Egyszer fenn, egyszer lenn...

Ez még nem volt post-cím, bár a fejlécben van, most is nagyon jellemző rám. amikor kilátástalan a helyzetem, ez ad némi reménysugarat, és segít nem gondolni a rosszra, viszont mikor jó lelkiállapotban, amikor visszahúzok a pesszimizmushoz, szintén ez jut eszembe...
Nagyon régóta készülök rá, hogy írjak, ugyanis rengeteg minden van bennem, de ez ma megint nem fog sikerülni. Tegnap szakadt az eső, bár néha imádom, most elromlott az internet miatta, a srác meg elvitte a Beu szobájából a gépet. Úgyhogy megint innen a nappaliból írok, egyébként sem szeretek, anyám folyton ordibál, nem engedi, hogy kikapcsoljam a tévét, ami zavar a koncentrálásban, egyébként is fáradt vagyok (nem hevertem ki a tegnapiakat), úgyhogy lehet, hogy zavaros leszek, annak ellenére, hogy komoly, érett monológra készültem. Holnap indulunk Krakkóba, kevés időm van, úgyhogy amit szeretnék, lehet, hogy csak utána, vagy az első hétvégén tudom beírni. Így sulikezdés előtt mindig kicsit depis vagyok, megint vége egy nyárnak, most úgy érzem, eddigi legszebb nyaramnak. Remélem azért hamar belerázódok, bár most nagyon tartok tőle. Anyu pedig nagyon jól tudja, mivel okoz nekem fájdalmat, és ezt ki is használja. Nem tarom normális helyzetnek, hogy nem tudom szeretni, és őt okolom a boldogtalanságomért, de megpróbálom a lehető legkevesebb kapcsolatot tartani vele. Erről a dologról is szerettem volna bővebben írni, de itt szól a tévé. Tegnap elmondtam a Beunak, nagyon jól fogadta a hírt. A Flóra is örült. ezeket mind nem így akartam leírni, sajnálom, de egyszer, ha nyugodt körülmények között leszek, megpróbálom kifejteni a véleményem.(A Beu egyébként ugyanolyan provokatív lett, mint én-bár lehet, hogy mindenki így reagál, ha titkot kell tartania...Mindenesetre mostmár szinte biztosra veszem,hogy anyu tudja, vagy legalábbis érez valamit, csak nem szól róla, ami nem is baj, mert így legalább nem okoz feszültséget.) Sajnos a Beu jól látja a helyzetet-olyan könnyen tudok én isteníteni és bálványozni másokat-, próbálok nem haragudni emiatt magamra, hiszen valamilyen szinten tőlem független, és nem tehetek ellene. Mindig úgy érzem, hogy a szívemben nem jut mindenkinek elég hely, akinek kellene, és akik megérdemlik, mindig csak egy embernek, akit éppen nagyon szeretek. Rossz ez így, főleg, hogy olyan hangulatember vagyok és rapszodikus, nem szeretném egy emberre rázúdítani az összes bennem lévő szeretetet, de lehet, hogy ezek csak pillanatnyi érzések, vagy ez is afféle kamaszbetegség. Remélem, vagyis szeretném, ha a tegnap történtek után a Flórával való kapcsolatom ugyanilyen maradna, és olyan jó lenne, ha olyan boldog lennék, mint az elmúlt három hónapban. Csak mostmár hárman vagyunk, és ezt meg kell szoknom. Próbálom nyugtatni magam, hogy mekkora előnyben vagyok, de örülnék, ha lenne lehetőségem ugyanúgy kettesben is lenni vele, mint eddig, de ez önzőség. Majd meglátjuk mi lesz...
Most sajnos mennem kell, beteszem ezt a verset, mert most ez nagyon kell.

Babits Mihály: Zsoltár férfihangra - Consolatio mystica -

Tudod hogy érted történnek mindenek - mit busulsz?
A csillagok örök forgása néked forog
és hozzád szól, rád tartozik, érted van minden dolog
a te bünös lelkedért.

Ó hidd el nékem, benned a Cél és nálad a Kulcs
Madárka tolla se hull ki, - ég se zeng, - föld se remeg,
hogy az Isten rád ne gondolna. Az Istent sem értheti meg,
aki téged meg nem ért.

Mert kedvedért alkotott mennyet és földet s tengereket,
hogy benned teljesedjenek, - s korok történetét
szerezte meséskönyvedül, - s napba mártotta ecsetét,
hogy kifesse lelkedet.

Kinek színezte a hajnalt, az alkonyt, az emberek arcát? Mind teneked!
És kinek kevert sorsokat és örömet és bánatot,
hogy gazdag legyen a lelked? És kinek adott
annyi bús szerelmeket,

szerelmek bűnét és gyászát? s hogy bűn és gyász egysúlyú legyen,
eleve elosztott számodra szépen derűt és borút,
sorsot és véletlent, világ nyomorát, inséget, háborút,
mindent a lelkedre mért

öltöny gyanánt: - úgy van! eónok zúgtak, tengerek száradtak, hogy a lelked: legyen
császárok vétkeztek, seregek törtek, hogy megkapd azt a bút,
amit meg kellett kapnod, és világok vihara fútt
a te bűnös lelkedért!

Mert ne gondold hogy annyi vagy amennyi látszol magadnak,
mert mint látásodból kinőtt szemed és homlokod, úgy nagyobb
részed énedből, s nem ismered föl sorsod és csillagod
tükörében magadat,

és nem sejted hogy véletleneid belőled fakadnak,
és nem tudod hogy messze Napokban tennen erőd
ráng és a planéták félrehajlítják pályád előtt
az adamant rudakat.