Puthya blogja

a blogot akkor kezdtem, mikor kiderült, hogy van egy nővérem, azóta írom...viszonylag soxor.Változó, egyszer fenn, egyszer lenn! C'est la vie. :)

csütörtök, október 13, 2005

Olyan nehéz elkezdeni...

Ezt érzem már egy jó ideje... Egyszerűen nem visz rá a lélek, hogy elkezdjem az írást... Pedig nagyon sokmindent szeretnék... Igazából nem tudom, mire volt jó nekem ez a közel egy hét itthon... Nem érzem, hogy értékes gondolataim lettek volna, hasznos dolgokat csináltam volna etc. Teljesen kipihentnek sem érzem magam, és persze ott a lelkiismeret-furdalás, amiatt, hogy igazából nem csináltam semmit, nem pótoltam... Szerettem volna könyvet írni..., vagy legalább pályázatot! Félek, hogy később elveszíti jelentőségét, és már nem lesz kedvem megírni. Amúgy néha annyira érzem, hogy tényleg jó lenne írni..., és sokat tudnék..., de akkor eszembe jut, hogy annyira felesleges. Hiszen megannyi csodálatos könyv van a világon, aminek még a tizedére sem elég egy egész élet, és talán bűn ezt elrontani még több könyvvel... mert ugye aki nem olvas klasszikusokat:P Szóval, már látnám magam előtt a jövőt..., az írás nem feltétlenül nekem való. Ahhoz sokkal több kell, és ha mindenki olyan kritikus mint én, akkor eláshatom magam... Persze, szokták mondani, ha már csak egy embert is elgondolkodtatnak a soraid, már megérte.Nem tudom, de nem is szeretnék olyan munkájába belefásult író lenni... Konferencia konferencia hátán, azon kívül meg csak lógatom a lábam itthon az ihletre várva, ami nem jön el... Felkelek tizenegykor, leülök a gép elé..., nem jut eszembe egy értékes gondolat sem..., elmegyek sétálni, aztán megebédelek valahol..., délután ismét a gép előtt, szintén üres fejjel..., talán olvasok egy kicsit, vagy nézem a tévét..., néhány este elmegyek moziba, vagy beülök valahová a barátaimmal, esetleg lesz egy férjem és gyerekeim..., de akkor sem változik semmi. Este megint azzal a gyötrő bűntudattal fekszem le, hogy ma sem alkottam semmit. Nem váltam senkinek a hasznára, és "aki nem dolgozik, ne is egyék". Tehát olyan munka kell, ami tényleg ad valamit, hasznos...Máskor kiviszem a kis laptopom a szőlőhegyre, vagy a Balaton partra, megbontva ezzel az örök rend harmóniáját, a régi és új egyensúlyát, egyesítve a természetet a globalizációval..., és napestig ott próbálnék gépelni. Persze, ha megjön az ihlet, elkezdem reggel hétkor és megállás nélkül írom, hajnali háromig-négyig, alszom pár órát, újra kezdem...., nem eszek rendesen, nem megyek sehova, csak írok, amíg be nem fejezem. Tényleg ez lenne a jövő? Nem hinném...Ma elolvastam Paulo Coelho: A pidra folyó partján ültem, és sírtam című könyvét..., csak hogy megnyugtassam magam, befejeztem a Coelho-életművet, az eddig magyarul megjelent hat könyvéből egy sem maradt ki. Háát, elég lapos volt..., mondott valamit a szerelemről, de megint úgy éreztem, hogy öt mondat lényeget fejteget több mint 230 oldalon keresztül. Olyan hevesen szoktam tiltakozni Coelho könyvei ellen, ahhoz képest, hogy eleinte mennyire szerettem, lehet, hogyha mindet tizenöt éves korom előtt olvasom, nagy hatással van rám, de így nem érzem, hogy adott volna valamit. Eddig mindig elkalauzolt egy különleges, ismeretlen világba, amelynek részese lettem arra a pár órára/napra, amíg olvastam, és teljesen beleéltem magam, talán azonosulni is tudtam (bár én egyáltalán nem gondolom, hogy egy könyvben mindig kell lennie valakinek, akivel azonosulni tudsz..., szerintem annyira nem szükséges...) Lényeg, hogy ha mást nem is, ezt a kis álomvilágot mindig adták a könyvei, ha rá egy hétre már egy betűre sem emlékeztél belőle. Azért elgondolkodtatóak voltak, utána mindig megállt egy kicsit a világ, és sokmindent átértékeltem. Egyébként még elolvastam a Momo-t is, és sajnos arra a következtetésre kellett jutnom, hogy igazából nem sokban különbözöm az időspórolóktól. Sőt...., szerintem a mostani helyzet, az időtakarékoskodást tekintve egyszerűen borzalmas...., és valahogy taszító. Lehet, hogy ez Michel Ende részéről anticipáció volt, mely a XXI. századra realizálódott, kicsit utopisztikus... De elborzaszt, hogy tényleg hová fajult a világ, és mennyire zavaros és züllött, nem szívesen lennék a majdani gyerekeim helyében.Még akartam írni, egy novellával is készültem..., de ez megint nem fog összejönni, elmsn-eztem az időt... de nem baj..., sok mindent sikerült megbeszélnem, jó volt kicsit hallani Sáriról, képeket is küldött... Ja, és mint ígértem, a tegnapi helyzet tisztázódása; szóval kiderült, hogy gyakorlatilag az én hibám volt, mivel az irodában bejelentkeztrm az Attila gépéről, és ott maradtam benn, az Attila meg nem tudott nagyon mit csinálni, és válaszolt Sárinak meg Orsinak. A helyzet megoldódott, de sztem azóta nem naon csípjük egymást az Attilával.

Egyébként Sári anticipációiról még annyit, hogy nagyon puthyás, de tényleg... Megálmodta, hogy a Borinak levették a fogszabályzóját, és láss csodát: levették... Há, még a nyomdokaimba lép, sőt leköröz:P. De komolyra fordítva a szót, szerintem ezek a dolgok tényleg nagyon érdekesek, főleg,h így megérzi ezer kilométeres távolságból.