Sweet november

Mégiscsak írok ma...
Jaj, az utolsó novemberi bejegyzés..., annyira repül az idő és annyi minden történik...
Ezt a címet még akkor akartam, mikor őszi szünetben láttam az Édes Novembert, annyira szeretem.

Ma senki ne várjon tőlem sokat, mer nagyon rosszul vagyok, és annyira utálom ezt.
Ami a legaggasztóbb, hogy fáj a szívem, és nem először. Nem vagyok hipochonder, de ez akkor is zavar..., egyszerűen nem tudok mit csinálni, és nem tudom mitől van. Természetesen orvoshoz nem fogok elmenni, remélem elmúlik, de azért félek. A másik fő probléma, ami súlyosbítja bajaim, hogy egész nap iszonyú fáradt vagyok. Kimondhatatlanul zavar, hogy ezt nem tudom én irányítani, és hiába kávézom, nem ébredek fel, mint más normális emberek, hanem ugyanolyan kómás maradok. Egész nap semmit nem csináltam. Próbálok tanulni, de egyszerűen nem megy, majd leragad a szemem, csakúgy mint tegnap. Pedig aludtam, ha nem is eleget. Napközben viszont egyszerűen nem tudok aludni, nem visz rá a lélek. Nem bírom elfogadni magamtól ezt az állapotot, pedig ez lenne az egyetlen módja, hogy túllépjek rajta. Annyira szét vagyok esve, csak céltalanul bolyongok, olyan rossz passzban vagyok. Bárcsak elmúlna!
Nem szeretném azt érezni, hogy darabokra hullottam, és kicsúszott a kezemből az irányítás, önmagam irányítása..., de mégis ezt érzem. Tudom, hogy ilyen állapotban ezeket az érzéseket el kellene fogadnom magamtól, de nem megy. Várok..., folyton csak várok, hogy történjen valami..., hogy felébredjek, újra friss legyek, ne érezzem magam ennyire értéktelennek...., így nincs értelme semminek.
Na mindegy. Nemsokára indulnom kell, én meg itt ülök magamba zuhanva. Nem jó ez így. Ha lenne energiám, annyi mindent tehetnék..., de nincs. Ez igazságtalanság..., miért nem tudom én befolyásolni az egészet. Miért van az, hogy minden külső erők hatására történik? Nagyon remélem, hogy csak a kamaszkor ilyen, és felnőtt koromban más lesz, az én kezemben lesz a kulcs, addig meg kibírom ezeket a nehéz napokat. Szerencse, hogy csak néhány ilyen van, és máskor önfeledten boldog és vidám lehetek, kedvemre szórakozhatok. Most csak a kilátástalan sötétség, letargia, melankólia és reménytelen pesszimizmus van.
Most olvasom Daniel Keyestől Az ötödik Sallyt, és nagyon-nagyon tetszik. Hiszem, hogy mindenkiben-bennem legalábbis- él egy Jinx, Derry, Sally, Nola és talán még Bella is. Annyira bonyolult egy személyiség, én is többszörösen hasadt vagyok, és most egyáltalán nem a hipochondria beszél belőlem, szerintem valahol mindenki az. Ott van az emberekben a ki nem élt agresszió, az olyan tulajdonságok, amiket rejtegetnek mások elől, és mindig a másik arcukat mutatják. Csak nem annyira élesen karizmatikusan mint Sally. Bennem nagyon ott van Jinx, de csak ritkán tör elő, és akkor is visszafogottan. Valahol le kell vezetni a feszültséget és sokszor kedvem lenne törni-zúzni, néha még ölni is, nem tudom hová tűnnek ezek az elnyomott érzések.
Nem egyszer éreztem már azt, akár a tükörbe nézve, hogy ez nem én vagyok..., ez valaki más itt bennem, aki idefurakodott, és most ő irányít. Most is ezt érzem, ebben a nagy tehetetlenségben. Csak annyi a különbség, hogy nem vesztem el az öntudatomat. Akkor is valahol ott lakozik mindenkiben az "énke", mindenkiben máshogy.

"Magamat nem ismerem. De ismerek valakit, aki bennem lakik, akivel én sohase beszélgettem, aki gyakran megszólal, hetykén és hangosan,nem törődve azzal, hogy én sohasem válaszoltam neki, hogy szégyellem,és zavarban vagyok miatta, mint valami neveletlen kölyök miatt társaságban az illedelmes szülő." /Karinthy Frigyes:Én és Énke/

Benne így.
Annyira pihennem kellene, mert így nem vagyok képes semmit sem csinálni, de nem engedem mégsem.
Krakkó óta nem írtam. Azóta is rengeteg dolog történt.
Múlt hétvégén osztálykiránduláson voltunk Tatán, és szerintem sokkal jobb volt mint a tavalyi...Most sajnos nincs időm részletesen leírni. Ami biztos emlékezetes marad, a Harangláb snack, ahol egy délelőttöt töltöttünk lumpolással:D és beszélgetéssel. Mostanában valamilyen kontextusban mindig előjön a Boldogult úrfikorom..., és mindig annyira ráillik az adott helyzetre.
Sokat sétáltunk a tóparton és a parkban, énekeltünk, este Lúdavatót szerveztünk, etc. Másnap Vértesszőlősre mentünk, aztán megmásztuk a Turult, és jókat beszélgettünk Zsuzsival. A Mr.X nagyon jó volt, a suliban is folytattuk, rulz.:) Egyszóval jól elvoltunk annak ellenére, hogy nem voltam itthon és wlég fárasztó volt. Nagyon örülök, hogy ilyen közösségbe kerültem!
Ja, előtte csütörtök este voltunk a Nemzetiben és az osztállyal megnéztük a Mester és Margaritát. Be kell vallnom, csalódtam...Igaz sosem vártam, hogy a színház visszaadja a könyv hangulatát, de így nem érdemes szerintem. Valóban elég dekoncentrált voltam, és az utolsó félóra elszánt alvás elleni küzdéssel telt, de nem hinném, hogy ha frissen és kipihenten látom, megváltozik a véleményem. Egyrészt nem értettem egy csomó mindent, úgy döntöttem várok a könyvvel még öt évet, amikor történelemben jártassabb és teológiailag képzettebb leszek. Egyébként meg úgyis kötelező lesz, úgyhogy 12.-ben elolvasom. A színészek is lerombolták illúzióimat, bár tényleg nagyon nehéz jó Margaritát találni,aki ennyit képes állni fél lábon. Tényleg nagyon nagy tere volt, és a modern betétek is ötletesek voltak, bár a kivetítős módszernek egyáltalán nem vagyok híve. Igazából nem vártam a darabtól többet, mivel az alap álláspontom az, hogy a könyv hangulatát semmi nem képes visszaadni, de Matteo annyira mondta, hogy élete legnagyobb színházi élménye, így kicsit csalódtam. Zavar egyébként ez a sok előítélet, amiket nem tudok levetkőzni, és nem is tudom honnan jön ez a meggyőződés, valószínűleg a szüleim által belém plántált előítéletek, és mindig észreveszem, nem tudok semleges maradni. Na mindegy, erről talán máskor bővebben. Áprilisban sajnos akarva-akaratlanul elő fog kerülni, addig próbálom keresni a megoldást.
Ezen a héten nem történt semmi különös. Hétfő este Ady nap volt, délután meg ügyeltem, úgyhogy tanulásra abszolút nem maradt időm .Nem fogom most felsorolni a kollégiummal kapcsolatos végtelen sérelmeimet, de nem akarom hogy ez legyen a mérce, és hogy egy ilyen alapjaiban romlott, mélységében megcsömörlött intézményt nevezzenek Eu-kompatibilisnek- csakúgy mint a Herendi Porcelángyárat. Pedig tényleg azok. Ez lenne a jövő? Minőségfejlesztés és szabadságkorlátozás? Az ilyen sikeréhes, céltudatos, elbizakodott és tévhitben élő embereket nem szabadna a hatalom közelébe engedni, az egész olyan utopisztikus.
Kedden elmentünk a Tescoba, bevásároltunk Lúdavatóra és Zsófival összeírtunk pár kérdést, aztán felmentem gyakorolni szaxophonra. Szerda a kiborulás napja volt, húztunk karácsonyra, és ebből adódott konfliktus, amit nem szeretnék ecsetelni, de a nap végére megoldódott. Még Nórival is kibékültem, bár sajnos hiszek abban a közhelyesedett mondásban, hogy "A barátság egy aranyfonál, mely ha egyszer elszakad, össze lehet ugyan kötni, de a csomó megmarad."
Igazán nem kellene, de szerintem ott van a tüske.
Este persze tanulás helyett tévéztem, Született feleségek, aminek utóbbi időben rabjává váltam. Délután még átgépeltem TöZsónak a szellemi vetélkedőt, úgyhogy nem sokat készültem.
A másnapi matekdogám katasztrofálisan sikerült, nagyon kibuktam, pedig úgy tűnt, értettem az anyagot. Utána hazakísértem Gábort, aki időközben rosszul lett, így sikerült ellógnom egy törit és egy fizikát. Tudtam olvasni is visszafele, Gábor meg megkínált egy finom teával, el voltam ragadtatva:). Furcsa érzések voltak bennem Újpest miatt, sokat gondoltam a pesti mamára, és próbáltam emlékezni a régi szép időkre, boldogult úrfikoromra;) Hiányzik sokminden a kilencvenes évekből, belegondoltam milyen szívesen nőttem volna fel akkor, nem pedig ebben a számomra egyre csak hanyatló és elidegenedő társadalomban. Bár tudom, hogy természetemből adódóan akkor pedig még régebbi időkre vágytam volna.
Csütörtökön is foglalatoskodtam még a vetélkedő szervezésével, aztán pénteken jött a nagy nap. Pénteken sok egyéb érdekesség mellett megemlíteném még a hihetetlenül kreatív kémiadogát, egyszerűen szavakat nem találok, hogy mennyire szerencsésnek érzem magam, hogy ennyire jó tanárom van. Nem mintha nekem bármit is számítana a kémia, de egyszerűen hihetetlen, hogy egy pasi bejön tanítani egy karóraával egy szemüveggel meg egy tollal, fejből leadja az anyagot, közben végig ébrentartja a figyelmet, és utána egy ennyire ötletes dolgozatot írat. Ha én etilén volnék..., egyes szám első személyben..., micsoda kis drámák születtek. Kíváncsi leszek, én sokat impróztam mondjuk, de itt már tényleg nem a jegyről van szó. Azt hiszem nem volt rá precedens az oktatás történetében, hogy az egész osztály maradéktalanul élvezzen egy dolgozatot.
A délutáni Lúdavatóról nem tudok sokat írni..., az előadások elég nagy csalódások voltak..., vagy a miénk volt túl jó..., de remélem inkább ezek volzak gyengék..., és jövőre sokkal magasabb lesz a színvonal. A szervezésről sem beszélek, nem akarom fényezni magunkat;)... még a szellemi vetélkedőről annyit, hogy tényleg elég fárasztó kordában tartani 50 elégedetlen gyereket, és közben végig frusztrált Mokka jelenléte. A végén jól esett, hogy azt mondta, eddig még soha nem tapasztalt határozottságot érzékelt a részemről..., másnap a projekten meg vmi iesmit, hogy nagyon jó volt a dumám... Már úgy tartottam a beszólásai miatt.

Máskor még bővebben kifejtek egy-két dolgot, de most mennem kell.

üdv:Kancsócska:D:D:D