröztünk (Edelweiss rull!), végre kicsit felnegedtem...Az utcán énekeltünk, aztán Szabó Eszter érzékeny búcsújára:P (mint Stencili a delta T-től:) visszatértünk. Fürödtünk, beszélgettünk, aztán elaludtunk.
Vasárnap próbáltam nem annyira izgulni..., de olyan nyomottnak és levertnek éreztem magam...Az első szóbelin eléggé az elején voltunk, és nem kis meglepetésemre az Arany János levélből kérdeztek: Mennyiben valósul meg Arany házasságkötése utáni célkitűzése: "lenni közönséges ember, mint más..." (Elnézést, de a kérdéseknél sosem vagyok pontos, mert nincs időm és energiám visszakeresni...) Ez azért volt különös, mert Mokka éppen ugyanezt adta fel, csak én akkor nem voltam ott...Hebegtem-habogtam valamit kevesebb, mint egy percben... A szünetben lazítottam csocsózással Tóniékkal, sztem tök jó volt:). Utána megérkezett a várva várt sztárzsűri:D, mindenkinek leesett az álla, hiszen mi úgy tudtuk, Eszterházy Péter jön, aztán megjelent Kováts Adél. Számomra igazán kellemes meglepetés volt, hiszen mindig is nagyon kedveltem, mondott pár szót a kedvenc könyvéről, Az ajtóról...Aztán vissza a karanténba, immár utoljára...Kaptunk emléklapot, amit mint a zsűri elnöke, Adélka:P is aláírt. Furcsa volt úgy bent ülni, hogy tudtuk, melyik műből lesz a kérdés, elég vicces történeteket szövögettünk...Aztán valahogy szóba jött a szovjet himnusz, na meg úttörődalok, a gondolkozószékbe pedig úgy mentem ki, hogy előtte az üvegajtónál a Börtön ablakábant énekeltem...Egy szó mint száz, az utolsó karantén elég érdekes volt:P.
A kérdés: Egyetértesz-e az elbeszélő kijelentésével: "én öltem meg Emerencet"? Erre egyáltalán nem gondoltam, pedig Kováts Adél próbált utalni rá előtte..., ez sem sikerült olyan jól, pedig csak a véleményemet kellett volna elmondanom, de még erre sem voltam képes összefüggően, lezárás is teljesen elmaradt... Meghallgattam néhány utánam következőt, és nagyon jó dolgokat mondtak..., Lucáéban tetszett meg az a gondolat, hogy ezzel önmagát is megölte , vagy önmagában is megölt valamit...(és ez még benne is van így a könyvben...) Iszonyú jó volt egyébként Luca, csak ez már olyan megszokott. Ezért tetszett nagyon- nagyon Csilla, mert annyira jól mondta és őszintén és szívből meg minden...TöZsó a tőle megszokott, mint a már említett Luca. Ezért igazából egyetértek Knéval, csak én azért ezt nem mondtam volna így ki, hogy nem gratulál nekik, mert tőlük ez alap. Igaz, hiszen én is úgy mentem el, hogy Luca és TöZsó alapból arany... Juditon is meglepődtem, annyira kiemelkedően jó volt, az a nyugodt, laza, könnyed hangvétel..., nem véletlen, hogy neki lett a legjobb a szóbelije.
Ebédeltünk, közben megjött Judit családja, Luca szülei és húgai, Anyol, Tamara és Zsófi apukája..., egyszóval Csillának meg nekem nem voltak itt a hozzátartozói...
Következett az eredméynhirdetés, amitől eléggé féltem. Valóban féltékeny és irigy természetű vagyok, de tényleg attól tartottam, hogy mit szól majd mindenki, ha csak én nem kapok semmit. Emellett azt is éreztem, hogy picit örülök, hogy így alakult, hiszen megmutatta, mennyit kell még fejlődnöm, hogy a többiekkel egy szintre kerüljek. Éreztem, hogy a szurkolók (most nem jut eszembe más szó a kis gruppira:) már kialakították a saját kis listájukat, és én jogosan egyikükén sem vagyok rajta. (Remélem, ezt nem olvassa senki, mert még félreértené.)
Ezután következett a hétvége legmegdöbbentőbb része.
A zsűritagok értékelték a versenyt, kezdve az írásbelivel. K állt kint, és mondta, hogy két fogalmazásból szeretnének felolvasni... Az első (és úgy örülök, hogy a sorrend ez volt) Lucáé, amit már előre tudtunk, hiszen mondta, hogy kedvenc Nagy László-idézetével kezdte:"Nyílhat a virág, jöhet a féreg" , ez szerintem is nagyon-nagyon jó, bár használata mostmár mindig az ő priviléguma marad. Természetesen sorszám alapján voltak rendszerezve a dolgozatok, így addig a pillanatig, még Luca nem jelentkezett, senkinek fogalma sem volt róla, hogy ő írta. Ezért számomra olyan picit groteszknek tűnt, hogy pont K pont őt hívja ki...
Teljesen tökéletes volt, amit felolvasott, egyszerűen mesteri, minden elragadtatottság nélkül...
Erről jut eszembe, azt elfelejtettem írni, hogy szerintem a többiek, mármint Gáborék, túlságosan elfogultak voltak a fazekasosokkal szemben...Mellesleg tényleg volt egy-két lúzer, na meg sok-sok tipikus stréber humánka:P, és legtöbben nagyon utálták a fazekasosokat. A szóbeliken Mokka örökérvényű jelszavát kellett betartanunk (ezesetben mint nyussz!:P helyett) "Mint tank"!
Visszatérve a témához, ezután következett egy másik dolgozat. K felolvasta a kezdőmondatokat, és én (kb. századszorra is) lepetéztem:P, mivel én is úgy kezdtem a fogalmazást. Senki nem jelentkezett, ezért vállalnom kellett, és tényleg az enyém volt. Úristen, teljesen hihetetlen! Egy egész hosszú részt kellett felolvasnom, amit igen remegő hangon meg is tettem...Nagyon kész voltam..., még most is olyan, mintha álmondtam volna...
Mi ketten így meg is kaptuk a fogalmazást, ekkor ért a második megdöbbenés, ugyanis Luca az intellektuális, emelkedett stílusú, szerintem tényleg zseniális munkájára 51 pontot kapott, én pedig az egyszerű, szerintem közhelyes és néhol hibás fogalmazásomra 58-at. K pedig azt mondta, hogy a vicces bácsi- ő a másik javító az írásbelin-100%-ra értékelte, de ő azért levont két pontot. Még mondtak pár dolgot, amit az izgalomtól és elképedéstől nem hallottam, de állítólag Gábor felvette videóra, úgyhogy azt mindenképp megnézem... Hazudnék, ha azt mondanám, nem voltam hihetetlenül boldog és nem örültem nagyon-nagyon, de akkor is hazudnék, ha azt mondanám, értem és tisztában vagyok vele, mire kaptam ennyi pontot. Ezután az eredményhirdetésig abban a hitben ringattam magam, hogy ha nem is kapok semmit, a fogalmazásomnak nagyon örülök...Minden zsűritag beszélt egy-egy szóbeliről, Kováts Adél pedig külön kiemelte Csillát, aki azzal a Schopenhauer- Szabó Magda idézettel indított, amit már írtam a másik blogom egyik bejegyzésébe. Úgyhogy szerintem Kné baromira örülhetett, hogy még az eredményhirdetés előtt három fazekasost említettek...Ami különös, hogy én a szóbelin és az írásbelin is a 18-as számot kaptam, ami csak most derült ki, az esszé kiosztása után...
Elkezdődött az eredményhirdetés..., nagyképűen abban reménykedtem, hogy talán a szóbeli ellenére az írásbeli miatt mégis kapok egy bronz diplomát. Miután elfogytak a bronzosok, kicsit szomorú lettem, mert akkor már majdnem biztos voltam benne, hogy rajtam kívül mindenki kapni fog diplomát. Főleg, hogy Judit, akit én aranyra tippeltem volna, bronzot kapott és a Réka is. Hosszú idő volt, amíg elérkeztek az aranyig, közben a Dóri ezüstöt kapott... Az aranynál pedig először TöZsó majd Csilla nevét mondták, és tényleg nagyon örültem, hogy Csilla is kapott, jó volt olyan boldognak látni...Aztán jött Luca...Kicsit megsemmisülten ültem ott, mert lelkiismeret-furdalásom volt amiatt, hogy a saját önzőségem miatt nem tudok maradéktalanul és teljes odaadással örülni a barátaim sikerének. Aztán "mint villámcsapásból a derült ég":) egyszercsak felhangzott a nevem...Mondanom sem kell, lepetéztem, és szerintem Mokka is.
Első gondolatom az volt, hogy érdemes hinni és bízni és hálásnak lenni és megköszönni. (de ezt nem részletezném, mert valahogy számomra annyira blasszfém ilyen dolgokról egy blogba írni..., lehet, hogy én vagyok a hülye:/)
Rengeteg könyvet kaptam, oklevelet az arany diplomáról, kézfogásokat, puszikat és öleléseket, amik nagyon jólestek..., aztán választhattam még egy sólámpát is:D. Hárman kaptunk 108 pontot, és még a mai napig sem hiszem el, hogy nekem lett az úgymond "legjobb" a fogalmazásom. Rég éreztem magam annyira felszabadultnak, vidámnak és boldognak, mint azon a délutánon. Még a Flórával is képes voltam minden feszélyezettség nélkül kommunikálni, ami szerintem egysedülálló pillanat volt...Semmi sem szeghette kedvemet...., msnre is kiírtam, hogy "Je vois la vie en rose":)... Shasha, Csilla, Réka, Eszterke, Tóni, Matteo, Gábor és én még maradtunk, elmentünk fagyizni:)...Aztán irány a vidámpark és dodzsemezés, majd Gáborral ereszd el a hajam:D és Kancsócska-kacaj....jaj, de hihetetlenül gondtalannak és felszbadultnak éreztem magam!! Egy kicsit sétáltunk a Dunaparton, aztán a híd lábánál találtunk egy vásárt..., ahol pezsgett az élet, annyira jó volt, csináltunk is mézeskalácsot:)... Értem jöttek kocsival, aztán hazajöttünk..., itthon többször elolvastam a fogalmazást, de még mindeig nem értem az 58 pontot...., ennek ellenére még mindig hihetetlenül örülök neki:).

Aztán visszatértek a szürke hétköznapok...
Szerettem volna írni az osztálykirándulásról, pontosabban leginkább egy fontos momentumáról, de talán majd hétvégén...
Megint hihetetlenül lusta vagyok és emiatt rágódom, hiszen az érettségi szünetben még semmit nem tanultam..., félek, hogy ez nyomot hagy a bizonyítványomban...A legborzasztóbb pedig az, hogy nem is annyira érdekel...Most teljesen azon az állásponton vagyok, hogy fiatal vagyok, most kell kihasználnom az életet, nem pedig tanulással töltenem..., és magamhoz képest nagyon-nagyon kevest tanulok...Aggódom emiatt...
Azzal vigasztalom magam, hogy jövőre újult erővel...Remélem sikerül...
Most muszáj mennem, mert fáradt vagyok, aludnom kell, nehéz napok állnak előttem...

I'm a big big girl in a big big world...

azok a nosztalgikus régi szép idők:)
Mikor még Emiliát hallgattunk...

Hát, nem tudom, miért ez a cím, de most nincs is időm ezen gondolkozni...Ismét nagyon sietek, mert mint mindig, megfogadtam, hogy jókislány módjára:P tizenegykor ágyban leszek.

Az utóbbi időben nagyon elhanyagoltam a blogírást, talán azért mert már Csilla és Shasha sem írnak...,meg mert abszolút nem volt időm és lelkierőm sem... Mindig feljöttem a netre,mondván,hogy blogot írok...,de kikötöttem msnen...,vagy bárhol máshol a világhálón...,ja igen!,legújabb katarzisforrásunk a 'pló:D. Úgyhogy igazából én már csak ezt az M.I.Sz.-i naplót olvasom:),néha egy-két Kancsócska-kacajjal:). Persze emellett kicsit sajnálom is Maxit, hiszen szerintem valamilyen szinten igazságtalanság, vagy képmutatás az, amit csinálunk vele...És őszintén szólva szerintem nem is annyira szánalmas,sőt,inkább becsülendő,hogy fel meri vállalni az érzéseit...Mindig belegondolok,hogy mi lenne, ha valaki ugyanígy röhögne az én blogomon.Bizonyára nagyon rosszul esne,pedig nem sokban különbözik a Maxiétól. Valószínűleg ebben is vannak olyan dolgok,amiket más szánalmasnak talál... Szóval ezért próbálok küzdeni az ilyenfajta rosszindulatúság ellen,de valahogy nem megy. Hiszen mégiscsak jobb ezen nevetni,és ha megemlíteném valakinek,hogy én mit érzek ezzel kapcsolatban,csak leoltana...
Na mindegy,természetesen nem erről szerettem volna írni.
Annyira rengeteg dolog történt velem, mint már említettem, hogy még az eseményeket sem tudnám leírni éjfélig, nemhogy még a gondolataimat...
Nem is tudom,hol kezdjem...
Először akkor nem írtam,mikor nagyon készültem (némi hiperbolikus túlzással:) az antológiára,és Olivérrel beszélgettünk msnen. Ezt azért tartom fontosnak, mert ennek hatására megváltozott a véleményem Knéról. Mostanában egész más szemmel nézek rá,és annak ellenére,hogy néha nagyon idegesít,főleg az exaggerated smile,és ez az egész tettetés és álarc,a negédesség...,elfogadom és szeretem. Valószínúleg ebben az is közrejátszik,hogy mostanában nagyon kedves velem. Az antológia kapcsán pedig rá kellett jönnöm,hogy én egyszerűen képtelen vagyok alkotni,és hiába van ezer meg ezer ötletem, nem tudom őket (:) kamatoztatni egyrészt azért, mert nem vagyok elég kitartó és nincs elég akaraterőm, másrészt azért,és ez a nagyobb gond, hogy sosem vagyok elégedett önmagammal. Mindig legszívesebben kidobnám azt, amit írtam, és így tényleg sosem lesz belőlem író. Az antológiára végül egy párizsi útibeszámolót adtam be,ami viszonylag objektív és nem annyira személyes,így kevésbé kikezdhető...
Aztán utána már szinte vége is lett a félévnek. A legmeghökkentőbb a bizonyítványom lett, mert kitűnő lettem, ami szerintem másokat is nagyon meglepett. Ebben a legjobb pedig az volt,hogy Kné éppen akkor mondta el nekem,amikor leginkább padlón voltam,és ezzel némiképp sikerült kihoznia a letargiából,és szebbé tette a napomat. Nem tudom, a többiek hogy látták ezt a dolgot, de kicsit úgy éreztem-örökös paranoiámból és üldözési mániámból fakadóan-,hogy nem örültek neki. Mintha ez a 'pont ő,aki nem érdemelné meg'-érzésük lett volna. Flóra persze csak annyit mondott,hogy ne legyek már ilyen stréber,ami szintén nagyon rosszul esett. Tehát úgy éreztem,hogy igazából ezt csak Kné értékeli,és ő az, aki mellettem áll a z ügyben,és biztat, talán ezért is került így közelebb hozzám.
Megint túlragoztam ezt a bizonyítvány-dolgot,na mindegy.
Egyébként az volt az a hétvége,ami a teljes melankólia,letargia,kétségbeesés és összezavarodottság jegyében telt. A Fonogram koncert miatt maradtam fenn,ami igazából nem volt túl színvonalas,de azért örültem,hogy elmentem. Visszatekintve olyan jó hétvége volt,csak ez a Flóra-ügy ne lett volna. Talán már írtam,hogy nagyon sokat segített Zsuzsi és Shasha,hogy elmondhattam nekik mindent...,bár néha azt éreztem,hogy nem kellene az én problémáimmal terhelnem őket,de még a másnapi korizásnál is ezt kellett hallgatnia szegény Zsuzsinak. (huh,ez most tényleg teljesen véletlenül jött,semmi amszterdami Kék Banán Lovastábor asszociácó:)
Ez a hétvége valamiféle fordulópontot jelentett,hiszen ettől kezdve elkezdtem a saját életemmel foglalkozni,és megpróbáltam nem mások problémáival törődni,amit azóta is folyamatosan próbálok... A Zsófi és a Flóra ügyet lezártnak tekintem,bár mindkettő fáj,és mély nyomot hagyott bennem,de most nem szeretnék ebbe belemenni,és feltépni a múlt fájó sebeit. (huh,de költői volt..) Talán annyit tanultam a dologból,hogy sosem szabad hirtelen elmélyíteni egy kapcsolatot,anélkül,hogy mindent megtettünk volna azért,hogy alaposan megismerjük az illetőt, mert akkor utána nagyon nehéz és fájdalmas kimászni belőle. Rosszul esik a tudat,hogy már sosem lesz olyan a kapcsolatunk mint régen,és valami meghalt benne,valami elveszett...
Ezek után pedig azon izgulok,hogy a többi kapcsolatom ne menjen így tönkre, mert ez nagyon romló tendencia. Az elmúlt hónapban elvesztettem két embert,akik közel álltak hozzám,és ezt már sajnos nem lehet visszacsinálni...
Biztosan fogok még erről írni,hiszen képtelen vagyok magamban lezárni,de most inkább befejezném ezt a témát.
Visszatérek az eseményekhez,dióhéjban...
A síszünet nagyon-nagyon jólt telt,hihetetlenül élveztem a síelést a sok esés ellenére:) Megint olyan idillikus volt,ami szerintem már nagyon észrevehető,hogy nekem ezek a legfontosabbak: idillikusság-nosztalgia-régi szép idők-boldogult úrfikorom...,és szinte mindenben ezt keresem...
A síszünet után kiderült az Arany János végeredménye,és kicsit hasonlóan éreztem,mint a bizonyítványnál. Elkezdett zavarni a versengés és rivalizálás,ami szerintem a fazekasban alapvetően ott van... Zsuzsival beszéltünk erről,és azt mondta,hogy szerinte az igaz barát őszintén örül a sikereinknek és szívből gratulál. Ezzel nem teljesen értek egyet,hiszen maga az önzetlenség szó hamis szerintem...Mindenesetre őszintén szólva én egyedül Gábornál éreztem azt,hogy szívből gratulál,ami azért nagyon jól esett... Ezzel még nincs vége a sornak,hiszen,hogy teljes legyen a pindaroszi triád (huh,de show off...,sajnos egyszerűen képtelen vagyok leszokni erről...,de talán már ezt is írtam...:S), a harmadik hasonlóan zavaró érzés a fogalmazásom kiosztása után kerített hatalmába. Tényleg nagyon féltem,hogy azt fogja mondani Kné,hogy "nem az elmzés másolása volt a feladat",vagy valami ilyesmi,de ő annyira aranyos volt:). Az igaz,hogy tényleg hihetetlenül sok időt töltöttem vele,többet mint eddig bármivel,és a végén már nagyon ideges voltam,hogy ez négy órát elvett az életemből,de ezek szerint megérte...,valamilyen szempontból. Bár nagyon zavarnak az ilyen beszólások,hogy "Valdd be őszintén,mennyi volt ebből saját gondolat..." vagy "Na jó,de ezt a két ötöst minek köszönheted...",és nem feltétlenül azért mert nincs igazuk,hanem mert úgy érzem,hogy a barátaim egyáltalán nem ismernek el engem...,és nem tartanak semmire...Ezért ellensúlyozza picit,hogy Kné olyan rendes volt velem...Ja,és utána azt mondta,hogy mennyire örül neki,hogy így megerősödtem tavaly óta,és ilyen stabil lettem.Erre Zsófinak megint volt egy-szerintem nagyon rossz-beszólása,amivel le akart oltani.Sikerült is elérnie a célját,hiszen nagyon rosszul esett,bár próbáltam nem mutatni...

Jaj,megint nem arról írtam,amiről szeretettem volna,de mostmár be kell fejeznem, mert nagyon fáradt vagyok...
Tudom,hogy mindig ezzel mentegetőzöm, de ez a mai bejegyzés is azért lett ilyen zavaros,mert nagyon fáradt vagyok:S
Most kicsit rosszul érzem magam ezek miatt a dolgok miatt,de remélem jobban leszek...

Le style c'est l'homme.

A stílus maga az ember...

Különböző összefüggésekben jött elő Buffon szállóigévé vált mondása az elmúlt héten...
Fontosnak tartottam megörökíteni itt is...Ahogy járok a szobámban, vagy ránézek a kollégiumi asztalomra, sokszor eszembe jut ez. Vajon mit mond egy kívülálló, ha megszemléli személyes tárgyaimat, betekint életembe, vagy esetleg csak rám néz, hallja a hogy beszélek.

nah igen,jól emlékeztem...tudtam,h maradt egy kósza:P bejegyzésem,amit még nem raktam fel...és íme!
most péntek este van,február 3.,és most vagyok itt először azóta.

Az a baj,hogy nagyon fáradt vagyok,pedig hihetetlenül sok mondanivalóm van. Még sosem éreztem,hogy ennyire szétfeszítenének az érzéseim és ilyen fontos lenne kiírni a fejemben zakatoló gondolatokat.
Annyi minden történt velem az elmúlt időszakban...Rengeteg dolog...
és mivel a blogolás elmaradt,mindig mással beszéltem meg a problémáimat...és tőlem szokatlan módon nem kiírtam magamból,hanem elmondtam másoknak. Nagyon sokat beszéltem Zsuval..., Shashával, egyszer pedig volt egy hosszú kifakadásom Annának, majd Anikó néninek...,ja és a legkritikusabb időszakomban,amikor nagyon elhagytam magam egy röpke beszólás miatt, csak Zsuzsi volt a közelben,és neki mondtam el a gondjaim,így még közelebb került hozzám,ennek nagyon örülök.

Sajnos most ezt egyáltalán nincs alkalmam kifejteni,és talán nem is ezen a hétvégén, mert holnap vacsorázni megyünk, és remélhetőleg meglátogatjuk Devinéket:)...Vasárnap pedig nem szeretném,mert ez túl nagylélegzetű és bonyolult ahhoz. Mindenképp szükségesnek tartom,hogy alaposan összeszedjem a gondolataim és kiürítsem magamból ebben a formában is..., hiszen annak ellenére, hogy nagyon jól esett felismerni, hogy ezt a barátokkal is meg lehet beszélni...és így kevésbé vagyok introvertált, de nekem akkor is szügségem van rá,hogy mindent összegezve úgy zárjam le ezt a szakaszt,hogy annak nyoma is van./a blogban pl./ Ezenkívül más dolgok is vannak...,a célok, a jövő, továbbtanulás...,hogy csak egy-két dolgot említsek. Na meg zajlanak az események is...Sokminden megváltozott..Bennem is...Körülöttem is...

Arról is szeretnék majd írni,hogy mi minden történt...,a síszünet, Semmering:),a katarzisok,a mai nap-"a rádöbbenések napja"....
és még sokminden...

hogy ez mikor következik,az még a jövő zenéje...
csakhát ugye megint az idő...,amiből talán ötször ennyi sem lenne elég...

és ismét be kell fejeznem, mert éjfélkor már aludni szeretnék...

most igen zavaros voltam, de egyrészt nagyon sietve írtam,másrészt fáradt vagyok...és egyébként is elég zavarosak a gondolatok a fejemben...

Volt egyszer egy csapat

Nem hittem volna, hogy ma írni fogok...-tekintve bokros teendőimet:P. Persz szokás szerint unom magam, megint nem tudok mit kezdeni az időmmel, tanuláshoz egyáltalán nincs kedvem, de nem hinném, hogy olyan sokat kéne:D holnapra. Komolyan mondom, kitörölném azt a napot az életemből, amikor Mokka figyelmeztetett erre a kénére...,annyira hihetetlneül idegesítő! Nem tudok semmit sem élvezni, mert ott az az örökös kéne..., tegnap is csak azt figyeltem a darabban, hogy hány kéne volt benne...,utálom,és nem bírok leszokni.:S
Na mindegy... Szóval tegnap voltunk Volt egyszer egy csapaton. Be kell vallanom, én pozitívan csalódtam! Jó,oké, hogy a Csilla mondta, hogy nagyon jó, de azért nem hittem volna, hogy egy fociról szóló darab nekem tetszhet. Sajnos rajtam kívül senki sem volt oda érte, sőt eléggé leócsárolták, meg mondták, hogy ócska,nyálas showműsor-szerű. Nekem pedig ez volt az elmúlt két évem legjobb színházi élménye, ezért különösen örültem. Talán épp azért, mert elég rossz érzéseim kezdtek lenni a színházzal kapcsolatban, hiszen eddig bármilyen darabot láttam, a közelébe sem értek. Már kezdtem azt hinni, hogy az egész színház nem azt jelenti, mint régen, és már sosem lesz az a sajátos hangulata..., mert hiába volt "nézhető" a Szépség és a szörnyeteg, a Revans, A mester és Margarita...(A senákról inkább ne beszéljünk), a Te édes de jó vagy, légy más!, igazából egyik sem okozott katarzist. Talán az elmúlt két évben ezeket a darabokat láttam, meg persze a S.Ö.R.-t, ami azért kivételt képez:). Egyszóval hosszú idő óta a tegnapi volt az első, igazi, szó szoros értelmében vett katarzisom. Igazán nagyon-nagyon tetszett a zene is (amit apuék szintén leoltottak). Talán az ágyjelenet tetszett a legkevésbé, mert tényleg kicsit túlreagálták, és így nem volt hiteles, meg a Chicago-koppintás börtönjelenet..., Mary alakjában volt valami enyhén idegesítő fontoskodás/anyáskodás, ami lehet a színésznő miatt is-Nádasi Veronika. Örülök, hogy Gallusz Nikivel láttam, meglepően sokkal jobban áll neki a musical, mint a könnyűzene. Greg nagyon cuki volt, szívem csücske:), alias Nagy Lóránt, na meg Daniel-Szemenyei János:)). Nagyon tetszett a befejezés is, a focilabda aranycikeszként:-), ja és a visszaemlékezős jelenetek,mikor Danielt térden lőtték, meg persze a csapat!Szerintem nagyon jól megcsinálták. A kedvenc jelenetem pedig, amikor a katolikusok és protestánsok együtt énekelnek, olyan megható volt. Egyébként többször elérzékenyültem a darab során. Azért is nagyon jó, mert kicsit megismerhetjük az akkori ír történelmi helyzetet, és bele tudjuk élni magunkat. Egyszóval igazán örülök, hogy megnézhettem, nagy élmény volt!
Ja, és áprilisra van jegyünk a Fantomra, na arra is kiváncsi leszek, nagyon sokat hallotam már róla.
Na lassan mennem kell, mert a matekházim sehol, és pakolnom kell, aztán indulás.
Még pár dolgot, mert ezt már máskor szerintem nem írom le:
Na jó, egyszerűen képtelen vagyok írni a Flóráról. Mintha valami mumus lenne, vagy nem tudom, de mikor odáig jutok, hogy leírom, nem megy, valamitől félek...Félek bevallani az érzéseimet? Olyan zavaros minden... Tényleg egész szerdán erről beszéltünk Zsófival, még angolon is mellé ültem...,mondjuk úgy felkavart(?), megdöbbentett(?), elgondolkodtatott(?), megváltoztatott? amiket mondott. Sajnos nem tudok vele túl sok mindent kezdeni, hiszen épp ezt beszéltük JoZsóval, hogy Zsófinak egyszerűen nem lehet mondani semmi rosszat, őszintén, mert támadásnak veszi, és így sosem tudom elmondani róla a véleményem, nagyon megsértődne. Azért próbálnék valahogy, de nem merem. Ez az új ügye is....! Olyan tipikusan Zsófis..., erre mondhatnék száz példát..., a javaslatai, hogy legyek bejárós, a Zsuzsi-féle ajándékvásárlási megoldás, hogy elmegy a suliból, ha Gyuszi marad..., a levél magyarázása...,mind-mind ezt bizonyítják. Szóval tegnap délelőtt,"elfoglalt" voltam msn-en...,és rám kattint, h valami fontosar meg kell beszélnie velem...Először nem vettem észre, aztán írja, hogy nagyon fontos lett volna, de ha nem vagyok itt, elmegy... Mintha érződött volna a betűin át a szomorúság/kétségbeesés...Aztán gyorsan írtam neki, hogy mondja L. Huh, kicsit kiakasztott...Azt hittem, megint felvagdosta az ereit..., de Hál'istennek nem. Szegény, azért remélem nem viseli meg ennyire ez az egész, jobban örülnék neki, ha csak rájátszana, és remélem így van...
Uh, lehet, hogy olyat írtam, amit nem kellett volna...
Mostmár úgyis mennem kell...

A pillanat él, a jelen, soha nem élsz, ha akkor nem.

Ez Piet Hein, dán költő verséből való...,persze gondolom, a fordítás nem teljesen adja vissza az eredetit. Még a téli szünetben babonázott meg A narancsos lány, s ez a részlet is Jostein Gaarder legújabb történetében olvasható. Nekem nagyon tetszett ez a könyv, maga az ötlet is , a filozófiai kérdések, annak ellenére, hogy ezt is többféleképpen lehetett értelmezni.Egyesek szerint gyerekeknek szóló, finom lírával átszőtt történet, ezt alátámasztja, hogy az Animus kiadó adta ki,mások szerint filozófiai mű. Mindenesetre elhatároztam, hogy nyáron mindenképpen elolvasom a Sofie világát, persze A gyűrűk ura mellett,amit már időtlen idők óta tervezek.
Tekintve, hogy láttam a Narnia krónikáit, és az egyáltalán nem tetszett annyira, nem tudom, mit várjak A gyűrűk urától, lehet, hogy nem az én stílusom. A héten viszont volt egy álmom ezzel kapcsolatban, a vonaton olvastam A gyűrűk urát, és teljesen le voltam nyűgözve. Tényleg mindenképp el szeretném olvasni, mert ha olyan varázslatos világba visz el, mint a Harry Potter, akkor tényleg csodálatos napokat, heteket köszönhetek majd neki. Egyébként a szünetben elolvastam még a legújabb Dan Brown-bestsellert, A megtévesztés fokát, s mint a többi brilliáns és izgalmas könyve, ez is nagyon jó,letehetetlen krimi volt. Tényleg igaz, hogy vannak sztereotípiák,amiktől egyszerűen képtelen megszabadulni,és néha eléggé egysíkú a történet...,de ettől függetlenül élvezhető és megdöbbentő. Mondjuk mostmár talán kicsit elvetette a sulykot ezzel a teljesen abszurd Pickering-választással, de megbocsátható neki, hiszen szinte evidens, hogy egy krimiben az ésszerűség,logikus végkifejlet és a befogadóra gyakorolt hatás, megdöbbentés közül ez utóbbi a megfelelőbb választás. Ja, és a karácsonyomat igazából még le sem írtam...Csak annyit,hogy nagyon sok szép ajándékot kaptam,köztük rengeteg könyvet, ami érdekes, hogy ugye 22-én voltunk apuék koncertjén,és ott mondott egy lány egy verset,ami nagyon megtetszett nekem, erre az anyutól kapott verseskötetem egyik legelső verseként szerepelt. Ez a könyv a Föl a szívvel... Az istenkereső József Attila. Megint előjön a telepátia,hiszen egy csomót filóztam,hogy anyunak ne a Szántó Judit:Napló és visszaemlékezését vegyem-e meg,ami új kiadásban jelent meg nagyon sok gyönyrű verssel. Végül neki egy Szabó Magda-könyvet vettem '56-ról, a Mózes egy,huszonkettőt.
Most beírom ide azt a verset,mivel az utóbbi időben nagyon sokat gondolkodtam,vitatkoztam vallásról,hitről...,és még teljes az identitászavar....Ez nagyon kifejező szerintem:


József Attila:Keserű nekifohászkodás

Gyere Úristen, nézd meg, itt vagyok -
Tudom előtted el nem sáppadok.

Azt, amit adtál - megvan épen - vedd el!
'sz csak hitegettem magam a Neveddel.

Te oly erős vagy - gondolsz egyet s van,
De nékem kínos a bizonytalan.

Vagy nem is adtál - én véltem bolondul,
Hogy számon élet-szöllő mustja csordul.

Ne haragudj hát, Isten, nem hiszek,
De nyakamban száz kétséget viszek.

Szeress nagyon, hogyan, tudod Te jól azt,
Mint Nap havat, amit magába olvaszt.
Vagy üss agyon hát, csak törődj velem
S én nem kérdem, hogy nincs-e kegyelem.

Oda adom a vérem is, ha kéred.
- Mily furcsa az, hogy Néked nincs is véred!

Te jól tudsz engem, sorsom is tudod,
De vedd el tőlem a talentumod.

Vagy mért faragtál énbelőlem Embert,
Kit Bölcseséged gyávasággal megvert?!

Tudom, előtted el nem sáppadok -
Gyere Úristen, nézz meg - itt vagyok!

1922. júl.

Ez önmagáért beszél...

Most pedig Thorton Wildertől olvasom a Szent Lajos király hídja című kisregényt, Zsuzsival láttuk kedden az Urániában, és elhatároztam, hogy el kell olvasnom. Véletlenül épp megtaláltam lent,ami igen nagy csodának számít...

Nem túl meglepő módon most következika blog konvencionális eleme, az eseménynapló...
Megint nem túl hosszan, mert egyrészt most abszolút nem vagyok kreatív, másrészt nemsokára megyünk Pestre..., megnézzük a Volt egyszer egy csapatot, már nagyon kiváncsi vagyok.

Tehát a szünetről dióhéjban: Nagyon gyorsan eltelt.:( Az utolsó itthon töltött napokban leszakadt az a nagy hó,és alig lehetett közlekedni. Egy délután találkoztam Diussal, nem olyan sokat beszélgettünk, aztán este mentünk Karolinékhoz. Jó volt, csak ketten voltak otthon, néha olyan jó lenne elbeszélgetni vele...Hazafelé annyira csodálatos volt a szállingózó hóban. Másnap indultunk Mátrafüredre, még megálltunk Pesten... Az a pár nap aztán már tényleg csak pihenéssel telt, de jól esett..., átlumpoltuk:D az egészet... Mindennap csak úsztunk és szaunáztunk, egyszer jakuzziztunk is, egész délelőttöket meg estéket töltöttünk a klubhelyiségben billiárdozással, csocsózással, meg römizéssel. Sokat sétáltunk, meg ettünk macokot...Nagyon-nagyon jó volt a Hot Jazz Band koncertje...,őszintén örülök, hogy elmehettem, előtte kicsit a Mom Parkban kávézgattunk...Hihetetlen élmény volt 30-án este...,imádom a jazz-t, csak pozitívumot tudok mondani. Tegnap mesélte Zsuzsi, hogy ő meg a barátja díszítették fel az egészet, rakták fel a lufikat, ami nagyon jó ötlet volt. A táncosok is profik voltak..., a Jazzmánia Big Band, kicsit az énekesnő merevségét leszámítva hihetetlenül jó volt...,főleg a Flinstones:). Zsuzsi iszonyúan tehetséges, szerintem ő volt a legjobb (és ezt most minden részrehajlás nélkül:), természetes volt, nem látszott rajta, hogy nagyon izgulna, elő tudta adni magát..., hihetetlen, hogy mit képes kihozni abból a hangszerből...,teljesen bámulatba ejtett. Kicsit el is szégyelltem magam, hogy mikor fogok én ennek akár a közelébe érni is. Mindenesetre nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy tőle tanulhatok, és nagyon szeretem az óráit. Külön pozitívum volt egyébként a koncerten, hogy láttam Csermely Pétert is:), tök jó, hogy ő is szereti az ilyen zenét. Szóval nagyon-nagyon élveztem/élveztük, full exakatarzis volt:D.
A szilveszter úgymond nyugisan telt, a vacsora isteni volt..., a tánc kevésbé...,de azért hangulatos volt, kaptam nagyon kedves sms-eket, amiknek igazán örültem:). A legjobb a tűzijáték volt, egyébként is nagyon-nagyon imádom, ez pedig kifejezetten lenyűgöző volt. Ja igen, még délután voltunk egy szépségszalonban, olyan kis hangulatos volt,tökre élveztük...Haj,smink,testfestés, minden..., meg az egésznek a hangulata.
A tombolán anyu nyert egy órát, Bátyóék meg egy hosszú hétvégét az Avarban..., utána még kicsit táncoltunk, majd elmentünk sétálni,már fél öt körül lefeküdtünk. Az év első napja is eltelt,voltunk újévi misén, megint ott volt a jófej kántor:).
Még ki sem pihentem magam, és máris kezdődött a suli. Az előtte való éjjel Flóráéknál aludtam, mintegy keretet adva a téli szünetnek. Ja igen, akkor délelőtt néztük meg anyuval a Narniát. Mondanom sem kell, hogy a sulira semmit nem készültem, este kinyomtattam a Mc Donald's anyagát,és egyszer átnéztem, meg is látszott a másnapi előadáson:S. Fél tizenkettő fele, mikor már majdnem ott voltam, hogy na jó, elmegyek aludni..., a Beu felhívott,és iszonyúan megszívatott, hihetetlenül beparáztam...,és végig féltem, h mi van ha nem kamuzik...,de aztán elég jól elbeszélgettünk.
Hát, a Flóráról megint nem szeretnék írni..., majd talán valamikor az egészet tisztázom, újra... Szünetben azt hittem, hogy elrendeztem, és már képes vagyok tovább lépni, de sajnos rá kellett jönnöm, hogy korántsem így van. Az egész szerdai napom ennek a jegyében telt, Zsófival rengeteget beszéltünk róla, amit majd szeretnék kifejteni. Ez megváltoztatta Anyolról kialakított véleményem, és kicsit mintha csalódtam is volna Zsófiban, de szerintem nem ez a jó szó. Hosszú lenne most leírni, de majd talán valamikor. Szerencsére megkérdeztem JoZsót is-meg nem mellékesen Lillát és Beát-, persze nem azt mondom, hogy megnyugtattak, de örülök, hogy sikerült beszélnem velük is.
Akkor most itt az emlékeztetőm, hogy miről szeretnék legközelebb írni: természetesen az egész, TöZsó,Anyol, a "kapcsolat" Flórával, Anna, JoZsó, Lilla, Bea, vélemények, jó-vagy rosszindulat, mi vezérel, agyag...
Azt hiszem, ezek a legfontosabbak, persze ezeket csak én értem, bár kétésges, hogy addigra nem felejtem-e el.

A hét a csábulás hete volt, szinte mindennap elcsábultunk, a Stexben Mokkára:P, az oktogoni palacsintázóba etc.
Tegnap este megnéztem a Közelebb című filmet..., mit ne mondjak érdekes volt,örülök hogy láttam. Valóban hamis szerintem, de az alakítások nagyon jók voltak, a zene mesteri...

Nem tudok többet írni...,remélem, képes leszek folytatni, mikor nem szorít ennyire az idő..., majd a Volt egyszer egy csapatról is beszámolok.

Az élet túl gyorsan zajlik...

"Az élet túl gyorsan zajlik ahhoz, hogy valaha is el tudj rajta gondolkodni."
/Kurt Vonnegut/

nem akartam az egészet kiírni a címbe, mert úgy túl hosszú lett volna...Persze, én is folyton ezt érzem...,annak ellenére hogy szinte állandóan rajta gondolkodom...Nem csoda, hogy ez csak a huszadik században jutott eszébe valakinek, a második világháború szorításában.
Szóval, nagyon kevés az időm,nemsokára indulunk, úgyhogy megpróbálom a lényeget kiemelni.
Először is mérhetetlenül frusztrál ez az időjárás, mert annyira csodálatosan karácsonyi idő van,most amikor igazából már nem szükséges. Egész szenteste és a másik két napon is borzalmas,tavaszközepi idő volt, ha nem lett volna karácsonyfa és mindenféle égők, díszek, mikulások, teljesen azt hittem volna,hogy húsvét van. Nagyon elegem volt az időjárásból, sokat bosszankodtam.Kimentünk a mamával a temetőbe 24-én délután,már akkor is borzalmasan zavart, hogy nemhogy fehér karácsonyunk nem lesz,de egyszerűen tűz a Nap és meleg van. Ha addig lett is volna valami karácsonyi hangulatom,ez mind eltüntette. Karácsony másnapján is arra keltem, hogy besüt a Nap a szobámba...,az egyetlen kis karácsonyi hangulatom a fenyőillat szolgáltatta, idén nagyon szép,dús fánk van. Aztán ahogy elmúlt a karácsony,egy varázsütésre elkezdett esni a hó,rögtön 27-én. Azóta zord az időjárás, szakad, tegnap ónoseső és havaseső volt,az utak hihetetlenül csúsznak,tiszta latyak minden...,nekem is nagy szenvedés volt tegnap eljutni a Koch Roobiba,csak nagy kerülővel tudtam megtenni az utat,így is össze-vissza csúszkáltam. Én meg itt már félórája az időjárásról rizsázom,mikor nagyon kell sietnem...
Szóval röviden: Utolsó nap a suliban:). Nagyon jó volt szerintem, bioszon végig beszélgettünk, egyre jobban kedvelem a biosztanárt-főleg a puthyás felelésem óta-,annak ellenére hogy tavaly milyen besavanyodott,unalmas nőnek tartottam. Ez az óra is tök jó volt. Irodalom...,igazából semmi különös, de azért elég kész, h ő továbbmegy az anyaggal,mikor már senki sem képes koncentrálni. A hét öröme, hogy a nyelvtan meg az irodalom dogám is ötös lett, így nyugodtan mehettem haza. Ez persze a matekról már nem mondható el..., és nem volt meg az a meghitt, barátságos hangulat, ami eddig jellemző volt, az utolsó órán is tovább mentünk.Rossz, hogy újra az a konvencionális tanár-diák viszony áll fenn köztünk, nem pedig a jó kis sztorizgatós... 30% lett a dogám, ettől elég rosszul éreztem magam:(. Angolon csak Zsófi került sorra, de nagyon jó volt. Utána irány Sirius..., sosem gondoltam volna, hogy lehetnek ennyire hangulatos helyek is Pesten. Ez a teaház teljesen belopta magát a szívembe, ezentúl biztosan ide fogok járni. Szerintem nagyon jól sikerült a "kis körös húzás",én legalábbis igazán jól éreztem magam. A Tóni húzott, örültem, hogy nem tudtam előre...,és természetesen gyertyát kaptam tőle=) (oltás:). Nagyon cuki, azóta is kinn díszeleg a polcomon...,valaminta Da Vinci kód újabb paródiáját..., vicces, hogyha nem cserélek Zsuzsival, akkor egymást húztuk volna. Nem baj, bár kicsit sajnálom, hogy így tudta a Shasha, hogy én húztam...,azért remélem örült neki. Ja, napközben még Gábortól is kaptam egy gyertyát:) "Tudom,hogy utálni fogsz" mondattal:P, meg a Barros utcán a másik karácsonyi ajándékom, a titok:). A Siriusban pedig Csillától képeket, az osztálykirándulásos-szekrényes, és a krakkói-szlovák tesco-s, nagyon örültem nekik. A tatait ki is tettem a szobám falára. Na, most még jobban belehúzok, mert már csak pár percem van... Kicsit rossz ez így, mert egyáltalán nem tudok annyira koncentrálni, viszont úgy érzem, ezt le kell írnom. Utána mentünk Corvinba, megnéztük a King Kongot. Nagyon szenvedtünk, néha már kínukban sírva nevettünk...,Zsuzsival kommentáltuk, volt pár Kancsócska-kacaj:D, a többiek ránk is szóltak. Antikatarktikus "élmény" volt:P. Felháborított, hogy ez elvett több mint három órát az életemből. Nem is ecsetelgetném tovább, lényeg, hogy nagyot csalódtam. Annyira tipikusan amerikai volt, túl-túl-túl amerikai...,képzelem, hogy a GYU-fanoknak mekkora csalódás lehetett...,én így csak Adrien Brodyban csalódtam nagyot...,egy Oscar-díjas színész,akit nagyra becsültem, most hogy vállalhatott el egy ilyen szerepet. Na meg Collin Hanks, Jack Black- a Narancsvidékben összekovácsolódott páros-és Naomi Watts...hogy csak néhány nevet említsünk Peter Jackson filmadaptációjából. Talná egyedül Kong alakjában volt valami eddig nem tapasztalt, megható, együttérzést kiváltó és megrendítő.
A metrómegállóban még szitkozódtunk, átkozódtunk:) egy jó ideig. Aztán én elmentem gyorsan Oktogonra, a Jókai téri vásárba meg a Red Lion ezoterikus boltjába. Este karácsonyi ajándékozás volt, egy nyakláncot meg egy tollat kaptam. Aztán hazajöttünk.
A szünet tényleges részéről majd a szünet után:P. Most sajnos mennem kell!