Az igazi Krakkó:)

Most pedig jöjjön ténylegesen a gyönyörű, exakatarzisokkal teli 'hosszú hétvége' a lengyel kulturális fővárosban.

Az első este mindenkin elhatalmasodott a fáradtság, és ilyen lelkiállapotban nem is igazán volt kedvünk bemenni a városba, így a szálláson maradtunk. A vacsora finom volt szerintem, a szobánkkal is elégedettek voltunk, pakolászás után elmentünk sétálgatni a hotel körül.---hiányzott már a friss levegő. Ott aztán teljesen megőrültünk..., magyarázat: Zsófi anyukája drogdíler:) Szóval Zsuval extrém sportként limbóztunk meg átugrottuk a korlátokat...:) Szí-szá-szúztunk, aztán lövöldöztünk, és pont mikor nekem kellett volna lőni, találtam egy fegyvert. egyszóval teljesen felélénkültünk, és annyira jó néha visszamenni gyerekbe...Utána a szobában ország-városoztunk, ami szintén nagyon viccesen telt. Lefekvés előtt még kicsit hallgattuk az oszi-kiri-kazit:P, aztán mindenkit elnyomott az álom. Reggel nagy-nehezen elkészültem, a reggeli nagyon finom és bőséges volt. Aztán irány Krakkó! Annyira imádom ezt a várost..., a Wawel mellett parkoltunk, és már ott elfogott egy ismerős boldogság, és talán még szebb volt az őszi tájjal, hulló levelekkel, avarral. A régi utcák között sétálgatva visszaidéződtek a kedves emlékek, megtekintettük a Szt. Péter és Pál, korai barokk templomot, és mellette a román stílusú Szt. András templomot, majd elsétáltunk a főtér felé, s útközben megálltunk a Collegium Maius, a Jagello Egyetem udvarán. Sajnos nem mentünk be, így nagyon örültem, hogy augusztusban volt részem az épület és műtárgyak megtekintésében. Ezen az utcán megálltunk egy Balassi-emléktáblánál, állítólag abban a házban lakott Wesselényi Ferenc, és felesége, Szárkándy Anna, a költő Céliája. Jó volt csupa olyan dolgot hallani, amikhez volt alapismeretem, az első nyomtatott könyv-Grammatica Hungaro Latina...Utána a főtéren sétálgattunk, bemásztunk a szoborba, aminek a történetét szokás szerint sajnálatos módon nem jegyeztem meg...,láttuk a városházatornyot, és a többieket ámulatba ejtette a Sukiennice, bár csak egy rövid szünet erejéig csodálhatták. Ezután megnéztük a Mária templomot, meghallgattuk a heynaut, és láttuk is a trombitát..., utána a Jana utcán sétáltunk a Florián kapuig, és vissza a Florianskan, ahol elégedetten konstatáltam, hogy megvan a Promod és az Orsay is. Utána visszasétáltunk a Wawel hegyre, az idegenvezetés a belvárosban érdekes és tartalmas volt, meghallgattuk a sárkányos sztorit is, és azt elemezgettük..., az okos lányokat biztos nem falja fel..., normális ember nem várja meg, hogy felfalja...:P Leírom ide is, nehogy elfelejtsem. Szóval, volt Krakkóban egy sárkány, aki csak szűzlányokat evett, de egy idő után túlságosan kimerítette a város készleteit, és a király a lánya kezét ajánlotta a gond megoldójának...Egy cipőmester kénnel és szurokkal teli zsákot dobott a sárkány elé, az ettől annyira megszomjazott, hogy elkezdte inni a Visztulát, és addig itta, amíg ki nem pukkadt. A történet természetesen happy enddel zárul, és azóta Krakkó jelképe a sárkány. Mi is nagyon megszemléltük, s le is fényképeztük, mikor épp tüzet okád. Egyébként fentről gyönyörű kilátás nyílt az egész városra és a Visztulára. A királyi várba sajnos nem tudtunk bemenni, én szintén nagyon örültem, hogy augusztusban sikerült. A toronyba viszont most sikerült feljutni, és megérintettem a harangot, kivételesen "bal kezemmel":D. A székesegyházban sokat sétáltunk, és még több művészettörténeti érdekességet hallottunk, a végén ettől a nehézveretű pompától már elszédültem. Lementünk a kriptába is, és ismét láttuk Báthory sírját, hihetetlen, hogy mennyire gazdag ez a krakkói székesegyház, nem győztem csodálkozni. A Wawel után lementünk megint a városba, és igazi lengyel étterem után érdeklődtünk. Az idegenvezető mutatott is egy önkiszolgálót, ahol egyetemist korában ő is étkezett, de a rendhagyó ebéd előtt még elmentünk a Czartoryski Múzeumba. Nagyon örültem neki, hogy most sikerült megnéznem a gyűjteményt, főleg a Leonardo da Vinci: Hölgy hermelinnel képnél időztem, és próbáltam felfedezni a női princípiumot, de Zsófi anyukája figyelmeztetett, hogy veszélyes játék..., s magam is úgy véltem, hogy végülis mindenbe bele lehet magyarázni bármit. Rembrant Irgalmas szamaritániusa pont most nem volt ott, ez kicsi csalódást okozott. Voltak nagyon izgalmas képek, a szirénes szerte el a tetszésem, és megtaláltuk a matúrákon is látható Voltaire szobrot. Egyszóval ebben a múzeumban is nagyon sok ismeretet kaptunk. Utána végre ebédeltünk, már mindenki nagyon éhes volt, előtt még néztük egy kicsit az egyik pantomint... A kaja jó volt végülis, de elég menza-feeling, ráadásul nehéz volt megértetni magunkat az eladókkal. Végül valami Plackit ettem, de megkóstoltam a többiekét is, köztük Zsuzsi Pirogiját..., asszem ezek a leghíresebb lengyel specialitások. Az étteremben koldusok jöttek oda hozzánk, ezt elég furcsának találtuk, és el sem küldték őket..., valahol tetszik az ország liberalizmusa. Ebéd után a Mária templomot tekintettük meg, benne Wit Stwosz főoltárát, amit önmagában órákig lehetne fürkészni. Jaj, itt már tényleg nagyon sok volt a nehézveretű pompa, azzal poénkodtunk, hogy tényleg..., bemegy az egyszerű alföldi/somogysági paraszt, és valóban csak gyönyörködtet, csodálkozunk, lélegzetelállító hatása van. A mennyezet nekem tetszett, de valahogy tényleg elijesztett az ennyiféle pompa ötvözése, és gondolkodtam az egyház szerepén, meg hogy a szentek szobrai előtt térdepelni valóban bálványimádás-e..., és hogy ennyi pénzből az egész világot meg lehetne menteni. Ezután hatig szabadidőnk volt, amit nagyon jól ki lehetett használni. Flórának égető szüksége volt a koffeinadagjára, így addig nem csinálhattunk semmit, amíg nem kávéztunk valahol. A többiek is szétszéledtek, sajtot vettek és a posztópiacon vásároltak, mi pedig beültünk egy nagyon hangulatos kis krakkói kávézóba. Mondanom se kell, hogy az idő elrepült..., de nekem nagyon jólesett, beszélgettünk a jövőről, hogy mi legyek..., és annyira jó volt..., hogy mihez van érzékem, mit mondott az Anna...., melengette a lelkem. arra eszméltünk fel, hogy megszeppenve kérdezték Gáborék, hogy mikor megyünk...Azért kicsit lelkiismeretfurdalásunk volt utána, főleg hogy nem maradt idő a posztópiacon vásárolni, csak gyorsan megvettem az egyenpólót. Visszamentünk vacsorázni a szállásra, utána kicsit ország-városoztunk megint, majd bementünk a városba. Este és a vacsinál nagy kibeszélések voltak..., álnevek etc. András, Zsuzsa, 2x4, fuss, na meg Grimm-mesék..., nagyon jó kis sztorizgatások voltak sok nevetéssel. Este vásároltunk a főtéren...,bár a posztópiac már bezárt, egy nagyon aranyos bácsi nyitva volt, és öröm volt nála souvenireket venni..., utána kocsiztunk a főtéren, majd elsétáltunk a Barbakánhoz, végül a Florienskán beültünk a legjobb fagyizóba, ahol nyáron is voltunk..., csak most lementünk a bőrfotelekhez. Tíz körül elsétáltunk a mécsesekkel teli templom mellet, és a nagy parkon keresztül elértünk a buszhoz. Este a szobában még egyesek olvastak, én lefeküdtem fél tizenkettő fele. Máris elérkezett a hazautazás napja. Korán indultunk a cisztercita bencés rendi monostorhoz..., nagyon szép volt. Megtekintettük a templomokat, kápolnát, a Jézus-szobrot, aminek nőtt a haja..., jaj, megint milyen jó történeteket hallottunk mókusokról, harkályról...A belső udvar is nagyon szép volt, olyan idillikus..., és bizton állíthatom, Albert barátot sosem fogjuk elfelejteni..., mindenki teljesen belezúgott,annyira cuki volt... A kolostor után a sóbányába mentünk, aminek megint nagyon örültem, hogy nem Wielicka, mert újszerű élmény volt. A lift is nagyon jó volt, meg a kisvasút..., és maga a bánya is az idegenvezetéssel. A csoportunkból egy nő és a lánya fordított, ami elég vicces volt. Sok hasonlóság volt az előbb említett Wielickával, főleg keletkezését tekintve..., lenn volt egy csomó ágy, meg játszótér, nagycsúszda..., úgy el tudtunk képzelni itt egy osztálykirándulást. Végig azt vártuk, hogy Pifikével mehessünk, és TöZsónak meg nekem sikerült is vele lifteznem, ami nagy katarzis volt...,főleg a túra elején tett kétségbeesett felkiáltás után:P Oh, my god!Georgie is absent. (by:Gábor, ki más?!) Fent vettünk kis ajándékokat, sót, emlékek a bouchinai bányából. Aztán bevásároltunk lengyel csokiból is, sőt még Kebabot is vettünk, aminek igazán örültem..., nagyon finom volt. Fél három körül elindultunk..., sötétedésig még csodáltuk a tájat, aztán fájó szívvel búcsút vettünk Lengyelországtól. A buszon néztük a Randigurut, ami most így nekem nagyon jó volt..., szerintem ez az ilyen jobb fajta amerikai vígjátékok közé tartozik. Sokat gondolkoztam és álmodoztam alatta, de jólesett. Később a Terminált néztük, ami már így harmadszorra tényleg szenvedés volt..., megálltunk még a szlovák TESCOnál, és csináltunk csoportképet...,Csilla,Flóra,TöZsó,Zsuzsi,Gábor,Fuss és én..., Anna fényképezte, a lány aki tud lengyelül és az anyja elnyomja... Magyarországon már hazaszóltunk a családnak etc., aztán olyan tíz fele már haza is értünk... Pakoltam sokat, és a legjobban az Annának tartott élménybeszámoló tetszett...
Ennyi volt a krakkói út, írhattam volna még ennél is bővebben, de sajnos egyáltalán nincs időm.
Ez olyan rossz érzés...és még ki sem tudom fejteni a gondolataimat, mert mennem kell.
Majd talán a jövő héten.

Azért a tegnapi nap fontos momentumán még megjegyezném. Annyira furcsa, magam is elcsodálkozom rajta... Reggel óta mindenkinek azt mondom, hogy tuti én felelek bioszból, mert tizenegyedik van, és én tizenegyedik vagyok a névsorban. Persze mindenki leoltott, hogy ne hülyéskedjek már, Zimmermann sosem csinálja így, azok fognak felelni, akiknek rossz lett a dogájuk etc. Végül annyira lebeszéltek róla, hogy bele se néztem a vázlatomba, de azért hangoztattam még, hogy tuti én felelek. Utána Réka és Olivér mondták, hogy ők önként jelentkeznek, erre már teljesen megnyugodtam. Nem is érdekelt az egész, elkezdtünk gyerekkori tragédiákról, meg perverz:P dolgokról beszélgetni...Becsöngettek, és a tanárnő Rékát hívta ki felelni, és mondta, hogy ezt tegnap délután döntötte el..., meg is jegyeztem Zsófinak, hogy tegnap tizedike volt, és Réka a tizedik..., persze megint mindenki lehurrogott. Én nem tanultam semmit..., aztán Réka befejezte, Juli meg mondta, hogy na folytassuk... Hányadika van ma? Hát..., ez az osztályból akkora ovációt váltott ki..., tényleg, hihetetlen anticipáció. Ja, és hozzáfűzi, hogy ilyet most csinál először..., nagyon kész voltam...Mondanom sem kell, hogy semmit nem tudtam..., a többiek súgásából a felét értettem. Négyest adott, annyira jófej volt..., pedig igazságosan kettes lett volna..., jaj, most nagyon megszerettem. Bár kicsit bűntudatom volt a nemtanulás miatt, de pozitívum: Puthya visszatért!, és ez tényleg nagyon meghökkentett mindenkit.

Na, csak ennyit akartam.

Ó, bárcsak lenne erőm felkészülni az Arany János versenyre, és a hét dogáira. Remélem sikerül, csak akaraterő és idő kell hozzá.