Csepelidori:)

Megin' nem jutott eszembe semmi értelmes cím...:o

Egyébként azért írtam ezt, m ma voltunk a Művészetek Palotájában, és mindenki azzal szívatott, hogyha nagyon koncentráltan jobbra nézek etc., akkor láthatom Csepelt:).
Eszembe jutott, h mien régen hívtak Csepelidorinak..., és visszagondoltam a gt-s poénokra..., m sztem ToMat miatt, mindjárt itt a szombat:S
Nem tudom, én örülök is neki, deh mostanában annyira lassan telnek a napok, hetek.

Ma nagyon keveset írok, m hnap korán kelek, Szombathely..., kéne aludnom...
Amúgy nem volt célom ma blogot írni, m az interjút akartam elolvasni, deh nem tom, képes leszek-e rá egyáltalán vmikor, most egyelőre oan hangulatomban vok, h qvára untatnak mások koholt problémái..Azért kicsit haragszom magamra...
Szóval ma volt az utolsó nap a suliban, tényleg el sem hiszem, kineveztük Pedro- napnak.:)
Felmentünk vonatra, és eljátszottuk azt a qva xar viccet, h elnézést, szabad itt egy hely? -Igen, persze. -Köszönjük. Hejj! --- nem néztek hü_lyének8)
A Művészetek Palotája jó volt, csak már akkor is nagyon fáradt vtam..., de ahogy mondta a nő, h 5-10 éven belül itt a fennmaradt tizenkét telket beépítik, itt lesz a főváros kulturális központja, hotelek, termálfürdők, irodaházak, szállodaláncok, koncerttermek, Nemzeti Színház, Művészetek Palotája etc., ráadásul átirányítják a csepeli (:)) HÉV-et, és a dunaparton gyönyörű sétányt építenek. Fura volt belegondolni..., h majd itt fogjuk tologatni a gyerekeinket a babakocsiban...
Nem tudom, olyan idillikus kép jelent meg nekem a jövőről...,megint elgondolkoztam az élet apró örömein, annyiszor szoktam...Süt a nap,vége az évnek,néha olyan jó figyelni az embereket a BKV-n, miről beszélgetnek, mi járhat a fejükben, milyen könyveket olvasnak... néha olyan nehezemre esik gondolkodni..., még a jelenen se nagyon tudok.., hát még a jövő...
Olyan, mintha már legalább egy fél éve ismerném Flórát, aztán alig három hét...
De mondom, ezek a kis szituációk etc., kész vok...
Ma is elmentünk apu ügyeit intézni Vetroékhoz, én addig beszélgettem Berillel.
Előjöttek ezek az általános sablontémák...: Hány tesód van?... /me hosszas gondolkodás után: Háát..ööö.. 2. -És milyenek? -Egy húgom és egy nővérem.- És hány évesek? - Hát, a húgom 14, a nővérem pedig aznap volt 12, mikor születtem (egy napon születtünk!), tehát most 27. -Jujj, de jó, hogy egy napon van a szülinapotok. Milyen? Hogy szoktátok ünnepelni? -Háát, még nem ünnepeltük együtt... -Aha, és nem gondoltál arra, hogy a tesóddal költöznél egy albérletbe? -De, tök jó lenne..., csak húgom Szombathelyen van... -És a nővéred, még veletek lakik? -Sosem lakott velünk...
na, aztán itt már kezdett kínossá válni a beszélgetés, áttértünk a könyvekre.. De jót beszélgettünk, tök aranyos lány...
de mondom, ezek a szituációk... pl. -Mama, akkor jó, ha kimegyek és sütök sütit? -Minek? -Szeretnék felvinni Pestre az egyik barátnőmnek.- Jó barátnőd az a kislány? Honnan ismered? -Háát, ööö...Pestről...- És a szüleit ismered? -Háát, az apukáját... szvsz kész:S

Hazafelé apuval a vallásokról beszélgettünk, buddhizmus, zenbuddhizmus, keleti vallások, zsidó, kersztény vallás etc. Tábor Béla, Szabó Lajos, Hamvas Béla... sajnos nem tudtam eléggé koncentrálni, pedig nagyon érdekelt... Arra emlékszem, hogy a legtöbb remekművet egy múzsa ihleti. Ezen utána gondolkoztam, és ez sztem tökre így van..., kell egy bálvány, Zahir (?), akinek meg akarunk felelni, és emiatt a maximumra törekszünk... Anna pl. tök átlagos asszony volt, de Juhász Gyula meglátta benne az isteni szikrát, szerette..., és most ennek köszönhetjük azokat a csodálatos verseket... Ugyanígy Júlia is tele volt hibákkal, mint mindenki..., de a Szeptember végén nélkül kevesebb katarzisunk lenne, ez egyszerűen fantasztikus, remek...
Meg azon is gondolkodtam, hogy hiába tanulok életem végéig, annyi rengeteg terület marad, amelyben tudatlan leszek..., de épp ez a szép, hogy mindig van ezer és ezer kérdés, hogy örökké hajt a világ megismerése utáni vágy, sosem tudhatunk eleget...
Mikor hazaértem, mindent kipakoltam..., olyan fura.., pl. így bemegyek a fürdőbe, megnézem a kádat, a mosdót..., és rájövök, h jé..., itt ez a gyönyörű fürdőszoba, amiben tudok mosakodni, és hogy mennyire szerencsés vagyok, és boldognak kéne lennem...
Mikor ültünk a kocsiban, apu azt mondta, h XY-nak talán még nehezebb gyerekkora volt, mint neked... Ez megütötte a fülem... Hol volt nekem nehéz gyerekkorom? Mikor szerintem ennél szebb gyerekkor senkinek sem kell..., semmit nem kellett csinálnom..., míg gyerek vagy, minden jön magától, nem aggódsz semmin. Mikor Zamárdiban vagyok, az mindig a gyerekkoromat juttatja eszembe. A gondtalan, felhőtlen gyerekkort..., mikor vasárnap délutánonként különböző kártya-és társasjátékokat játszottunk a családdal, mikor a Papával fociztam a kertben, mikor annyit hintáztam, mikor kifeküdtem a fűbe, és önfeledten bámultam a felhőket, később a csillagokat, mikor görkoriztam az utcában, ahol akkor még nem jártak autók.., mikor kibicikliztem a szőlőhegyre..., mikor minden karácsony előtt, amíg a mama a fát díszítette, elmentünk túrázni a Papával felfedezni különböző, ismeretlen helyeket, s mikor odaértünk, mindig kaptunk Milka csokit..., mikor nyáron órákig ültem a hintaágyban és olvastam, vagy kisebb koromban homokoztam..., mikor a Beuval bújócskáztam a kertben..., mikor mindig lementünk fürdeni a Balcsiba, és utána kajáltunk a Trudiék büféjében, az éjszakai fürdőzések... Talán ekkor voltam a legboldogabb, csak elszalasztottam a pillanatot, hogy észrevegyem...
Ezek az idők már sosem jönnek vissza...(?)
Annyira borzasztó belegondolni, hogy mennyire rövid az élet...
Ugyanakkor nagyon hosszú is, hisz alig várjuk, hogy elteljen egy nap..., és úgy érezzük a pár napja történt dolgokról, mintha ezer éve történtek volna...
Most eléggé ambivalens érzéseim vannak...
Na, nem írok többet...