Je suis hereuse, mais...

Ez az első bejegyzésem…Nem tom, fura dolog ez a blog, deh kipróbálom, hátha… Naplót írni úgysem szeretek annyira, mert utána , újraolvasva mindig ki szeretném dobni az egészet…meg egy idő után elég fárasztó kézzel írni…Most Caramelt hallgatok, sosem voltam nagy mega fan, de most ez vhogy megnyugtat……Szóval az a lényeg, hogy kiderült, hogy van egy nővérem.Szerdán tudtam meg, drága ofőm:S adott egy levelet, amint beértem a suliba…Csak az első mondatot olvastam el: „Dórikám! (évekkel ezelőtt még fattyú, akit le kéne önteni sósavval, vagy vmi iesmi..:() Arról szeretnélek informálni, hogy nem csak ketten, hanem hárman vagytok testvérek…”Ezek után mondtam Zsófinak- aki szintén olvasta véletlenül az első mondatot-, és Gábornak, mert ő is ott volt, h én most sírni fogok..Aztán elbőgtem magam…, természetesen mindenki kérdezgette, hogy mi a baj, de én csak sírtam… Volt, akinek odaadtam a levelet, nekem nem volt elég lelkierőm elolvasni…Francia után Kné is odajött, kérdezte, h a levél miatt van-e, de én csak hüppögtem…Aztán elmondtam neki, nem bírtam magamban tartani…Segíteni nem tudott, azt mondta ezen még gondolkoznia kell, de azért megpróbált kicsit megnyugtatni…Elmesélte, hogy az ő családjában valakinek azt mondta a nagymamája, h ő egy alantas lélek, és ezek után a lány két hétig csak sírt, naon ki volt akadva…, Kné szerint ebbe fog tönkremenni.Szerinte épp ezért, nekem pedig felül kell emelkednem ezen az egészen, és úgy válaszolni erre a levélre, aminek egyértelműen az volt a célja, hogy tönkretegyen, hogy nem török össze…Ezután a beszélgetés után még kibírtam négy órát, köztük egy dupla magyart, amin épp Hamlet volt a téma, az Erzsébet- kori világkép, a melankólia… Persze erről is magamra asszociáltam , mint a gondolkodó ember, aki tettek és cselekvés helyett inkább filozofálgat…Meg nem tom, vhogy nagyon ideillet, ez a lenni, vagy nem lenni… nagymonológ, etc.Tesiztem is, pdig felmentésem volt, de egyszerűen nem bírtam volna egyedül lenni, ez kicsit jó volt arra, hogy ne gondolkodjam, és a sportban vhogy felengedjek…Ebéd után meg szokás szerint TöZsóékkal mentem, pontosabban csak vele, m Zsunak gitárja volt vagy vmi iesmi…A kóterba érve Orsi egyből a nyakamba ugrott, kérdezte, hogy hogy vagyok, én meg majdnem bőgtem…Megpróbáltam kicsit megnyugodni, elmentünk zuhanyozni, aztán, mivel qva sokat kellett vna pótolnom, megpróbáltam tanulni…Persze nem ment…Erőt vettem magamon, kiültem a társalgóba és elolvastam az egész levelet.Első reakció: ez kamu, az egész csak szívatás, egy ilyen ceruzával írt levél, aminek a végére az van írva, h csak a piszkozatot küldöm el, nem lehet hiteles…Második reakció: Ez őrült, beteg, nem normális, az idegösszeroppanás szélén áll…,Ha középiskolai tanár és naponta gyerekekkel foglalkozik, nem írhat ilyet…Harmadik reakció: Ez gonosz, és tudatosan tönkre akar tenni, akár igaz, akár nem… az a rengeteg rejtett utalás, hátsó szándék, hogy ártson nekem mindenképp tudatos…Aztán már nem bírtam tovább, össze akartam tépni, kihajítani a kukába, visszapörgetni az időt, hogy ne kapjam meg…, arra gondoltam, bárcsak elkeveredett volna, és sose kapnám meg, ha igaz, akkor is van épp elég gondom, ne döfjenek még belém…Elolvastattam JóZsóval is, az volt a véleménye, hogy tényleg egy lelkileg összeomlott nő írta, aki, bár látszólag szereti a lányát, azt akarja, hogy nekem mégis legyen egy negatív képem róla, és a kérése ellenére ne próbáljam meg rendezni vele a viszonyom, hanem inkább kerüljem el. Zsófi fel is hívta az apukáját,aki pszichológus, hogy tényleg van-e Pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem, de az derült ki, hogy ezt a nevet már eltörölték…Egy fél óráig megpróbáltam ráerőltetni magam a tanulásra, persze semmire sem tudtam koncentrálni, ami nagyon bosszantott. Pedig még Kati nénivel is leültem matekozni, és megin’ voltak jó beszólásai.Megpróbáltam nevetni, Zsó oltásain is, de nem ment.Elhatároztam, hogy beszélnem kell Anikó nénivel, ha év elején segített és annyi jó tanácsot adott, akkor hátha most is tud. Egyébként is muszáj volt megosztanom egy felnőttel, és kikérni a tanácsát, mert fogalmam sem volt, mit tegyek.Kikértem Rita véleményét előtte, hogy ha problémám van, szerinte megbeszélhetem- e Anikó nénivel. Igent mondott.Napos előtt megkerestem, és megkérdeztem, hogy ráérne-e napos után. Azt mondta, hogy sietnie kell haza, kérjem meg Kati nénit. Mondtam, hogy nem matekról van szó, hanem szeretnék kérdezni valamit. Erre azt mondta, hogy akkor igen, egy öt percre.Eléggé kétségbe voltam esve, ráadásul még főügyeletes is voltam, de megkértem Zsót, hogy egy öt percre üljön le helyettem.Felmentem, bementem Anikó nénihez remegő lábakkal, kérdezte, hogy négyszemközt akarok-e beszélni vele. Bólintottam.Bezárta az irodáját, én nagyon szorongtam. Aztán a kezébe adtam a levelet, mondtam, hogy ma kaptam, az osztályfőnök adta oda. Amíg ő olvasta, azon gondolkodtam, hogy helyes döntés volt-e elmondani neki. Aztán megnyugtatott…, nagyon sok dologról beszélgettünk, negyed nyolckor mentem be, és észre sem vettem, de amikor kimentem, már majdnem háromnegyed tíz volt. Pedig Anikó néninek csak fél nyolcig tartott a műszaka. Olyan sok minden szóba került, az élet, az idő, meg minden, de legfőképp a levél elemzése. A lényeg az volt, hogy ekkora terhet nem szabad egyedül cipelnem, mindenképpen először apukámnak szóljak, ha lehet még holnap. Én persze nem akartam, nem mertem… De be kellett látnom, hogy tényleg ez a helyes. Nagyon hálás vagyok Anikó néninek, hogy kiönthetttem neki a lelkem és meghallgatott.A beszélgetés után, amin még a pályázatom is szóba került, a cigaretta, az élet rövidsége és a szabadidő, Zsófival még tizenegyig erről beszélgettünk.Elmondtam neki Anikó néni feltevéseit, tanácsait… Judit is bejött ,nagyon érdeklődött, vele is elolvastattam a levelet. Csak annyit mondott, hogy ez durva, nagyon durva…Természetesen utána egész éjjel aludtam kemény másfél órát… csak filozgattam és gondolkoztam, rossz volt nézni, hogy mind a hét szobatársam mélyen alszik..én meg zaklatottan forgolódok. Ötkor felkeltem, persze fent maradtam az ágyban, de mikor hatkor kinyitott a tanuló, lementem…Egyébként még egy kellemes meglepetés ért délután, mikor beértem a koleszba, miután már találkoztam a Flórával…, Anikó néni hagyott egy cetlit az asztalomon, hogy ő már elment, de megadta a számát, és nyugodtan hívjam fel, ha beszélni szeretnék…Annyira jó látni, ha a bajban melletted állnak a barátaid, és mindenki segíteni próbál, őszintén…Uhh, még rengeteg dolog van a fejemben, amit ki szeretnék írni magamból, de a többit majd holnap, vagy ha képes leszek rá…Most mennék Balcsiba, m má’ 30 fok meleg van…, pancs..idén most először:DNah majd hnap:)