Az élet egy nagy kürtöskalács. Kívül mézes-mázas, de belül üres.

Háát igen... nem ez lesz a világ legoptimistább postja...

Nem mintha különösebb okom lenne szomorkodni..., de pont ezt érzem..., olyan ürességet.
Ismét eltelt egy újabb hét, és megint itt az ideje, hogy kiürítsem a fejem, mostmár szinte konvencionális szombat esti programként.
Tegnap és ma olvasgattam a régebbi írásaimat, és valahogy azt vettem észre, hogy a gondolatok elkerülhetetlenül ismétlődnek..., csak az események mások. Félek, nincsenek elég érett gondolataim, és közhelyeket csendítek meg, vagy hát nem tudom. Mostanában gondolkodtam ezen az abszurd nyelvhelyesség-problémán..., és arra jöttem rá, hogy igazából minden helyes, ami ember szájából hangzik el. Mert mi emberek vagyunk, a földkerekség legtökéletesebb teremtményei (fő az egoizmus;), homo sapiens sapiens, exasapiens:). Már nem is emlékszem hol olvastam, de minél több időt töltünk el ezen a világon..., ergo minél idősebb a Föld, annál okosabbak és intelligensebbek leszünk...és ez azért már 4,6 milliárd év..., megvannak a lehetőségeink. Szóval ezután nem fogok azon parázni, hogy valamit rossz nyelvhelyességgel írtam, vagy nincs is olyan szó..., max. nyelvújítok... (huhh, ez is egy új szóelvonás:)
Nah, most hogy a nyelvtani értekezésemet befejeztem, el is kezdhetném az eseményeket.
Mostanában sajnos csak erre van időm..., szárazon közölni a hét történéseit kronologikusan...,és semmi egyéb plussz...,kételyek, érzések, aggályok,gondolatok..., pedig szerintem főként erről kellene szólnia... A másik meg az, hogy elkezdett zavarni, hogy esetleg olvashatják mások..., és félek, hogy ettől teljesen őszintétlen lesz. Igaz, én adtam meg nekik a címem. Viszont például több embernél, Orsinál, Shashánál...azt érzem, hogy ők arra apellálva írnak, hogy ezt mások is el fogják olvasni..., vagyis úgymond rendeltetésszerűen használják a blogot. Én viszont abszolút nem..., teljesen naplónak tekintem, és úgy is írom..., mivel az igazi napló hosszú évek próbálkozásai után sem ment. Félek, hogy a tudat, hogy esetleg valami olyat kiadok magamból, amit nem szeretnék..., elrettent. Még kevésbé merem majd magamat adni..., nem tudom, azt nem szeretném..., akkor már tényleg sehová/senkinek sem tudnám kiönteni a lelkem. Most, hogy Flórától is ennyire eltávolodtam, igazából senkivel nem szoktam megbeszélni a nagyobb problémáimat. Beáékkal néha beszélünk..., de velük sem mindenről. Ezt a cigis dolgot, ami őszintén szólva kicsit aggasztott, is Zsófiéknak mondtam el..., és végülis örültem neki. Azért még van rengeteg aggályom, amit nem tudok, vagy igazából nem akarok senkivel sem megosztani.
Tegnap a vonaton például végig a vallásokról gondolkodtam, írtam is két oldalt..., az esszenciáját majd később.

A hétről:

Vasárnap Lilla a vonaton kikérdezte a franciát, úgyhogy többet nem is tanultam rá..., a nagyiba viszont ígéretünkkel ellentétben nem tértünk be...így is késtünk, Beás azon kívül, hogy leoltott, be is írt minket... Aztán Zsófi hozta nekem a Harry Pottert, úgy örültem..., el is kezdtem olvasni.
A hétfőről csak annyit, hogy az én katasztrofálisan borzalmas fizikadogám 5, lett..., egyből exakatarzissal indult a hét:), el sem hiszem...ÉN FIZIKÁBÓL??? Pedig úgy éreztem, ez lett a legrosszabb dogám..., és még tartom a 0. kérdés 0 pont színvonalam is..., úgy örülök. Hétfőn egyedül kellett visszamennem a koleszba..., de végül a Madáchig velem jött Kriszta néni..., jaj, őt is annyira szeretem. Kedden voltunk teaházban csoportfoglalkozés gyanánt..., de nagyon jó volt, a Red Lion szeparéjában ültünk...,olyan hangulatos volt. Én Heiwa teakeveréket ittam, ami nyugtató és stresszoldó hatású..., annyira ellazultam tőle..., teljesen kómás lettem. Utána gyorsan ittam Lilla kávés teájából..., a Jókai téri vásár pedig annyira jó...,ilyenkor jön tényleg az a karácsony-fílingem (bár visszataszító ez a szó...), teaház után még Beával meg Lillával elvoltunk a Mechwart játszóterén...Szerdán délután felmentünk Zsófival az irodába angol kiselőadásra készülni, úgyhogy viszonylag későn értem be...,és alighogy ledobtam a cuccom már mentem is kimenőre..., a Mammut lépcsőit koptattam természetesen;). A hetet nevezhetnénk faire des courses hétnek is, mivel Zsuval sokszor erdeménytelenül próbálkoztunk ezzel. A csütörtöki kész volt...,akkor is az irodában nyomtattunk, és annyira fáradt voltam, hogy kávé nélkül meghaltam volna..., de ezzel a homokszerű kávéféleséggel sem mentem túl sokra... Iszonyú nagy táskám volt, eléggé le voltam terhelve..., és ezek után két sznob rózsadombi nő mondja, hogy húsz percet késik a 11es. Kicsit sem voltam kiakadva..., mondjuk annyira nem volt vészes, hatkor már jött és kb. negyed hétre benn is voltam...Így se sokmindenre maradt időm, épp hogy bepakoltam meg fürödtem, vacsizni nem tudtam..., és lefelé is gyalogolnom kellett, ráadásul tök hideg volt, meg ilyen havaseső. Nagy nehezen össze jött az RV Zsuval, de a Jókai téren igazából nem sokmindent találtunk, mivel a fél üzletsor már bezárt..., a maradék időt a Westendben töltöttük..., ettem Hawaii-csirkét... Vásárlásra, mondanom se kell, nem maradt időm. A péntekkel kábé ugyanez a helyzet..., megvettük a jegyet a félhatos IC-re, és kimentünk Ázsiába..., leültünk az ételudvarba..., egy üzletet sem néztem meg normálisan, már fél öt volt, és mennem kellett. Így is annyira rohantam, hogy éppen elértem a vonatot. A hét aggasztó ténye: Úgy érzem kezdek rászokni a dohányzásra..., és semmilyen szenvedélybetegség sem jó. Csütörtökön elfogyott a cigim, igaz az utolsó két szálat már csak azért szívtam el, mert nem volt kedvem cipelni a dobozt...Pénteken tiszta ideg voltam, és kétségbeesve kerestem minden lehetőséget, hogy hol tudnék venni, de végül nem maradt időm a vonat miatt. Vasárnap viszont tuti veszek, és Lillától is kérek. Elég rossz ez így, de próbálom magam azzal vigasztalni, hogy a fiatalok többsége sokkal rosszabb nálam. Azon kevesek közé tartozom, akik még sosem füveztek, sőt, marihuánás sütit sem ettem..., és alkesz sem vagyok...Bár a kisördög ott motoszkál bennem, hogy mindegyiket ki kellene próbálnom. De a másik énem, az erősebb, elnyomja ezt.
A másik aggasztó dolog, és ezzel szerintem be is fejezem, mert már kezdem átlépni a tizenegyes időkeretet:), az őszinteség kérdése. Merjek-e őszinte lenni, merjem-e magam adni? Tegnap is leírtam a vonaton, hogy ez eddig még sosem vezetett jóra..., másrészről viszont úgy látom, még mindig ez a legjobb, amit tehetek. "Miért legyek tisztességes?- kiterítenek úgyis. Miért ne legyek tisztességes?- kiterítenek úgyis." Ez sokmindent elmond.
Ez most azzal kapcsolatban jutott eszembe, hogy ma elmentem gyónni, és őszintén szólva megbántam...Talán rossz ötlet volt elmondani a véleményem, az egész egyház álszent becsapásáról, a felszínességről és látszatvilágról..., hogy mennyire visszataszít ez a mocsok és fertő, amelyben a materialista egyház él. Zárt fülekre találtam, bár úgy vélem Attila nem ismert fel. Azt mondta, nem teszek meg mindent annak érdekében, hogy megismerjem a tanítást. Ebben igaza van..., de miért fáradoznék egy olyan dologért, ami igazából nem célom..., és egy ilyen bigott, politikai célokra felhasznált, tisztátalan szervezetet most nem tudnék megismerni. Ezzel pedig szerintem pont ellentétes célt ért el..., most mégjobban távolodom az egyháztól..., kívülállónak, nem közéjük tartozónak érzem magam. Bár Istenben hiszek, és vele olyan bensőséges a kapcsolatom. Na, ez valahogy megint nem a blogba való téma.
Valahogy kezd közelebb állni hozzám a zsidó vallás, bár ebben pedig az taszít, hogy tény és való, hazánkban is..., még mindig él az antiszemitizmus. Lehet, hogy egyszer lesz antikatolicizmus is, vagy nem tudom...,és akkor majd ők lesznek a kirekesztettek, bár túl nagy többségben vannak ahhoz. Igazából ezt nem szeretném..., én egyenlőségre végyom.
A vallásokkal kapcsolatos tapasztalataimat, kételyeimet, aggályaimat és gondolataimat majd valamikor szeretném bővebben kifejteni.

Mostmár lassan megyek, még csak annyit..., hogy ma a városban találkoztam többek között az Andrissal is. Egy tök szép lánnyal volt, és olyan furcsa látni, hogy egy rövid idő alatt mennyire képesek megváltozni a dolgok. Bennem még él a nosztalgikus, régi szép idők képe..., amikor egyszer együtt sétáltunk egy nagyon nagyot..., talán öt éves lehettem, és amíg mentünk a kőhegyre, a pincékhez..., végig a nyakában ültam, és azon gondolkoztam, hogy hogy bír el. Akkor dúlt csak igazán a szerelem köztük. Azóta pedig már a Trudi is terhes, aminek viszont nagyon örülök...,és kívánom, hogy boldog legyen....Andrisnak is más barátnője van... Annyira furcsa..., azért közel tíz év..., hosszú idő..., és mennyire megváltoznak a dolgok....
Annyira repül az idő.
Igen, megint az idővel kapcsolatban is készültem egy hosszabb monológra, majd valamikor, ha lesz olyanom:P, kifejtem.

Ja, újabb őrült ötletem, hogy felkeresem Imrét. Nem tudom, hogy jött..., egyszercsak este forgolódtam az ágyban, és úgy kipattant a fejemből...Persze, nem hinném, hogy kitartó lennék..., de valahogy elkezdett érdekelni a pszichológia, és szeretném jobban megismerni önmagam...(de ez olyan közhely, és önámítás is..., elképzelhetetlennek tartom, hogy egy másik, kívülálló személy segítségével ismerje meg valaki önmagát...), úgyhogy elhatároztam, hogy küldök neki e-mailt.